2009. december 31., csütörtök

Ismét érzelmek csapdájában...

Mára virradólag ismét a hormonok uralkodnak, érzem, hogy a düh és a sírás folyamatosan uralják egymást, készenlétben tartva amúgy sem egyszerű természetem.
Az emberek úton-útfélen megállítva kérdezik, hogy babánk mikor lesz?
Egyszerűen már válaszolni sincs kedvem...csak a könnyeim nyeldesem.
Kedves sorstárs is írt és nekik sem sikerült...mérhetetlen szomorúsággal tölt el, hiszen ők már tényleg megjárták a maguk rögös útját.
Az ember ilyenkor ébred tudatára annak, hogy a maga problémája a legnagyobb, mégis eltörpül a másik gondja mellett.

2009. december 30., szerda

2009. december 30.

Ma valahogyan ismét hatalmába kerített a soha többé érzés...és vele együtt csak úgy dőltek a könnyeim...
Betudható a hormonoknak, tudom, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért vagyok képtelen a gyermekvállalásra, az anya-szerepre? Más próbálja megélni azt, amit én túlélni próbálok.
Istenem, mit rontottam el?...
Mily furcsa, most Istent szólítom, pedig már rég elvesztettem a hitem...
...lehet ezért elítélni, vagy csupa okosságot mondani, /és ezzel nem bántok senkit/, de ez az én érzésem, vele együtt a véleményem sem változik.
Annyi minden cikázik a gondolatvilágomban, ahogyan ma 1 sorstárs is megírta-mindenki megjárta a maga poklát...így van ez, velünk IVF-sekkel.

2009. december 29., kedd

Különös belenyugvás...

Az utolsó mondat az előző bejegyzésnél, nem az önbizalmam növelésére szolgál, és nem adja alapját semmi nemű öndicséretnek, csak egyszerűen annyira édes volt a férjem, hogy megosztotta ezeket a gondolatokat velem.
Ma különös megnyugvás fogott el, vagy inkább nevezzem egyszerűen beletörődésnek.
Végigpörgettem a gondolataim közt, hogy mostanság rengetegen lettek várandósak a környezetünkben, vagy éppen nem is oly rég születtek meg a várva várt babák, és én pedig elkönyveltem magamban, hogy a sors ezt a lapot osztotta nekem; már nem vagyok dühös, nem érzem azt, hogy sírnom kellene. Különös számomra ez a hirtelen fordulat...magam sem értem, hogy mi zajlik bennem.
Mások kitartóan, elszántan akarnak gyermeket, addig mennek, míg nincs valami megoldás, én pedig csak tűnődöm a magam belső világán, egyszerűen nem vagyok biztos önmagamban, az érzéseimben.

2009. december 28., hétfő

Érzelmek viharában...

A mai nap folyamán beszéltem a sorstárssal, aki elmondta, hogy 3 mm-es petezsákja van. Belegondoltam, hogy nekem 7 mm-es volt az 1. terhességemnél, és sajnos tovább nem jutottunk, de ő fog, legalábbis remélem!
Furcsa mozzanatok játszódnak le az emberben; sírva örültem a hírnek...már nem vagyok irigy azokra, akiknek sikerül az a gyönyörű érzés. Nem szégyellem bevallani, az voltam mindaddig, amíg el nem kezdtük a lombikot; hiszen nagyon fájt, hogy a környezetünkben sokan várnak babát, és mi még mindig nem.
Eljutottam erre a szintre is...
Nem volt könnyű, de szerintem senkinek nem az.
Nagyon sok minden átértékelődik az emberben, mint ahogyan bennünk/bennem is.
Ahogyan mondták-"ez egy türelemjáték".
Megkérdezte, hogy férjem hogy viseli ezt az állapotot. Rendes volt tőle.
Úgy érzem kudarcot vallottam ismét.
Már arra is gondoltam, hogy felkeresek egy kineziológust, hogy miért blokkolja a tudat alattim a babavállalást...csak erre tudok gondolni, hiszen más örömmel fog bele egy várandósságba, míg én tele vagyok feszültséggel, kételyekkel...
...miért nem akarok anya lenni? Ennyire önző lennék? Talán félek attól, hogy milyen anya lennék, hogy tölteném be ezt a szerepet.
Nem foghatom arra, hogy mennyi rosszat kaptam már az élettől...
...bár azzal nem értek egyet, hogy amibe az ember nem hal bele, az megerősíti.
Férjemnek sírva tettem fel ezt a kérdést, mire ő édesen csak annyit válaszolt:"Tökéletes anya lennél!"

2009. december 27., vasárnap

2009. december 26.

Már szinte furcsa, hogy minden napra akad egy kis bejegyzés.
Ma barátnőm volt nálunk, és addig a férjem elment egy ismerőst köszönteni, hogy mi kibeszélhessük magunk. Már természetes, hogy ezeket a beszélgetéseket nem úszom meg sírás nélkül...
Lassan 14 éve ismerjük egymást, és azt mondta, hogy anno ő egy életvidám csajt ismert meg, aki mára teljesen megszűnt létezni...érthető...hozzátette, de néha szíve szerint megrázna...
Annak idején anyummal rengeteget beszélgettek, hiszen én sem könnyen sikeredtem, és most azt mondta, hogy mi lett volna, ha ő is feladja?...akkor most nem lennék...talán jobb is lenne, így gondolom.
Tudom, önsajnálatba burkolóztam...
Este férjem próbált mosolyt csalni az arcomra, és hirtelen sírásba csaptam át...úgy érzem, elviselhetetlen vagyok...

2009. december 26., szombat

2009. december 25.

Életünk legkeservesebb karácsonya volt...sokan kérdezték, hogy mi a helyzet, és azt mondták mindennek oka van. Persze, tudom ezt én is. De könnyen vágják ezt az ember fejéhez olyan emberek, akik vagy nem is akarnak gyermeket, vagy nem járnak abban a cipőben, mint mi.
Férjem érzéseiről eddig alig ejtettem szót: tartja magát /még/, de a hír hallatán szerdán el-elcsuklott a hangja...bízott a sikerben a lelke mélyén...
Szenteste a hazaérkezésünk után egy ideig csak csendben ültünk, egymáshoz bújva, és néztük egymást, aztán elkezdtünk beszélgetni, sorra vettük mindazt, mit ronthattunk el, nekünk miért nem adatik meg az a gyönyörű érzés, a szülővé válás érzése...
Esélyt kaptunk, és eddig sem tudtam élni vele...nem vigyáztam eléggé rájuk...
Talán tudat alatt-nem is akarom ezt az érzést?
Már nem tudom mit gondoljak...kavarognak bennem a gondolatok, az érzések: a sírás-önmagam tartása percenként váltakozik...

2009. december 24.

Ma már Szenteste van, és ez nem a mi édes, boldog Karácsonyunk. Nekünk a boldogtalanság jutott ismét osztályrészül.
Annyira feszült és szomorú voltam egész nap, hogy a szüleim sírjára szánt koszorú elkészítését is férjemnek kellett tőlem átvennie, és a fa díszítése is őrá maradt.
Délelőtt kaptam egy telefonhívást, amelyben azt ecsetelték nekem, hogy a picik azért nem maradtak meg, mert nem álltam hozzájuk pozitívan. Tény, hogy a pocim is ritkán érintettem, alig beszéltem hozzájuk, bár 1-2szer énekeltem is nekik, de nem azért, mert nem szerettem volna, hanem féltem; féltettem, óvtam a lelkem. Ezt már más sorstárs is megfogalmazta a blogjában, és én is ezt így érzem, hiszen tudtam, hogy így is nagyon fáj, csalódtam, de ha beleéltük volna magunk, akkor még elviselhetetlenebb, pokoli érzés járna át. Kialakítottam magamban 1 ösztönös önvédő mechanizmust erre az esetre...s mégis ezáltal sem lett könnyebb, padló alján vagyunk...
Vacsorára férjem anyjához voltunk hivatalosak, és már az autóban kikötöttem, hogy ha felhozza a témát az anyja, akkor kiosztom, felállok az asztaltól, és hazajövök. Nem tette. Tapintat szállta meg.
Sógornőmékhez is betértünk, és ő mondta nagyon bölcsen, hogy már nem szabad hosszú távra előre tervezni...neki is sok minden összejött mostanság, és már nem tervez előre, mindig csak az adott napot éli meg, és esetleg a holnapra koncentrál. Megjegyzem-nem terveztem előre, anyósom számolgatta már, hogy mikor lesz a nagy nap, a szülés...

2009. december 23., szerda

2009. december 23.-EREDMÉNY

Már csak 1 nap, és itt a Szenteste, ami nekünk maga a rémálom. Szokásomhoz híven alig aludtam, és bár nem akartam menni, muszáj volt. Tudtam, hogy mi fog rám várni.
Az embriológus szakasszisztens a vérvétel után csak annyit mondott meglátva síró arcom, nem szabad feladni!
Pár szót ejtettünk még, és én azt mondtam, nem vágunk még egyszer bele!
A folyosón 1 másik sorstárssal beszélgettem, addig is ment az idő.
A vérvétel eredménye 10.30 körül már a prof-nál volt, és most nem is várakoztatott minket. Azzal kezdte, nincsenek jó hírei...-persze, tudtam én ezt, és próbáltam erős maradni a végletekig-hiszen vérzek. Azt mondta, hogy a hcg eredményem nem is volt mérhető, tehát nem tapadtak meg. Az okát sajnos nem tudtam meg. Az elmúlt terhességeimben ilyen soha sem volt még, a hcg szépen emelkedett akkoriban. Azt mondta, hogy 3 vérzés elmúltával lehet próbálkozni, akár a fagyibabykkel is, hiszen 8 fagyasztott közül 2 biztosan lesz, akit be lehet ültetni!
Végezetül kimondta, hogy sajnálja; ezt nem is néztem ki ebből a rideg emberből.
Mondhatni egész nap a könnyeim nyeltem.
Míg az egyik pillanatban sírok, a másikban próbálom tartani magam.
Nagyon rossz, hiszen így még nem osztotta a lapjait a sors, hogy meg sem fogantak.
Mondtam barátnőmnek, hogy nem tudom mi a rosszabb; elveszíteni, aki már élt bennem, vagy elfogadni most ez a helyzetet.
Nem tudom hogyan fogom tudni feldolgozni, hogyan fogjuk tudni...
Annyi mindent kaptunk már a sorstól, és bíztam abban, hogy most már tényleg csak a jó következhet, de tévedtem.

2009. december 22., kedd

2009. december 22.

Mára virradólag a barnázás nem szűnt meg, de igyekeztem pihenni, és nem agyalni a történéseken, mindaddig, amíg a barnázást kis mennyiségű, de piros vérzés váltotta fel. Görcseim nincsenek.
Nem tudom elmondani mit érzek, már úgy érzem, elsírtam a könnyeim, pedig most is patakokban zuhognak alá...
Milyen furcsa az emberi elme...a tudatalattiban már benne volt a vérzés, hiszen, akkor még nem is tudtam, hogy ez be fog következni hamarosan és én pedig csak annak tulajdonítottam azt az álmot, hogy rengeteget agyaltam rajta.
Tudom, még ott a holnap, addig még van remény mások szerint. Azt hittem, hogy a sors lesz olyan kegyes velem, hogy a sok rossz után már csak a jó következhet.
Nem fog tetszeni az olvasónak, amit most sorokban fogalmazok meg. Annyit agyaltam, végigpörgettem magamban-pedig nincs jogom senkit elítélni-hogy, mennyi nő van, aki elveteti gyermekét, és aztán a sors megadja neki a legfontosabb szerepet az életben a szülővé válást. Az ember sokszor nem hideg fejjel gondolkodik, de én ilyet nem követtem el.
"A tragédiákon szeretnénk mielőbb túl lenni... megérteni... felejteni... elfogadni."
Nem vagyok dühös, csak nem értem miért játszik velünk a sors;elhúzza a mézes madzagot, ad nekünk életet, reményt, és a legváratlanabb pillanatban él a hatalmával és visszaveszi azt.

2009. december 21., hétfő

2009. december 21.

A tegnappal kezdeném, hajnalban arra riadtam fel, hogy azt álmodtam vérzek, bizonyára azért, mert görcsöltem az éjszaka folyamán.
Ma megtörtént az 1. hcg vérvétel, de eredményt nem mondanak még ilyenkor, majd szerdán, a 2. vérvétel után, hisz addig bármi történhet. El kezdtem barnázni, és az embriológus-asszisztenssel rengeteget beszélgettünk. Kiváltó oka lehet:terhelés, erőlködés, stressz. Mint tudjuk, nálam ezekből nincs hiány. Hiszen stresszelek nem is keveset, sajnos erőlködnöm kell. Tudom, amelyik gyerkőc meg akar maradni, az a legnagyobb megterhelés ellenére is megmarad.
Pihenésre vagyok ítélve, de a gondolataim állandó mozgásban vannak. Egész nap sírtam, és hiába könyörögtem az eredményért, nem tudtam meg.
Hiába mondta, hogy szépen osztódtak a sejtek, azt sem zárta ki, hogy nem sikerült a megtapadás.
Bárcsak legalább az egyik megmaradna.
Tesztelni még mindig nem szeretnék, de már nem a félsz miatt, hiszen szerdán úgyis kiderül; hanem az ok igen egyszerű:FELADTAM!

2009. december 18., péntek

2009. december 18.

Ismét az érzéseimről szeretnék pár sort megjeleníteni. A hormonok megteszik a tőlük telhetőt, vagy megbántódom az emberek mondatain, vagy sírva fakadok, és ilyenkor ezeket a kedves embereket a pokolba tudnám kergetni. A héten már kaptam hideget-meleget; fejemhez vágták azt, hogy ha elvetélek, úgy is észre fogom venni; ha most nem sikerül a lombik, majd megyünk újra, vagy ha netalán nem fogunk, van, aki boldog gyermek nélkül is.
Ezek igazán szép biztatások, de mára már megrázom magam, és hagyom elmenni a fülem mellett.
Ezt a pár sort csak azért akartam megosztani a kedves olvasóval, mert ilyenek vagyunk, mi emberek? Ennyi empátia szorult belénk, pláne, hogy viharos sebességgel közeledik a Karácsony, a Szeretet Ünnepe.

2009. december 17., csütörtök

2009. december 17

Valahogyan gyorsasággal repülnek a napok, és én ebből szinte semmit sem veszek észre. Ma már csütörtök van, és bennem van még mindig a félsz...a görcsölgetések, hál 'Istennek vérzés nélküli jelenlétben mutatkoznak meg, de a lelkem egyre mélyebbre taszítják. Nemsokára itt a hétfő, hcg vérvétel, az 1. tesztelés...itthonra nem vettem tesztet, mert félek a kudarctól, és el sem tudom képzelni, mi lesz szerdán, amikor szembesülnünk kell az eredménnyel.
Azt mondják készülni kell arra is...hogy nem sikerül, de egyszerűen ezt nem tudom elképzelni, mert akkor beleroppanunk.:(
Most is fojtogat a sírás, pedig pozitívan kellene hozzáállnom az élethez.
Mindezt az tudja nagyon jól érezni, aki veszített el már valakit a szerettei közül.

2009. december 15., kedd

Az elmúlt napok

Egészen vasárnapig kibírtam, hogy csak akkor keljek fel, ha mosdóba kell mennem. Nem javasoltak tartós ágynyugalmat, de kímélő életmódot igen. Igyekszem betartani!
Péntek délután kb. 1/2 órás görcsölés rázta meg egyébként sem zökkenőmentes napom, és érzékeny lelkem. Felhívtam a szülésznő-kolléganőt, akire már úm. barátnőként is tekinthetek, és ő azt mondta, hogy ez belefér még a normálisba, sőt, ha véreznék, még az is, hiszen menstruáció közelben vagyok.
...sajnos túl parázom a dolgokat, a mozzanatokat. Minden kis dologhoz óriási bajt fűzök, de szerintem esetemben ez nem csoda.
Szombaton még görcsölgettem időnként, de lassan alábbhagyott.
Vasárnap már lightosan felkeltem, és azóta is hol pihenek aktívan, hol a passzív formáját választom, de persze, mindent az ész határain belül.
A tegnapi nap katasztrofálisra sikeredett, egész nap el-elpityeredtem, mivel székrekedésre alapból hajlamos vagyok, és 3 nap után nem volt 1 leányálom. Amit ilyenkor lehet, kipróbáltam, és sajnos azok nem vezettek eredményre, kínlódás volt...féltem, hogy nehogy bevérezzek, és emiatt veszítsem el a Kincseim...

2009. december 13., vasárnap

2009. december 10.-BEÜLTETÉS/Embryo-Transfer/

Elérkezett a várva várt nap. Szokásomhoz híven,mára virradólag sem sikerült sokat aludnom, nagy volt az izgalom. Férjem unokatestvére a férjével picit később érkezett a megbeszélt időpontnál, de még így is időben beértünk a Klinikára, ahol valamilyen tanulmányt folytattak, és férjem nem engedték fel az ARO-ra.:( Nagyon el voltam szomorodva, és szóltam is a szülésznőnek, hogy ez történt. Volt olyan rendes, hogy letelefonált a portára, és érdekes módon nem kötözködtek már, minden megoldódott!
Vártunk, hosszúnak tűnt a várakozás. 8-ra voltam berendelve, és a prof. csak 1/2 9-kor hívott be minket, ahol UH. vizsgálatot végzett, és közölte, hogy 10 megtermékenyített utód áll rendelkezésre:) ; csak ezután mehettünk a műtőbe. Annyira izgultam, már azt sem tudtam jóformán mit tegyek. Telt hólyaggal kellett érkezni...nagyon borzalmas volt. Behívtak a műtőbe,
Férjem is bejött velem, ennek nagyon örültem. Beöltöztötték, és leültették a fejem mellé.
1 monitoron keresztül láthattuk a 8-10 sejtes életeink.:)
A prof. elvégezte a beavatkozást, amely 1 rákszűréshez hasonlítható, nem volt fájdalmas, és kb. 10 percig tartott. 2 gyerkőcöt kaptunk vissza. Azután még 1/2 órát kellett bent feküdni mozdulatlanul.
Közben bejött az embriológus és szakasszisztense, akiktől életem egyik legszebb ajándékát kaptuk, azt a tégelyt, amelyben a piciny életeink voltak elhelyezve.
Kicsordultak a könnyeim, nagy pillanat volt...
Még 30 perc pihenés a folyosón, közben pedig kitöltöttük 3 példányban a kryokonservatióról szóló nyilatkozatot/embriók fagyasztása, tárolása/. Reméljük, nem lesz rá szükség, de jó tudni, hogy a Klinika 10 évig megőrzi őket.
12. 21-én kell menni a hcg vérvételre, ill. 23-án, és akkor konzultációra is, ahol a prof. fogja közölni velünk az eredményt.

2009. december 9., szerda

2009. december 09.

Csak pár sort fűznék a mai naphoz.
A petefészkeim még mindig fájnak, de már alább hagyott a hétfői fájdalom. Reggel vesefájdalomra keltem, ami nem csoda, hiszen sok fehérjét és sok folyadékot kell fogyasztani a túlstimuláció megelőzésére, és a tegnapi nap folyamán megittam 4.5 l-t! Napi szinten szerintem még soha nem fogyott el ennyi.
A fizikai fájdalmat csak túléli az ember, de a lelkire nincs stratégiám. Nem izgulok a holnaptól, sokkal inkább félek! Félek attól, hogy nem sikerül...
...tudom, pozitív hozzáállás, de ezt olyan könnyű mondani! Sokkal okosabb az ember, ha mást kell biztatni, vagy másnak kell tanácsot adni!
Erősítem magamban, hogy muszáj sikerülnie, mert gyermek nélkül nem tudom leélni az életem!...

2009. december 8., kedd

2009. december 08.-EREDMÉNY

Még mindig fáj a hasam nagyon, de teszek-veszek, hogy múljon az idő.
A fórumos csajokkal értekeztem, aggódunk egymásért, egymás eredményeiért.
14.00-15. 00-ig lehet hívni az embriológiát, hogy megtudjuk a megtermékenyülés sikerét.
Nem izgultam egész nap, csak akkor kezdett el a torkomban dobogni a szívem, amikor tárcsáztam már a laboratóriumot.
Az embriológusnő azt mondta, hogy 9 megtermékenyült, és ez nagyon szép.
Picit elkenődtem...szerettem volna, ha mind sikerül, de ez jutott.
A beültetés időpontjáról is tájékoztatott: csütörtök 8 óra, s akkor visszakapunk 2 embriót!

2009. december 07.-PUNCTIO

Elérkezett ez a nap is. Már korán fent voltam, nem tudtam aludni. 1/2 6-kor indultunk, és 7-kor már a Klinikán az ARO-n álltunk. Férjem rokonaival mentünk, mert szigorúan ki volt kötve, hogy kísérő nélkül nem maradhatok!
Kitöltöttünk 1 papírt, és vártunk a sorunkra. Krisztiék 9 helyett már 1/2 8-ra érkeztek.
8 előtt pár perccel a szülésznő a műtőbe kísért, ahol kaptam 1 kórházi hálóinget, sapkát, és lábzsákot. Az öltözködés után az asztalon találtam magam, ahol az anesthes-esek branüle-t szúrtak, és kaptam 1 adag Dormicum-ot. Beszélgettünk, aztán megérkezett a prof., kaptam még 1 Nubain-t, jó éjszakát kívánt az anesthes, és többre nem emlékszem...
-A punctio lényege jelen esetben: Az ultrahang-vezérelt tüszőleszívás során a hüvelybe vezetett ultrahangfejre erősített leszívó-egység segítségével a hátsó hüvelyboltozaton keresztül szúrják meg a tüszőket, majd a petesejtet tartalmazó tüszőfolyadékot leszívják.-
...Ébredés után jött a biológusnő és kérdezte, hogy mennyit mondjon. Mosolyogva közöltem, hogy sokat.:) Azt mondta:12 petesejtet sikerült nyerni.:) Ez jó arány, hiszen másnál volt már olyan, hogy csak 1 sikeredett.
Egyedül kellett felöltöznöm, és átkísértek a gyengélkedőbe, ahová férjem is bejöhetett, és mondta, hogy 30 perces beavatkozás volt.
Nagyon fájt a hasam, és hánytam is. Ettől tartottam, mert a korábbi altatások is így zajlottak.:(
1 másik kedves sorstárs is ránk nézett, és nagyon örült nekünk.
A szülésznő elég sokszor bejött érdeklődni az állapotunk felől, és folyton küldött volna mosdóba.
Ahogy helyrejött a gyomrom, úgy éreztem, hogy akár ki is ülhetünk a folyosóra, várni, hogy bekerülhessünk a prof-hoz.
12.30 körül bekerültünk, és ő is elmondta, hogy ez jó eredmény. Kaptam progesteron-készítményt/Crinone/, dokumentálásra szolgáló naplót.
Holnap délután kell telefonálnom az embriológiai laborba, ahol megmondják, hogy mennyi termékenyült meg, és a beültetés időpontját.
Nem vagyok telhetetlen, de bízom benne, hogy mind megtalálta a párját, és akkor kerülhetnének a fagyasztóba is:)

2009. december 6., vasárnap

2009. december 06.

Már bőven elmúlt az az idő, amikor úgy gondoltam, hogy lefekszem, hogy ne tudjak agyalni a holnapi nap történésein. S még mindig itt ülök a gép előtt, s szorgosan ütöm le a különböző betűket, hogy alakot formálva sorokká álljanak össze.
Annyit gondolkodom, hogy sikerül-e a punctio, és a 2 sejtet összehozva esélyünk lesz-e a megtermékenyülésre.
Muszáj sikerülnie!
Már nem bírnék újra talpra állni, megrázni magam, hogy majd a következő...
A csapból is a pozitív hozzáállás folyik, tudom;de ha pedig beleélem magam, és jön a "nem sikerült"frázis, akkor az életem, a lelkem darabokban hever.

2009. december 4., péntek

2009. december 04.

Ma valahogyan csiga lassúsággal teltek a percek. Már kora reggel indulni kellett vérvételre/ösztradiol/, az UH. vizsgálat pedig 14.órakor következett volna, mert a dolgozóknak kongresszusra kellett menni.
A sorstárs, mint ahogyan eddig is, már túl esett a vérvételen, ahogyan odaérkeztem.
1 másik sorstárs a punctiora várt.
Punctio után bementünk hozzá a gyengélkedőbe, és beszélgettünk , majd hagytuk pihenni, és csavarogtunk a hideg utcákon.
15.30 körül rám került a sor, ahol csak annyi derült ki, hogy vannak tüszőim, és még hétfőre lesz több pici is.
Ja, a lényeget csak most mondom:hétfőn punctio!:)
Ma még meg kell kapnom a megszokott 2-1 arányban lévő Fostimon-t, és 1 Decapeptyl-t, majd holnap csak 1 Decapeptyl, és este 8-kor tüszőrepesztőt/Ovitrelle/ kell szúrnom.
Mivel mára már csak 1 Decapeptylem maradt, ezért kaptam 1 újabb receptet, amit csak a lehúzós patikában tudtam kiváltani, de rizikózni nem mertem!:(
Kaptam 2 féle kúpot is, előkészítésnek.
A bromocriptin természetesen tovább folytatódik.

2009. december 2., szerda

2009.december 02.

Furcsa, decembert írunk, lassan közeledik a Karácsony, és az idő meghazudtolja önmagát, gyönyörű napsütés van.:)
A mai nap szintén nekem kedvezett.
Reggel gyors vérvétel történt/ösztradiol/, majd következett az UH. vizsgálat, ahol a prof.még annyit sem mondott, mint hétfőn.:(
Megtudtam, hogy nőnek a tüszők, de hogy mennyi van belőlük, az rejtély.
Kaptam 1 tájékoztatót, klinikai tesztelés a progesteron készítményekkel. Van, aki szurit kap, míg más hüvelygélt. Ha beleegyezem a prof. javaslatába, akkor ingyenesen kapom meg valamelyik készítményt, amelyet majd a leszívás napjától kell használni.
Reménykedem benne, hogy az injekció lesz az enyém. /véletlenszerűen dől el, avagy fej-írás alapon/.
Kaptam 1 újabb Fostimon receptet, az adag maradt ugyanaz; reggel 2, este 1 ampulla, és persze a Decapeptyl sem maradhat el!
Pénteken ismét controll! Vérvétel/ösztradiol/, és UH. vizsgálat.
Annyira örülök, hogy a sorstárssal fej-fej mellett haladunk, mert így legalább nem egyedül kell várnom végig a hosszú napokat.