Történet...

Olvastam ma 1 történetet a Babaneten, és annyira megfogott!
IVF-es családról szól, akik elmesélik a történetét, hogyan sikerült nekik Szaffi.
Érdemes szerintem elolvasni...
http://babanet.hu/cikkek/nem-tokeletes-babat-akartam
Ez adott némi bíztatást, és erőt, hogy bele merjünk vágni majd az újabb lehetőségbe...persze, most nagy a szám, de ha a küszöbön leszünk...

Tegnap

Tegnap voltam a "szeretett" háziorvosomnál, és csodák csodájára nem kötött belém, csak megkérdezte, hogy vagyok, és akarok-e még maradni? Mire azt válaszoltam, hogy nem! Pedig dehogynem!... :(
De ha mégis elmennénk még idén az újabb IVF-re, akkor az is kiesés a munkából, és ezt már tényleg nem engedhetem meg amúgy is szenvedő lelkemnek...
...ha mégis...és ha mégsem?
Már kint folytak a könnyeim az asszisztens csajoknál, amikor is elmondtam, hogy szar ember vagyok így is a sok táppénzes állomány miatt...
Egyébként rákérdeztem a hashártya gyulladásra is, és kiderült, hogy a dokinő sem adna rá antibiotikumot...akkor majd magától elmúlik? Komolyan, én ezt nem értem...de ő is azt mondta, amit a nőgyógyász, hogy minél hamarabb, ha tehetjük...ok. Azzal váltunk el, hogy lehet, hogy 1 hónap múlva akkor ismét jövök...
...aztán éjszaka csak nem hagytak aludni a kavargó gondolataim...azon agyaltam, hogy nincs idei rákszűrésem, és amíg nem lesz, addig szerintem el sem kezdhetjük az újabb próbálkozást...de ha egyenesben leszünk, úgyis fel fogom hívni ez ügyben a Klinikát.
...aztán még kattogott azon is az agyam, hogy talán azért nem akarja a sors, mert valami probléma lenne?
Gyártom az elméleteket, de minek is?

Engem mindig semmibe néztek...

...tapasztalom ezt ma is...csakhogy folytassam az előző leiratot.
Nem vagyok jó magam számára /sem/, már tényleg, mint ember sem...
Ma is megkerestek jó pár dologgal, tanácsoltam amit tudtam a magam erejéből, és tudásából, és később derült ki, hogy azért a konkurenciát is megkérdezik...
Persze, 1 szülő, 1 másik ember is szeret több forrásból tájékozódni, ami teljesen érthető, csak hogy a konkurenciát még az orrom alá is dörzsölik, na ez a szép...fáj, meg kell, hogy mondjam...
...ismét a földdel tettek egyenlővé...és nem mondhatom azt, hogy ezt már megszoktam, mert akkor nem hagyna mély sebet a lelkemben... :(

Szorongás...

Tegnap ismét a szorongás került előtérbe...
Munkahelyemre be kellett vinnem a táppénzes papírt, és ott ugye a drágalátos kolléganő adta elő a hattyú halálát, mialatt pedig lassan átveszi a munkám...persze, ez természetes is lenne, ha hosszú távon esnék ki, de szerintem már péntektől ki leszek írva dolgozni, mert a "kedves" háziorvosom tegnap lebunkóztam a füle hallatára...elmeséltem barátnőmnek, hogy ismét a lelkembe gázolt azzal a mondatával, hogy "Mikor akar menni dolgozni? Tudom, soha"...és ő pedig pár méterre állt csak tőlem...igen, direkt tettem, nem tagadom...hiszen anno ő is ebben a dalban volt benne...ok, galád módon viselkedtem, tény, de könyörgöm benne sincs 1 szikrányi empátia sem!... :(
Szóval még ott is lesz 1 összecsapásom...
...tegnap még roppant mód fájdította az is a lelkem, hogy barátnőm anyukájának temetésén is részt vettem...

Vegyes érzésekkel teli...

Annyira nincs időm semmire, úgy érzem, mégis ha ezt a bejegyzést kihagyom, akkor nem derül fény pár dologra...
Vasárnap anyósoméknál voltunk, és beszélgettünk a régi időkről...mivel szombaton volt édesanyám halálának 12. évfordulója, evidensen ez is szóba került...akkor anyósom mondott 1 mondatot, ami tényleg megállja a helyét...valószínűleg, azért is váltam ilyen emberré-ezt már csak én teszem hozzá-...akkor nem kaptam meg azt a segítséget, ami kellett volna...nem haragszom rá, mert igaza van...
Úgy ahogyan Timi barátnőmnek is, aki azt mondta nem találja a helyét a világban...milyen igaz ez is rám nézve, én sem...
Aztán eszembe jutott Csilla barátnőm is, aki azt írta nekem egyszer "rég", hogy "a legfontosabbat már megkaptuk az életben Férjünk személyében"...való igaz ez is...

Valami elromlott...

Kétségkívül...
Mint tudjuk, székrekedéssel kínlódom pici gyermekkorom óta, és ez a műtét óta iszonyatos mértéket ölt... :(
A héten a Guttalax bevált, sem a kúp, sem a Laevolac nem hatékony...de hashajtón sem lehet ezentúl élni... :(
Éjszaka már olyan fájdalmaim voltak, mint aki késbe ült...az extránál volt ilyen...de mint tudjuk, az most kizárva...fáradt vagyok...
Amit még tapasztaltam, a köldököm környékén 1 nagyobb borsónyi csomót tudok kitapintani.
Basszus, nem keresem a tüneteket, de tényleg vannak, nem vagyok 1 hypochonder típus.../vagy ezek szerint mégis? :( /
Ezzel együtt szerintem a hormonháztartásom is borult, mert nincs olyan nap, hogy ne fakadnék sírva...vagy csak egyszerűen nem tudom magam kibőgni...

Szép gesztus...

Tegnap este anyósom hívott minket, hogy mi újság, mit beszéltünk a varrat szedésen; elmondtam neki, hogy csupán csak a lombik maradt...erre felajánlotta, hogy neki egyébként is van hitele, és a hitel keretét kibővítené, csakhogy újra mehessünk...
Szép gesztus, köszönjük, de nem élünk a lehetőséggel...
..és nem azért, mert hitelre még hitelt~bár joggal felmerül/het másokban a tény, ha az IVF-re kölcsön kell, akkor a gyermeket hogyan tartanánk el; bár azt úgyis megoldja az ember/lánya~...tényleg meghalt bennem az anyaság vágya...

Nem tudom mi lenne jó...

Mára voltam visszarendelve a háziorvosomhoz is, akit éppen milyen passzban találok, úgy tartja kedve a táppénzes állomány hosszabbítására, vagy éppen megszüntetésére.
Megkérdezte mit szeretnék, és azt válaszoltam, mindegy, ha úgy gondolja, akár már holnaptól is mehetek. A nőgyógyász csak az emelést tiltja, a többi fizikai tevékenységet nem; persze, tudjuk, ez így nem teljesen fedi a valóságot. Jó kedvében találtam, és azt mondta, maradjak jövő szerdáig itthon, majd csütörtökön menjek vissza hozzá újra.
Mit mondjak? Más nyilván ennek örülne, valahol én is, hiszen nem hadakoztam vele, hogy mennék holnap, hiszen idegileg ismét padlóra kerültem, és nem hiányzik a kedves kolléganő csesztetése sem...viszont anyagilag nem tudom mi lesz az októberrel így, hogy Férjem is táppénzen volt, és ugye munkájuk sem nagyon van...vagy nem eszünk, vagy a csekkeket nem fogjuk befizetni, ez van, itt tartunk...
Egyébként is szar embernek érzem magam, hiszen velem minden évben történik valami/műtétek/, ami miatt rövidebb-hosszabb időre kiesem a munkából...más emiatt már régen el lenne bocsájtva...Szegény Férjem vigasztalt tegnap este, hogy ő is szokott ennyit hiányozni, csak ő több részletben...
Mielőtt még bárki pálcát törne, nem sajnálatként írtam le, nem kell szánakozni rajtunk, de valahol jól esik most a sebeim nyalogatni...és hol máshol tehetném, ha nem a blogomban?

Továbbiakban...

Ma voltam varratszedésen, a doki korrekt volt, 1 fillért sem kért el a varratszedésért, csak a műtét árát, hiszen azzal még lógtam neki...bürokrácia/?/...bár kaptam valami természetes kivonatú kapszulát, az antibiotikum helyett, hiszen ő természetgyógyász is, de nem estem hasra tőle.../inkább az ára volt kétségbeejtő/...
Azzal indított első körben, hogy beszéltem az IVf centrummal? Gyors tempót diktál...
Mondtam, hogy nem; kerestem a kifogásokat, hogy miért nem akarunk MOST belevágni...vagyis már ezután nem...~de ezt neki nem hangoztattam~...
Ő annyit felelt csak, kár volna otthagyni azt a 4 embriót...
...persze, magamban végigfuttattam, a Férjemnek alig van munkája, jövő hónapban már talán munkahelye sem...erre vállalni?...és még ha így is van, akkor sem tudnánk, még a föld alól sem előkeríteni az újabb IVF árát...
Mert igenis szükség van rá, a műtét nem hozott kecsegtető eredményt...~ezt már írtam, tudom, de 1 mozzanatot kihagytam az előző beszámolóból~a bal oldalammal én tisztában voltam, de a műtősnő valamit félreértelmezett, ezáltal nem hagyva annyiban a dolgot, most konkrétan rá is kérdeztem a doktortól...a bal petevezetékem anno tőnél kivették...és most az átfúvásban bíztam annyira, hiába...
Most visszaolvasva írásom, elég értelmetlenül fogalmazom meg a mondandóm...
...és mielőtt lezárnám, van még 1 gondolatom: Lehet megkövezni az előbbi gondolatmenetért, de még mindig azt vallom, ezt az tudja, aki benne van!

Vége lett...

Na, nem a blogírásnak, bár már javarészt azt sem tudom, minek pötyögöm be oly' szorgalmasan a betűket, hiszen az átlagembert is lehúzom lelki kudarcaimmal...mert igen, azoknak fogom fel a nem sikerült IVF-eket, a gyermekáldás elmaradását...
Igen, ismét hullámvasúton ülök, és zuhanok a semmibe...
Sírnék, de már elsírtam a könnyeim...
...mondhatom, szép kis életet hoztak nekem össze az égiek...

1 hónapja történt

Közel cirka 1 hónapja történt, hogy sógornőmmel összeugrottam...nem, ez így nem igaz, ő tett 1 kijelentést, és én pedig sóbálvánnyá meredtem...óvatos volnék, amiért nem szóltam? Á, dehogyis, inkább gyáva, amiért nem akartam családi botrányt kieszközölni, így inkább hallgattam...persze Férjemnek és anyjuknak hőbörögtem az autóban...
Természetesen a gyerkőc-téma körül forgott az egész...
Ma felhívott minket, vagyis a Férjem, hogy ugorjunk át, mert beszélni szeretne velünk...mi készséggel teljesítettük ezt az óhajt, de mint kiderült, számomra hiába, mert a téma nem az utcán, hanem a lelkekben hever/t/...
1 szóval sem említette a múltkori kirohanását...és én ismét csendben maradtam...
Most /már/ nem tanúsítok neki jelentőséget, miszerint igyekszem magam feloldani a gyermek utáni vágy alól...
/amit már említettem az életemben talán jelen volt, de a lelkemben talán soha/...

Fásultság!?...

A műtétet követő napon, mint máskor is Férjem unokahúgáék hoztak haza, vagyis pontosabban a férje, mert neki angolra kellett mennie, de az angol végeztével beugrottunk érte is.
Ott ért 1 atrocitás, amikor is a kedves édesanyja-aki egyébként Férjem keresztanyja- nekem esett, hogy minek kell erőltetni a lombikot, az egész gyerkőc-témát? Majd jön, ha akar...
...nem szóltam, mint mostanában mindig, ha ér valami sérelem, inkább nyelek egyet, de elraktároztam magamban...és most a műtét után, ahogyan számba vettem tegnap is, tényleg elengedem ezt a témát...nem vagyok anya típus, ez van, ezzel kell élnem...csak tudnám, hogy ezidáig minek hajtottam ezt ennyire?...

Műtét és érzések...

Amennyire vártam, már azt mondtam tegnap, ha pisztolyt tartottak volna a fejemhez sem vállaltam volna be...nagyon rosszul éreztem magam tegnap, és tehetetlenségemben már bőgtem is...a Férjemnek kellett segítenie felülni, és a kulcscsontom is baromian fájt/ott rekedt meg a gáz, azt hiszem/...majd pár nap alatt felszívódik, tudom, de tényleg kellemetlen...
Nem vagyok én ehhez hozzászokva, nem szeretek mások segítségére szorulni...
Visszakanyarodva a műtéthez, elég vicces volt a reggel...a főorvos megvizsgált, és jót mosolygott rajtam, amikor is megkérdeztem, hogy maradhatok? :)
Végre nem fordítanak haza!
A műtéti kiírás átíródott...azt hittem, én leszek az 1., aztán mégsem; a 3. voltam a sorban, az 1. egy megszakítás volt.../no comment/...aztán lapar, és én...
A vérnyomásom elég magas volt:140/80 Hgmm, azt hiszem...nem szokott ennyi lenni, izgultam is, de csak az ébredés miatt...
Közben betoppant a doki is, akivel gyorsban bemutatkoztunk...hát elég érdekes szitu volt...nem volt eddig ilyen műtétem, hogy ne ismerjem az orvost... :S
Gyorsan feltérképezte a hasam, az extra utáni műtéti hegeket, csodálkozott is, hogy nem jó helyen ejtették a bemetszéseket...most már mindegy, gondoltam én...
Kaptam 1 Frontint, kezdtem tompulni tőle, mire jöttek értem...a műtőssel beszélgettünk útközben, és gyorsan elhadartam az eddigi műtéteim...már rutinosan mentem...vagyis tolt a műtő felé...
Úgy érzékelem, hogy ez nap tele volt fura dolgokkal...na itt nem a tubust, és a katétert értem, merthogy azokat is kaptam, nem is a 13.-át, hanem azt /is/, mintha csúsztam volna a föld felé, amikor is át lettem helyezve a műtőasztalra, pedig biztos kezek tartottak...
Ott bent az anesthes doktornő bemutatkozott, branült szúrtak a bal kézfejembe/piszkosul kellemetlen, de erre fel voltam készülve/; kaptam még 1 vérnyomásmérőt, és 1 kütyüt a mutatóujjamra, a műtős srác leszíjazta a jobb karom, kaptam lábzsákot, és csak arra emlékszem, hogy a műtősnő ismerősöm a jobb oldalamon állt, mutatta, hogy 2, és sötét lett minden...
Nagyon gyorsan elaludtam...
Mire végeztek velem, kb. 3x szóltak, hogy ébredjek, mire ki tudtam nyitni a szemem...ilyen még sohasem volt...hallottam, hogy szólongatnak, de egyszerűen nem tudtam kinyitni a szemem; mintha mágnes húzta volna...
Azt sem tudom, hogyan kerültem át az ágyamra...
3/4 2 körül tértem magamhoz, akkor bejött a doki, és mondott 1 csomó infót, merthogy rohant vissza szülést vezetni...nem emlékszem mindenre...
Azt tudom, hogy hétfőn kell visszamennem varratszedésre...magánrendelésre...nagyon örülök, mondhatom...
Annyi derült ki, hogy tele voltam összenövésekkel, amiket okozhatott az extra is, vagy akár az IVF...ezáltal nem volt szabályos alakú a méhem, és kismedencei gyulladásom, illetve hashártyagyulladásom is van...fura, mert panaszom az nem volt...
Az összenövéseket oldották, azáltal rendes alakú, nagyságú lett a méhem, és a laparoscopián/hastükrözés/ kívül, végeztek hysteroscopiát/méhtükrözés/, és cromopertubatioval egybekötött hsg-t/petevezeték átjárhatósági vizsgálat és átfúvás/.
Kiderült, hogy a jobb oldalam sem átjárható, /valószínű volt/, ezért ezt átégették, hogy nehogy produkáljak még extrát...és jött a hideg zuhany, miszerint marad az újabb IVF...ha lehet, minél hamarabb...persze...
Kicsit pityeregtem, majd jött 1 sorstárs-barátnő, akivel próbáltunk volna beszélgetni, ha nem lettem volna rosszul...megúsztam hányás nélkül, de azért biztos, ami tuti alapon kaptam Cerucal-t/hányáscsillapító/. Ez a frankó anyag megtette hatását, be is kábultam tőle...szóval nem igazán lehetett velem értelmes beszélgetést folytatni... bocsi érte! :(
Hozott be 2 könyvet, amiből az egyiket már ki is olvastam tegnap! Majoros Ildikó: Soha fel nem adni!
Nagyon jó könyv-meddőségről szól, az írónő saját szemszögéből. Olyan mozzanatok vannak benne, amikben totál magamra ismertem. :(
A hangulatingadozásoktól elkezdve a hisztiig...
Igen, mert olyan is szoktam lenni...belegondolva, szegény Férjem még jó, hogy kitart mellettem...tudom, ezt már írtam máskor is; de valamit felpattintott bennem ez az írás...
Kikapcsolódom a zumbával, mert persze ez nekem kell; de ha ő akar átbeszélgetni 1 éjszakát a haverokkal, vagy csak szimplán zenét hallgatni, és nem bulizni, akkor megy az őrjöngés...pedig neki is jár! ...teljesen padlóra küldöm, a kapcsolatunk is...
A másik pedig az, hogy kezdem belátni, feladtam a gyerkőc dolgot...vagy talán sohasem volt meg bennem, sem a vágy, sem az akarat...

Elmaradt...

Elmaradt számomra a mai zumba! Mert igen, zumbára járok, immár kemény 3 hete :)
Nagyon jól érzem magam, ahhoz képest, hogy az 1. óra után azt mondtam, nem 1 olyan csajnak való, aki futkosni szokott, és egész életében bringa mániás volt...és lám, mégis megtört a jég...már szó szerint hiányzik, ha nem mehetek...már pedig ma az X-Prep /hashajtó/ miatt nem mertem bevállalni...aztán pedig a műtét miatt kell kihagynom majd pár órát...de, na majd aztán...totál jó hangulat, és kikapcsol teljesen...és az ára sem észveszejtő...

Ami kimaradt...

Nem is írtam, hogy múlt szerdára virradólag vérzéssel álmodtam...
...és ismét nem csapott be a tudat alattim. De mit is csodálkozom ezen egyáltalán?...
Ma reggelre is az agyamra ment valami, az tuti; annyi hülyeséget összeálmodtam, hogy csak na...
...és még alkalmasságink is volt...a pulzusom majd kiugrott, kb. 1 hónapja volt ilyen 1 vasárnap délután, amikor elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy ki akar szakadni a szívem a mellkasomból...doktornőnek még az ekg-m sem tetszett...
Nem is volt igazán időm ezen rágódni, de most beugrott, hogy ez talán 1 "pánik roham"?...

Gyűlölöm...

Gyűlölöm, ha igazam van...az egész éjszakát végigparáztam, hogy nehogy reggelre gond legyen...és tessék...ha félsz valamitől, az be is következik...
Tegnap délután beszéltem a kezelőorvosommal, arról is, mi lesz, ha reggelre megjön? Semmi gond, ő akkor is megműt, ha nem vérzek nagyon, rendben.
Közben kiderült, hogy beöntés helyett X-Prep nevezetű oldatot kell innom...na, jó, de honnan szerezzek, hiszen receptes... :S
Szerencsémre a gyógyszerész úr nagyon rendes volt, mert megígértem, hogy mára megszerzem a receptet. Nagy nehézségek árán sikerült is.
De még nem is ez a dolog pikantériája...
Ma reggel itthon még semmi gondom nem volt, de már éreztem a buszon, hogy nem stimmel igazán valami, és mire a főorvos megvizsgált volna, addigra természetesen el kezdtem vérezni...
...és közölte, hogy a protokoll alapján így nem szabad műteni!
Nem repestem az örömtől...
Fel is hívta a kezelőorvosom, akivel megegyeztek abban, hogy 13-ára halasztják a műtétet.
Nem értem...komolyan mondom...az egyik azt mondja műt; a másik meg, hogy nem szabad...
Elegem van!
Ez most nem volt olyan "súlyos", mint a sikertelen IVF, de akkor is arcul csapásként ért...
A Férjem sírva hívtam fel...
Neki is van éppen elege...30-án varratszedés történt, de a tenyerén lévő seb nem akar gyógyulni, ezért 2 naponta kell mennie a háziorvosához... :S