Műtét...majdnem az előző bejegyzés margójára...csak pozitívan!

...csak most nem nálam...
07.11-én műtötték volna Férjem jobb oldali hernia ing-ra /lágyéksérv/...
Már napokkal ezelőtt félt nagyon szegény...
Csütörtök reggel a telefonom kijelzőjén megjelent a doki elérhetősége...
Bevillant, hogy el fog maradni a műtét, tuti, azért telefonál...
Épp ellenkezőleg...borult a műtéti program, és már holnap mehetnénk is...
Kis türelmet kértem, hogy megbeszéljem ezt az illetékessel, és 5 percen belül visszajelzünk...
Muszáj volt szegénynek belemennie...
Legalább kevesebb ideje volt agyalni...
18 óráig ehetett, éjfélig ihatott, közben 20 órakor benyomtam neki egy 0.4-es Clexane-t.
Péntek reggel 7 óra előtt~köszönve Juditnak, aki felvitt minket, és kölcsön kaptam éjszakára a lakását, hogy Pesten maradhassak~már ott sorakoztunk a betegfelvételnél, a Kútvölgyiben...
Mire a doki bejött ismertetni a műtétet, aláíratni 1 csomó dokumentumot, kiderült, hogy Férjem 3. lesz a programban; 12 körül/után fog bekerülni...
Na, akkor már azért lett feszült...
Megkapta a branült a nappalos nővértől csomó medika/medikus kíséretében /oktatókörház/.
Csöpögött az infúzió, várta még antibiotikum, nyugtató, és lassan vánszorogtak a percek...
Kapott 1 jó fej szobatársat/Misit/, akinek más volt a dokija, és őt 11.15-kor betolták...
Férjem 12-kor került be, és 14 órakor szólt a műtős, hogy most került át az őrzőbe, nem sokára bemehetek hozzá, ahogyan kiszól a nővér...
Türelmesen ültem a műtő előtt, mire ugyanaz a műtős, aki már megjárta körét, csodálkozva pislogott, hogy még mindig nem szólítottak...na, majd ő intézkedik...
Tényleg nem telt bele 1 perc, és bemehettem...1 percet kaptam...
Annyit tudott mondani, hogy fáj a hasa, és még valamit, de az altatástól elkenődött volt a beszéde, és nem lehetett érteni...
Végigsimítottam az arcát, lehunyta szemét, és álomba szenderült...
A szobatársa már fitt volt addigra...
Az őrzős annyit mondott, hogy 17-17.30 körül jöjjek vissza, addigra észen lesz...
Lányos zavaromban engedtem a kérésnek, és el is felejtettem azon agyalni, hogy a dokival is beszélni kellene...aki ugyan Férjemnek elmondta az instrukciókat, de, hát altatás után ugyan ki emlékszik vissza?...
Kimentem kiszellőztetni a fejem, közben sorra körbetelefonáltam/k...
15 órakor ismét az őrző előtt ültem...
...s valóban így is történt, ahogyan az őrzős elmondta; 17.30-kor ismét a szobájában volt, ragasztókkal drain-nel tarkítva.../szerencsére katétert sem kellett kapnia/.
Fájdalomcsillapítót kértünk-Algopyrin-Voltaren kombót kapott infúzióban.
Megkaptam közben az infót is, miszerint 20 óráig maradhatok, majd reggel 8-kor jöhetek, hiszen 7vége lévén, 6-kor keltik őket.
19.50-kor álltam fel betegágya mellől, de már ő is látta rajtam, hogy lefordulok a székről...
A Széll Kálmán téren még gyönyörködtem a napsütésben, a "szökővízben" futkározó gyermekekben, majd elindultam a Pillangó utcai szállásomra...
Sétálni szerettem volna még...
...és bevonzottam, mert kissé eltévedtem...
Szembejött velem 1 életvidám lány, akitől segítséget kértem-naívan gondoltam, hogy pesti-és kiderült, hogy ő is keresi a helyet, ahová igyekezett...
Vak vezet világtalant alapon-jót mosolyogtunk a szitun...
Judit számát kerestem már elő, miközben pont hívott, és nem tette le addig a telefont, amíg az ismerős környéket meg nem találtam...
Ugye, hogy nincsenek véletlenek!?
Fáradtan zuhantam be a lakásba, de aludni nem tudtam...
Reggel 5.45-kor hányingerrel tarkított migrén várt...6.30-kor már telefonon beszéltünk, de 7.35-kor tudtam visszaindulni a Klinikára...
A buszon a jegyet sem sikerült elfogadtatni, és a sofőr így el is engedett...
A büfében 1 csacsogós néni várt, pozitív életszemlélettel...
Erre mondják azt, az élet apró örömei...
Hálás vagyok mindenkinek, akivel e 2 nap alatt összehozott a sors, ill. közreműködött életünkben...
Nagyon rendesek voltak a Klinikán-még a portás is, a takarító is, "ugrott", ha nem igazodtam el...
A szobatárs dokija volt ügyeletes, kihúzta a drain-t, majd zárójelentésünk kézhez kapva indultunk Juditékkal haza...
Itthon még várt 1 családi összejövetel, azóta lábadozás van...
                                

Még júniusban történt...

...1 hétfő estén, amikor beugrott 2 percre Viki barátnőm Noellel...
A kapuban a kis zsivány olyan nevetést vágott le, hogy már a könnyem csordult ki...
...és annyira tudta, hogy a kacagásán nevetünk mindannyian, hogy még jobban produkálta magát... :)

1 újabb...

35 és 36...

Szupervízor

Adódott 1 értekezlet, ahol 1 szupervízort kértek fel eset bemutatásra...
Majd adódott 1 lehetőség pályázat keretében csoportos, és egyéni szupervízióra...
...jelentkeztem...
1 alkalommal találkoztunk eddig; ahol az 1 órás megbeszélésből cirka 1 1/2 óra lett...és minden felszínre került...
Kimondtam, amit eddig csak fogalom szintjén gondoltam...azért akarok gyermeket, hogy megfeleljek a környezet elvárásainak...nem magamért...
Lehet kövezni...

Neurológusnál...és magyar eü....

Szombat reggelre zsibbadást éreztem a bal lábamban...
Úgy gondoltam, semmi vész, majd elmúlik, hiszen nem volt egyszerű több órát végigguggolni a cicák mellett...na, persze...
Vasárnapra már a bal karom, és arcom-mint, amikor megég a bőröd, és feszül-is csatlakozott ehhez az érzéshez...
Napokkal ezelőtt, pár napon keresztül, sokat fájt a fejem, és iszonyatosan fáradt voltam...
Még mindig ott tartottam, hogy majd elmúlik...ha, nem, reggel orvos...
Reggel orvos lett belőle...
A háziorvosom táppénzbe akart venni, de visszautasítottam...nincs nekem erre időm...
...rendben, de akkor sürgősségi beutalóval menjek a neurológiára, amit meg is tettem...
Kezdődött azzal, hogy közölték, nincs szakrendelés, az osztályra kell menni...
...ott pedig kijött az osztályvezető, aki közölte, hogy visszaadja mindenki beutalóját, amit időközben beszedtek, mert ő már áprilisban szólt a vezetőségnek, hogy nincs ember, akik természetesen nem gondoskodtak a helyettesítésről, és ne várjuk el, hogy ő majd 2 helyen is dolgozik...pláne az egyik helyen ingyen...nem ezekkel a szavakkal, de gesztusokkal érzékeltette ezt...
~Tudom, valahol őt is meg kell érteni...~
Jöjjünk vissza szerdán...hogyne, erre van csak időnk...
...vagy menjünk fel a vezetőséghez cirkuszolni...
Mivel én nem kaptam meg a beutalóm, kérdeztem, miért...
A válasz a következő volt: "Mert aggasztó a bal oldal zsibbadása, de úgy látom, jól van!"...
Basszus, stroke tüneteket kellett volna produkálnom?...
...s ezzel kiadta a beutalóm, mentem a többiek után raplizni...
~Ha nem akarnánk szeptemberben Cryo-ET-re menni, hagytam volna annyiban...~
Ment a sürgés-forgás, jövés-menés, intézkedés...
A Főigazgató asszony írásban utasításba adta 1 órán belül el kell látnia minket...
Mire a főorvosnő közölte, hogy ő, bizony, már csak azért sem, majd holnap...
Szerencsére volt köztünk 1 nagy hangú csaj, aki kérte, hogy nekünk jó lesz 1 óra elteltével is...mire a főorvosnő megenyhült...
Bekerültem, és ő a nagyfokú kimerültségre fogta...
Végigcsináltatott minden próbát, reflexeket vizsgált, eltérést nem tapasztalt...de a lábamnál az érzés zavar fennállt...
Azt mondta, akkor menjek vissza, ha visszatér...
Azt hiszem, ezek után inkább megtanulom kezelni...

Pályamódosítás...

Mivel 1 ideje minden fontosabb, mint a blogom vezetése, ezért csak ritkán, és vegyesen írok dolgokról...
Ma estére pozíciót váltottam...
...mire hazaértem 1 megfeszített fejtágításról, a befogadott cicánk szenvedni készült...
...nem tudom, mióta vajúdott, de már nagyon kínlódott, és a cicagyerkőc nem tudott kibújni...
...mivel farral készült kikéredzkedni a kis drága, segítettem neki...
...azt hittem, nem élte túl...
~...és ilyenkor csodálkozom rá a természetre, hogy ösztönösen teszi a dolgát...a cica elé tettem kicsinyét, aki se-perc alatt észhez térítette...el kezdett levegőt venni a pici...~
19 órára 5 cica gyermeket segítettem világra... :)
Még 22 óráig csodáltuk őket...