Kifogytam a szóból...

Már magam sem tudom mit írhatnék...
Haragszom a sorsra; ahol nem kell, a pokolba kívánják a gyermeket, oda bezzeg ad, nem is egyet...de nekünk, akik mindenünket odaadnánk, hogy legyen 1, csak 1 egészséges gyermekünk, mi ezek szerint nem vagyunk érdemesek rá...
Teljes megsemmisüléssel néztünk a prof-ra, amikor közölte a hírt...mint akit jeges vízzel öntöttek le...
Amikor azt kérdeztem, miért nem sikerült, az volt rá a válasz, hogy nem vagyunk benne a sikeres 30 %-ban...ja...ez mindent megmagyaráz...de kinek? Mert nekünk tuti, hogy nem!
Olyan gyorsan szaladtam lefelé a lépcsőn, hogy úgy kellett utánam szólni...
Nem akarok oda visszamenni többet...máshová sem, bár délután beszélgettünk az intézet váltásról...
Nem is tudom kit sajnáltam jobban...Férjem, aki tartja magát, de belülről üres...vagy anyósom, akit felhívtam, és zokogásba kezdett, amikor sírva közöltem vele az elvesztett harcot...vagy leginkább magam; ez a legvalószínűbb...képtelen vagyok teherbe esni...képtelen vagyok a számomra legfontosabb személynek megadni élete vágyát...

Tehetetlenség

Itthon nagyon sokat beszélgettünk...és nem értjük az okát, hogy miért nem sikerült ismét...pedig a laborok is jók voltak a beültetés előtt, stimmelt minden...
Férjem is csak a tehetetlenség és az üresség érzete járta át, amikor az eredményt kimondták...
Mondta itthon, hogy menekülni akart a Klinikáról...mindenütt, akik velünk jöttek szembe pocakosak voltak...kifogtuk...vagy inkább megakadt a szemünk rajtuk...

Nem sikerült...

Görcsölések...

Délutánra ismét megjelentek a görcsölések, a tipikus mindjárt megjön érzés...
El is szontyolodtam...mert kb. 2 órán át tartott, ami eddig nem volt jellemző...
Férjem a bátyjáéknál volt, és a sógornőnk megemlítette, hogy a nagyobbik gyerkőccel ő is sokat volt így...és nem történt baj!
Remélem holnap pozitív válasszal fogunk hazatérni, ahogyan Férjem mondta ma 1 ismerősnek, aki szintén drukkol nekünk, szerinte is nagyon ránk fér már a gyermek áldás!

Ki lehet bírni?...

Hogy lehet ezt kibírni?
Már csak 1 nap, és megtudjuk, hogy sikerrel jártunk-e...
Szombaton itt voltak anyósomék, és neki is elmondtam, ha nem sikerül, akkor itt a vége...
Kérdezte az örökbefogadást, és a válaszom határozott nem volt arra is...
Kellett így is 17 hónap, mire újra rászántuk magunk az újabb IVF-re...
Félek...kár is tagadnom...
Én nem számolhattam be arról, hogy feszülnek a melleim, csupán jóval nagyobbak lettek, és mirigyesnek éreztem őket; a nagyságuk bár megmaradt, de most kevésbé érzem a mirigyességet...
Görcsöm ma még nem volt, és remélem nem is lesz!
Tudom, ahogyan Zohar írta, mi már CSALÁD vagyunk így is, de így egészen más...
Eddig csak piszkozatban írtam le, és tudom, hogy hülyeség is, hiszen a Férjem így is szeret, gyermek nélkül is, de félek, hogy az esetleges kudarc most nem lesz összekovácsoló erő...
Tudom, persze, pozitív gondolkodás! Sikerülni fog!...
...de basszus, én azt sem értem, hogy mások, hogyan tudtak újra talpra állni, és szembenézni az élettel, a sorsukkal...ennyire gyenge lennék?
Fura...az ember a küszöbön "esik el"?...
Hiszen azért is vágtunk bele a fagyasztott embriós eljárásba, mert mindketten ösztönösen éreztük, hogy sikerülni fog!
Amikor Férjem a transfer estéjén mosolygó arccal rám nézve, válaszolta a felébredés tényére, hogy "Élni akarnak!"...csupán ennyi az egész...

1. hcg vérvétel

Ma volt az 1. hcg vérvétel...
Eredményt ilyenkor nem mondanak, majd szerdán a 2. vérvétel után.
Korán felértem, lecsapoltak, aztán már itthon is vagyok...
Görcsölgetéseim időnként megvannak, remélem, hogy ezzel csak a benti lakó/k próbálja/ák felhívni a figyelmet magukra!

Lelki/hadi/állapot...

Ma átengedtem magam a sírásnak...
Könnyeimet megállj-t parancsolva sem tudtam fékezni...
Sok minden történt, és én úgy érzem, veszítettem...

Törik a mécses...

Tegnap ismét görcsölgettem, és estére már eltört a mécses...
Egyébként is, aki ismer, tudja, hogy hyperérzékeny vagyok, de mostanság képes vagyok a legapróbb dolgokon sírva fakadni...pl. elég, ha csak olyan zenét hallgatok.
A viharra ébredtem fel az éjszaka, és a gondolataim állandó mozgásban voltak...
Férjem besegít itthon, anyósom főz ránk, és ha szerdán valamilyen oknál fogva nem jó hírt fog velünk közölni a doki, akkor úgy érzem, megsemmisülök...hiába valónak érzem magam...
De ilyen nem fog bekövetkezni!
A munkahelyemre NEM tudok/AKAROK visszamenni...
Hiába szeretem mások gyermekeit; ők, nem az enyémek...persze, ezt írtam már máskor, hogy valahol az enyémek is, de a szónak nem abban a szoros értelmezésében...

Enya

Eddig is szerettem Enya-t hallgatni, de most annyira behatol az agyam legkisebb zugába is-halk, megnyugtató zenéi a legnépszerűbbé avanzsálódtak elő a lelkem mélyén is...

Tegnap

A tegnapi nap ismét a görcsölések jegyében telt el...
Barátnőm este felhívott, és mondta is, hogy ez lehet a beágyazódás is, mert ő is ilyet érzett akkor-a kislánya 8 hónapos már!
Még a férjem is rám szólt este, amikor elkészítette a vacsit, és hálás voltam érte, hogy nem csak én köszönöm, hanem köszönjük! :) Ámen!
...
Nem tudom mi történt tegnap...szabad folyást engedtem könnyeimnek, egyszerűen muszáj volt sírnom, ahogy Inek bejegyzését elolvastam...na, és utána pedig Csenge naplóját néztem...hihetetlen milyen édes az a csöpp lány; amikor mi felnőttek képesek vagyunk 1 fűszálban is elesni-képletesen-addig ő hihetetlen akarat erejéről tesz tanúbizonyságot...

Ez is csak én lehetek...

Az éjszaka úgy gondoltam összeomlott minden...pedig csak annyi történt, hogy felébredtem...üresnek éreztem magam...
Hajnaltájt valószínűleg fél-álomban ismét görcsölgettem, és úgy éreztem elájulok; pedig nem is vagyok az a fajta...
Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, csak tudom, hogy iszonyatosan féltem...
Pedig tegnap este beszéltem azzal a barátnőmmel, akivel anno együtt lombikoztunk, és neki sikerült! Van 1 közel 10 hónapos gyönyörű kisfia!
Pont neki mondtam, hogy most a hozzáállásom is jobb; nem keresem a jeleket; nem aggódom azon, ha egyik nap nem úgy reagálok bizonyos dolgokra, mint másnap; elengedtem a görcsös akarást, ha akarnak úgyis megmaradnak!
...már el tudom fogadni azt is, ha nem sikerülne...
A francokat! Rájöttem, hogy ez még tegnap este valóban így volt, mára viszont már nem igaz!...

"Jelek"?

Tegnap egész nap görcsölgettem...
...remélem, hogy a beágyazódás jele lehetett...
Ma korán arra ébredtem, hogy olyan nyilallásokat éreztem, hogy már a párnát szorítottam...pedig magas a fájdalom-küszöböm...
Már csak 8 nap, és minden kiderül...
Férjem is el szeretne velem jönni az eredményhirdetésre; valljuk be, rám is fér...
...az előző eredménynél nem tudott velem lenni, bár úgy is tudtuk már előbb a rossz hírt... :(
De kabala ő nekem; mondtam is neki tegnap, hogy bárhová elkísért/pl. vizsgák/, akkor mindig sikerült!
Egyfolytában rögzítem a tudatomban, hogy minden rendben lesz, és március környékén CSALÁD leszünk!...

:S

Már nem is tudom mire gondoljak...
Olyan pre-menstruációs tüneteim vannak ma egész nap...hogy mi lesz ennek a vége?...
De lényegében nyugodt vagyok.../most még.../

Elengedés...

Nem tudom jól teszem-e, ha néha tudomást sem veszem az állapotomról...
Tegnap feszültek a melleim, ma már nem igazán érzem...
Már a székrekedésből sem csinálok akkora gondot, mint az 1. IVF-nél...
Akkor mindenen paráztam; ha nem volt 1 szikrányi bármilyen tünetem, már kétségbe estem...
...most pedig élem a mindennapjaim...
Nem szabad görcsösen akarni, mindenáron...
Nem tudom honnan jött ez a bölcselkedés, és miért érzem így, de tudni kell lejjebb adni a görcsös akarásból...

Bír-e jelentőséggel?

Nem tudom mennyire kell hinni az álmainknak...
Még pénteken álmodtam, hogy barnázom... :(
...és ugye tudjuk, hogy az 1. IVF-nél a vérzést álmodtam meg... :(
Azt hiszem, bekattanok... :(
Tudom, nem szabad agyalni!
Minden rendben lesz!

Amiről nem én tehetek...

A sírás még mindig nyom a napomon...de én már csak ilyen vagyok...
Tegnap este 1 hülye picsa felhívott telefonon, hogy én miért mondtam el a közös barátnőnknek/Annának/, hogy ő depressziós?; holott 1 szót sem szóltam! Közben kiderült, hogy Anna munkahelyére ment be a csaj sírva, és neki a kolléganője mondta el ezt a dolgot. Akkor én miről is tehetek? A hülye picsa ordított a telefonban, mire közöltem vele, hogy hagyjon ki ebből az egészből, és kinyomtam. Ekkor annyira befeszült a hasam, hogy már feladtam a harcot...
Még Férjem is kiakadt, és majdnem sírt...ha emiatt lesz baj, tuti agyon ütjük/bár az ilyen kreténnek nincs is agya/...
Tudom, ezt így olvasva túlspilázom a dolgot, hiszen, ha akarnak, úgyis megmaradnak; de tegnap délután már a Férjem is megjegyezte, hogy félek, amikor beszélgettünk a vérvételekről...
Az unokatesója pedig meg is jegyezte még csütörtökön induláskor, hogy többet nem hajlandó felvinni beültetésre...nem is megyek többet, az tuti...tudom, ezt mindennap hajtogatom, de idegileg már nem bírnék még egyet...

Fagyasztott ET

A férjem határozottan feszült volt egész délelőtt...ő annyira tartott attól, hogy a gyermekeink nem akarnak majd felébredni...én pedig az 1. perctől kezdve azt érzem, bíznom kell bennük!
/bár bennem is volt 1 kis félsz, valljuk be/...
Ismét Férjem Unokatesójáék vittek fel, akik cirka 30 percet késtek, és én már kezdtem az őrület szélére kerülni... :S
Ráadásként a parkolás sem volt zökkenőmentes, ezért mi 1 sarokkal előbb kipattantunk a kocsiból, és szedtük a lábaink...de a megbeszélt időpont előtt 10 perccel már a Klinikán voltunk.
Aztán gyors egyeztetés a dokival, UH nem volt-pedig én arra is készültem, hiszen az 1.-nél volt, de mint kiderült, akkor a petefészkek ellenőrzése céljából-közölte, hogy 4 embriót vettek fel, és 2 szépen fejlődésnek indult! Ugye, én megmondtam?! :)
13.45-kor történt a beavatkozás/13.órára volt az időpont/...
A Férjem is bent volt ismét, most nem romlott el a számítógép sem, a doki is más volt; rendesebb, és alaposabb...csak fájt a beavatkozás, mert nem volt kellőképp tele a hólyagom...ez van. A Férjem mondta is, hogy úgy megsajnált...-de mondom ezt én-mindent a cél érdekében!
Megkaptam a 2 gyermekünk 8-8 sejtes állapotban, és a 2 Utrogestan tablettám is.
Közben bejött a biológus, aki mindezeket elmondta, és kaptunk 1 újabb fiolát,-ebben őrizték az embrióink.
A szülésznővel beszélgetve, aki szintén rendes volt,-ellentétben a másikkal, akivel össze is rúgtam a port-elmondta Férjem, hogy az 1.-nél minden túl simán ment, most pedig rögös volt az út csavarokkal tarkítva, ezért most fog sikerülni!
15 perc fekvés a nőgyógyászati ágyon, majd újabb 15 perc vízszintesben, és még kint a folyosón is 30 perc várakozás hazaindulás előtt...
Ahogy az ágyról keltem fel, elég alaposan megszédültem, biztos a vérnyomásom kínlódott...
Most más minden tényleg...
A hangulatom, hiszen úgy indultam neki, hogy sikerülni fog!; bár azért el-el pityergem magam...de ilyen előzményekkel a tarsolyomban szerintem nem is csoda!
27-én és 29-én vérvétel, az utóbbi napon tudjuk meg a csodát!

Megőrülök...

Megőrülök, azt hiszem...
...az adagoláson nem tudok eligazodni, most kell vagy sem még ma a Gonapeptyl?...
Teljesen kikészültem... :(
Annyi nyugtat csak, hogy több eü-s dolgozó nézett rá a papíromra, és mindenki velünk 1 véleményem volt, hogy be kell szúrni. Megtörtént...
Még álmomban is ezt vizualizáltam be.
Ja, mától az Utrogestan is indul, 3* 2 adagolásban, de ugye ez is csak délutánra érkezik meg a patikába, ezért ma csak 2*2 lesz belőle...
Látszik most semmi nem megy simán...

Gólya ismét...

Tegnap főzőverseny zajlott, és 1 gyermekkori barát invitált kóstolóra.
Nagyon fincsi volt a kaja-vörösboros marhapörkölt-, és ahogyan ültünk, és beszélgettünk, egyfolytában az eget kémlelve gólya után kutakodtam...de az csak nem akart megjelenni... :(
1 ismerőshöz kellett később mennünk, és hirtelen közeledett felénk-mondhatni, a fejünk felett megjelent-a nagy madár...én annyira megörültem neki, hogy el kezdtem kiabálni a férjemnek, mire 1 biciklista majdnem leesett a járgányáról...
Nem tudom kellőképp átadni a hatást, de vicces volt a szitu, az biztos...(ahhoz látni kellett volna ezt az egészet, és ismerni azt az embert; na, nem azért, mert gyűlölöm, csak tényleg jól jött ki...)

Tegnapi történések folytatása

Annyit agyaltam éjszaka...már nem is én lennék... :(
Azt mondták tegnap, hogy folytassam a Gonapeptyl-t..persze, folytatom, de minek is? -hisz másra készül a szervezetem, ahogy ez is elhangzott...teljesen összekavartam a szervezetem...
Nekik ez tök mindegy, talán csak azért mondták, hogy ne legyen feleslegesen kidobott pénz...bár felesleges így már, azt hiszem...és ne tudjam őket vádolni, hogy hibáztak...
...persze, nekem meg azért van a szám, hogy kérdezzek, ha valami nem világos...
...de így? hogy seperc alatt kihajítják az embert?... :(
Tegnap is tök rutinból mondta az Utrogestan-t...még én kérdeztem rá, hogy receptet kaphatnék?...
Tudom, sokszor mondja el ilyenkor az ember, hogy ő soha többet...
...és még én szoktam mondani másoknak is, hogy "soha ne mondd, hogy soha"...
...na, most ezt felrúgom...
Nemhogy ide nem jövök vissza többet, máshová sem; örökbe fogadni nem fogok...ha kell élem egyedül az életet...

Konzultáció ma is

Egyszerűen nincs kedvem létezni...
Tudom, jövök 1 újabb post-tal a mai napról...
Reggel ösztradiol vérvétel után összeismerkedtem 1 újabb sorstárssal, aki egyben fórumos társam is. Szegény éjszakás meló után volt, és annyit beszéltem neki, nem hagytam elaludni :)
Meg is kaptam, amikor csendben maradtam, hogy elaludtam? :)
10.30-kor szólt a szülésznő, hogy aki a prof-ra vár, 12-re jöjjön vissza...közben kiderült, hogy átkerültem a másik dokihoz... :S
Egyik sem jobb a másiknál...
12.30 felé be is kerültem...UH vizsgálat, eredmény: szuper/hogy a szavaival éljek/...
...igen ám, de elmondtam, hogy nem adom vasárnap óta a Gonapeptly-t, és meg is mutattam a papírt, miszerint nem szerepel rajta!...az nagy baj-hangzott a válasz...és azután jöttek a letolások mindkét orvos részéről, miszerint a prof. elmondta, csak nem írta le...ja...
Végül megegyeztek abban, hogy ez a pár nap kimaradás nem katasztrófa, és mától szúrjam újra/tovább a Gonapeptyl-t.
A papírt folytatta tovább az orvos, de olyan macska-kaparásokkal, hogy nem lehet rajta elmenni...még akkor sem, ha leteszem... :(
De már úgyis mindegy...
Kaptam 1 újabb receptet-Utrogestan, amit természetesen a lakóhelyemhez közeli patikában rendeltem meg...keddre ígérték!
Az Estrimax tovább folytatódik.
Jövő csütörtökön 13 órakor beültetés!

"Győztes lesz a harc..."

Már magam sem tudom mit gondoljak, mit érezzek...
Az egyik pillanatban belenyugvás, és minden sínen van, tudom; míg a másikban gyötrő kétségbe esés a holnappal kapcsolatban...
Lassan fog vánszorogni az éjszaka...de nemsokára hajnal...és muszáj, hogy jó legyen!
"...győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc, s végül majd tiéd, miért szívből küzdenél!"...
Ezt kell nagyon eszembe vésnem!

:(

Egyre jobban úrrá lesz rajtam a kétségbe esés...
...hol marad az a mosolygós lány, aki úgy indult neki a programnak, hogy most sikerülnie kell, és sikerülni is fog!
...
Álmomban a középsulis osztály-találkozómon voltam-pedig egyáltalán nem rajongtam azért az osztályért-és míg a többiek képpel érkeztek a gyermekükről, addig én azt mondogattam, hogy még van 2 évem, és a következőre már én is úgy jövök...
Na, ha így üzent ismét a tudatalattim, akkor vége a világnak... :(

Hétvége

Azt még nem is írtam, hogy az elcseszett hétvégei napon azért mégis csak volt 1 jó momentum is...Férjem unokatesójáék voltak nálunk, bográcsoztunk egyet és a csajszi meg is jegyezte, hogy olyan fura volt neki valami, amikor belépett a házunkba...harmónia van...
...nem azért, hogy tányér törések szoktak lenni, de olyan belső nyugodtság volt érezhető a levegőben...
...ahogyan kint ültünk, akkor pedig gólya szállt el felettünk, de ezt most nem kifejezetten magunkra tulajdonítottam, hiszen amikor füvet nyírok, akkor szokott környékezni a nagy madár...
Lesz, ahogy lesz, nem tudom befolyásolni a dolgok kimenetelét...

Érzelmi löket-hullám...

Végezni kellene a dolgom, de a sírás kerülget...úgy, de úgy vártam, és kellőképp rá voltam hangolódva/de tényleg!/ erre az IVF-re, és a hétvégi kavarásommal félek, hogy borítottam mindent...
Annyi mindent szerettem volna írni, most mégis a szavak veszendőek...
Nem álmodom babákkal, azzal, hogy család vagyunk...
Mi lesz így velem??...

Miért is...?

Miért is menne minden simán?...
Ma még fél álomban el kezdtem gondolkodni, hogy a tapasz mellé kellett a Gonapeptyl, a gyógyszer mellé nincs feltüntetve...
...és tegnap rutinból simán belőttem...ma meg azért, mert teljesen összekavarodtam...
Szegény sorstársat hívtam sírva, és ő nyugtatgatott,-pedig neki tegnap volt a punctio-ja, most értük is drukkolunk!-...nem kell mellé valóban, de ezzel csak annyi bakit követtem el, hogy több ideig kell majd szedni a gyógyszert...
...hiszen csütörtökön minden kérdés és magyarázat nélkül ki lettem hajítva; csoda egyáltalán, hogy már én sem tudok elmenni az adagolási módokon?... :(
Annyi vígasztal, hogy csütörtökön hiába, hogy már a gyógyszert vettem be, a tapasz délutánig rajtam volt, és mellé kellett még a Gonapeptyl...így 2 szurival pluszban a tarsolyomban nézek majd a péntek elébe...
Szegény férjem már teljesen kikészül...mellettem...de tartja magát, és nem érzékelteti; ez csak az én agy szüleményem... :S
Inkább még ő vígasztal, hogy most semmi nem megy simán, ezért most sikerülni fog!!! Ámen...

Szívós 1 nap...

Reggel ismét nekiindultam a nagy fővárosnak...
10 órára volt időpontom, és megbeszéltük a férjemmel, hogy amint meg tudok valamit, akkor küldöm az sms-t...
A szülésznő úgy tekintett rám, mint a véres rongyra, amikor bejelentkeztem...és irónikusan hozzátette, hogy szól a prof-nak, és olyat fog felírni, amit otthon is kiválthatok...
...persze, elmagyaráztam neki, hogy miért itthon szerettem volna kiváltani...és hogy a mostanit abban a patikában fogom, ahová küldenek...köszönöm, azt hiszem megfizettem a tanulópénzt...
Váltig állította, hogy a patikában van még elfekvőben tapasz...
13.10-kor hívott a férjem, hogy nem küldtem neki sms-t...mert még nem volt miért...nagyon kiakadt...
Persze, tudtam én, hogy revansot fog venni rajtam a prof, de nem voltam ideges...csodával határos módon...bár a telefonban már bicsaklott a hangom...
Sebaj, 14 óra előtt pár perccel be is kerültem...
...nem magyarázkodtam neki, csak annyit mondtam, hogy rendelkeztem 4 db tapasszal, és 1 kérdésem volt, hogy amit most felír hatóanyagilag ugyanaz-e, mint a tapasz...
Igen, hangzott a válasz...Estrimax 2 mg-os tablettát kaptam.
Gyorsan aláfirkantottam a receptet, és sietve a patikába értem...ahol az 1. kérdésem az volt, hogy ilyen van?
A patikus mondta, hogy van, de csak 3 havi adag/nekem 1 havi volt felírva/...
Dühös lettem, de kerül amibe kerül, nem hagyhatom ott...nem is volt észveszejtő ára szerencsére!
Ha már ott voltam megkérdeztem, hogy Dermestril 50 tapasz van-e? Mire hangzott a válasz, hogy múlt hét óta nincs...ja, és kivonták forgalomból egyenlőre átmenetileg...
/csak ennyit arról, hogy szuper a kapcsolattartás a patika és a Klinika között.../
Hazaértem, tapaszok le, tabletta be, és gyors telefon a szülésznőnek, hogy ebben kevesebb a hatóanyag, az ugye nem baj?
Már megkérdőjelezem a tudást...nehogy ezért szúrjak el valamit...más a felszívódás, csak ennyi...ja, én erre nem is gondoltam! /de már nem is csoda/... :(
Jövő pénteken ismét kontroll/ösztradiol vérvétel, és UH. majd a déli órákban.../
Kiolvastam a Suttogót, de tuti, hogy ismét vastag olvasnivalót viszek magammal!

Sírós nap 2

Tegnap este álomba sírtam magam szó szerint, és ma folytatódott ismét a kálvária...
Mára ismét maradt a könnyekből...
Reggel első dolgom volt, hogy hívjam a Klinikát, és elmondjam mi történt, illetve szerettem volna választ kapni a "hogyan tovább"-ra?
A szülésznő azt mondta, hogy megbeszéli a prof-fal, és délután hívjam őket ismét...
Közben letorkollást is kaptam, hogy miért kezdek magánakciókba, miért nem váltottam ki ott, ahol mondta a prof, és akkor még esélyem is lett volna visszamenni a Klinikára másik receptért?
De könnyű ezt az ember lányának fejéhez vágni...későn okos az ember...kívánom, hogy neki ezt ne kelljen megtudnia!... :(
Már annyira kiborultam, hogy csak sírtam, és kénytelen voltam "elújságolni" odabent is mi történt...végtelenül kedvesek voltak a szoc. szféra dolgozói...ráültek a telefonra, és megpróbálták felkutatni a patikákat, de mindenhonnan azt a választ kaptuk-hiánycikk... :(
Közben a megbeszéltek előtt 1 órával felhívtam a Klinikát, és holnap kell felmennem 1 újabb receptért...
Azt hiszem, ezzel tartoztam az ördögnek, ahogy mondani szokás, avagy megfizettem a tanulópénzt...