:(

Csak halkan jegyzem meg, most vettem észre, hogy csökken az olvasótáborom...sebaj...tudom, hogy nem különösképp érdekfeszítő a blogom, és unalmas is mindig ugyanarról olvasni, de a magam kedvéért folytatom tovább...

Merengések...

Biztos az idő teszi...
...vagy nem...
Most, hogy szabadságon vagyok, van időm agyalni...
Tegnap anyóséknál összejött az egész család, és szóba került a politika is...
Sohasem voltam oda ezekért a beszélgetésekért, csak hallgattam, amit jósolnak a nagyok...
Már nem értem, miért gürcölünk...
...erről jut eszembe, pénteken meló...
Ne szóljak semmit, mert Férjeméknek egész héten menniük kell...
...de ha belegondolok abba, hogy ismét jön a csesztetés, a mókus kerék, szívem szerint hátrahagynék mindent...
Persze, örüljek, hogy van hol dolgoznom...de azt már nem mondom ilyen bátran, hogy szeretem is, amit csinálok...szerettem! és ez óriási különbség...
...Reggel ismét nem hagytak cserben a megérzéseim...olyan volt, mintha valaki vetítené elém az élet dolgait...momentán a csúszós úton alig lehetett közlekedni, és 1 autó a sarkamban volt...adrenalin szint ennek következményeképp jelentősen felugrott...ja, akkor miért is sírok??...
Pedig már nem veszi hasznom senki...persze, a Férjem szeret, és én is őt, de nem érzem azt, hogy minden időm teljesen rászánom... :(
Pedig ennek nem így kellene lennie... :(
Itthon is csak vegetálok...agyalok, és sajnálom magam...pedig örülnöm kellene...
Van 1 szerető Férjem, van fedél a fejünk felett, van étel az asztalon, másnak a fele sem adatott meg...
Az, hogy a gyermek nem adatott meg, az én hibám...de ezt még sohasem kaptam meg, 1 vita hevében sem!
De tudom, hogy nagyon szeretné...
...tegnap is, ahogyan a gyerkőcökkel eljátszott...nagyon szeretik őt...megtalálja velük a közös hangot...bár ő, kivel nem?...
Volt 1 fájó mozzanat a tegnap estében, amikor szóba került, hogy sógor sógornőéjéknél mikor lesz a 2. gyermek?...és mondták, hogy áprilisban...komolyan, a szívemre teszem a kezem, hogy őszintén örültem ennek; csak amikor sógornőm közölte, hogy a doki utasítására 1 bizonyos délután alatt összehozták, na, ezt nem kellett volna...
Lehet elítélni, de baromira rosszul esett...

Helyzet változatlan...

Vegyes érzelmekkel teli a lelkem, mint mostanság mindig...
Tegnap ok nélkül sírva fakadtam, flegmáztam, túlfeszültem...
Pedig Férjem tegnapelőtt céges bulira volt hivatalos, és nem is maradt sokáig, ellenben addig anyós "szórakoztatott" a történeteivel, /mivel sofőr szerepet vállaltam, és egyszerűbb volt felmenni hozzá, mint még hazakocsikázni/...
Nem megy nekem ez a jópofizás...hallgattam, bólogattam, de szerettem volna itthon lenni, csak a saját falaimon belül...
Nem találom a helyem...és ez marha nagy baj...
Ha tegnap nem úgy szóltak hozzám, akkor az esett rosszul; vártam, hogy megnyíljanak előttem, de már abban a pillanatban éreztem, hogy nem úgy lesz, és nem csaptak be a megérzéseim...
Akiről azt hittem, barátnő, már nem az...

Békés, Meghitt Ünnepeket!

Christmas secrets-Enya

Gyűlölöm...

...elsősorban magam, aztán az ünnepi felhajtást...
Lehet elítélni, de nem csípem a Karácsonyt...mióta a szüleim elmentek, mióta a terhességeim nem jól alakultak; és ugye tudjuk, 2 éve az 1.IVF is sikertelenül végződött...pont Karácsonykor...
A Férjemnek nem tudtam ajándékot venni/készíteni, ez is frusztrál...na meg az alaphangulatom is lent a mélyben...
Á, azt hiszem, elegem van unblock!

Még mindig...ZUMBA

Tegnap óta szabadságon vagyok! Hurrá!
Ezt kihasználva, ma elmentem a délelőtti zumba órára is. Az edzőnkkel együtt heten voltunk, de nagyon jól éreztük magunk!
Barátnőmmel tanakodtunk, hogy mi lenne, ha estére pedig ő jönne el hozzánk, és együtt mennénk zumbulni újra :)
Na, neki sem kellett több, benne volt a buliban. :)
Itt is nagyon kevesen voltunk, csak öten, de legalább családias volt a hangulat, ahogyan az instruktorunk fogalmazott!
Bár nagyon elszomorított a tény, hogy lecsökkent a létszám, hiszen volt olyan alkalom is, hogy 21 ember rázta!
Mi lesz velem, ha elmaradnak a zumba órák???
Nekem ez a drog! De most komolyan! Másnak más...míg mások alkotásban, kreativitásban találják meg önmaguk, és életük értelmét, addig én ezt érzem sajátomnak 100 %-osan!
...mindig gondom volt azzal, hogy nem találom a helyem, nem értek semmihez-ezt én gondolom így-most végre megtaláltam!
Most jót mosolygok magamban, hogy mennyire nem így volt az elején...az 1. óra után...á, ezt nem nekem találták ki...riszálás, hastánc mozdulatok, kéz-láb koordináció...és itt vagyok, le sem tudok kattanni róla! :)

ZUMBA MARATON avagy KIHÍVÁS

Nagyon vártam ezt a napot; úgy, mint iskolás koromban, úrrá lett rajtam az izgalom...pedig tegnap ennek még nyoma sem volt...
...reggelre már zumbával álmodtam, és ébredtem...
Nem tudom leírni azt a mérhetetlen eufóriát, amit a mai nap okozott...azt hiszem, kissé túlpörögtem magam...
Annyira jó volt...
3 órát nyomtunk egyben /kb.5 perc szünettel/, 3 instruktorral-a miénkkel:Andikával, és még 2 vendégoktatóval-Edinával és Judittal.
Edina koreói is nagyon bejöttek, Judit viszont aerobikosabb mozdulatokkal mozgatott át minket...
A végén már üvöltöttük a zenéket, ment a sikítás :)
Nagyon gyorsan eltelt a 3 óra, és már csak azt vettük észre, hogy lenyújtunk...
Pedig szerintem bírtuk volna még! :)
Melus barátnőmmel megköszöntük az edzőknek az órákat, és 1. kérdésünk az volt, hogy mikor lesz a következő maraton? :)
Felejthetetlen élmény, az tuti...

Ambivalens...

Csak jártatom a szám, és mégis döntésképtelen vagyok...
Nagyon összezuhant minden...
Írom Timinek, hogy felmondok...és mégsem teszem...de ezt a megaláztatást már elviselni egyszerűen nem lehet...
Ki szeretnék szállni...és mégis itt vagyok...
Tipikus..."csak a szája nagy" syndróma...
Eljárok zumbára is, de nem igazán érzem a feeling-et...pedig szombaton kihívás! Maratoni zumba 3 órában!
Míg más készülődik a Karácsonyra, tesz-vesz, addig engem az sem érdekel...nincs nagytakarítás, nincsenek díszek, a ház nem úszik fényárban...
Szegény Férjemmel is csak morgolódom, veszekszem...
...Tegnap este hivatalosak voltunk 1 rendezvényre, és odaült körém az egyik kedvenc Óvónénim, és Férje...beszélgettünk a családjukról, és szóba került a mi életünk is...bizonygatták, hogy érzik, hogy lesz nekünk gyermekünk, és le sem fogom tenni...na, persze...azt hiszem ezt nevezik kegyes hazugságnak...pedig eszemben sincs bántani őket!
De nem lenne türelmem a gyerkőchöz...így érzem!
Azért pedig nem akarok szülni, hogy a munkahely rabságából kikerüljek...
Ördögi kör, vagy minek nevezzem...

Ki szeretnék szállni...

Egy embert mi késztet arra, hogy eldobja magától az életet? Vagy mi nem...

Elvitték...

A kisautót...az elmúlt szombaton...
Férjem nagy becsben tartott remekművét...nekem az volt!
Sajnálom, mert az eszmei értéke számomra kimondhatatlan...
Élete nem első munkája, de nagyon a szívünkhöz nőtt!
Őszintén megvallva meg is sirattam... :(
...és most szomorú is vagyok...
...aki elvitte munkát ajánlott a Férjemnek, most pedig úgy néz ki, visszahátrál...
Miért van az, hogy a sors meglebegteti a jobb élet lehetőségét, aztán irónikus mosollyal beint egyet...

Játék Anginál!

http://angitortai.blogspot.com/2011/12/blogszulinap-es-jatek.html

Blog...

Annyi bejegyzéssel lógok...
Fejben természetesen megvan, de írott formában...
...ma elcsesződött a blogom is...ahogyan Timi is jelezte, nekem sem működik semmi simán... :(

No comment...

Mérhetetlenül csalódott vagyok...

Ellenőrzés...

Na, ma megtörtént az, amitől már napok óta rettegek...
A szakmai felettesem eljött ellenőrizni...de nagyon jó fej volt!
Igaz, hogy talált hiányosságokat, de nem szedte le a fejem...
...ellenben a másik kolléganőt csesztették! :)))))
Meg is érdemli, amilyen dolgok derültek ki irányomban róla...azt hiszi, hogy ő az isten, pedig dehogy! Meg akar alázni mindenkit...

Depis hangultban...

Itt ülök a gép előtt, és egyszerűen nincs kedvem dolgozni, csak lesek ki a fejemből...aggaszt a szerda-az ellenőrzés-de már nem annyira...
...ugyan mit veszíthetek?
Az állásom...de már arra is van 1 tervem...

Tesco Fittaréna

Nagyon csúcs volt ez a mai nap!
Életemben nem jártam még ilyen sporteseményen, de remélem, nem ez volt az utolsó!
Zumba csapattal mentem:)
Annyit hülyültünk.
6 terem közül lehetett választani, különböző sportolási lehetőségek közül...
40 perces órák voltak.
Az 1. órát 1 Kangoo-val indítottuk...annyira jó volt!...már régen szerettem volna kipróbálni ezt a sportot, és most adott volt a lehetőség...annyira bezsongtam, hogy a déli órán is szerettem volna részt venni a Nagyszínpadon, de mire odaértem a másik teremből, addigra elfogyott a kangoo cipő... :( /pedig 1000 párat hoztak/...
Aztán Zumbáztunk Vieira Líviával...na az a csaj...ha még értetek pocsék zumba órát, na akkor ez az volt...mondtam is Andikának, hogy nem cseréljük le őt! :)
Aztán Afromániáztunk...na, nekem ez sem igazán jött be, úgyhogy az órából fennmaradó 10 percben szépen ki is sétáltam a teremből....
...és ekkor lemaradtam a kangoo-ról...pihiztünk 1 sort, közben láttam, hogy sorra adják fel az óra közepén az emberek a kangoo-zást...marha szomorú voltam... :(
Ezután Béres Alexandra óráját követtük nyomon, szétnéztünk a standok között...
...és ezután Spinningeltünk...
Hú, most mit mondjak? Sógoromék is tartottak anno ilyenfajta edzést, de az piskóta sem volt ehhez képest...annyira kihajtottam magam...de jó volt ez is.
Ismét 1 Zumba óra következett, de ott meg a csaj be volt lőve, vagy mi...az első 4 percben 3x rontotta el a lépést, a mellette lévő srác úgy kapott érte, nehogy lezúgjon a színpadról; a srác pedig ütemesen nyomta a koreót-neki kellett volna középre állnia inkább...
Ezután még Katus Attilával aerobikoztunk...meg kell hagyni, a csajok odáig meg vissza voltak érte, én kevésbé sem! De sportolni jöttünk!
Na, és a finálé a kihagyhatatlan Líviás Zumba volt...ez még durvább volt, mint a reggeli...követhetetlen...még az edzőnk is feladta olykor-olykor...
...és még ő nevezi magát hazánk 1. zumba oktatójának... :S
~...ha fizetne sem mennék el az általa tartandó órára!
Még mindig kitartok az elvem mellett: Nem adjuk fel Andikát ilyen pocsék óra kedvéért! :)

Zumbás szülinap...

Tegnap este Andika szülinapjára voltunk hivatalosak a Kettesbe...
Nem szoktam dicsekedni azzal, hogy néha én is kieresztem a gőzt, de ez alaposan megtörtént...a fejem még most is fáj...
Beszélgettünk, rengeteget ökörködtünk, és még 1 pizzával is hazatértem Férjem nagy örömére, aki hajnali 1 órakor a gépnél ült...nem jellemző rá...aggódott! :)
Pedig ez rám szokott igaz lenni...nem tudok aludni, ha nincs itthon...öregszünk? :)...

Sorozat, avagy padlót fogtunk...

Annyi minden történt mostanság, hogy csak kapkodom a fejem, a posztolások pedig elmaradnak...
Nálunk is beütött a crack...
Kezdődött azzal, hogy a drága ÉMÁSZ elfelejtett szeptemberben csekket küldeni, nekünk meg kisebb bajunk is nagyobb volt ennél, és nem foglalkoztunk vele...meg is lett a következménye...november 8-án a Férjem felvett 1 ajánlott levelet, miszerint november végén kikötik a villanyt...gratulálok!
Gyors telefon az ÉMÁSZ-os havernak, aki másnapra utána is nézett, és kérdezte, hogy tudunk-e utalni? Naná, hogy tudunk, hiszen muszáj! :(
Kikötés ennek reményében elmaradt!
De az anyagi lehetőségünk pedig annyira megfogyatkozott, hogy totál padlót fogtunk...
Közben az egyik kutyánk szájpadlásába csont ékelődött be, és eltelt 3 nap, mire szét tudtam annyira feszíteni a száját, hogy belenézzek...azt hittük, hogy a foga gyulladt be...
...gyors telefon a dokinak, hogy mit tegyünk? Ő akkor nem rendelt, telefonon kapott instrukciók alapján nem tudunk vele mit kezdeni...a kutya 50 kg, én 56...
Másnap újra telefon, betuszkolás a kocsiba-szegény kutyi annyira félt, hogy minden utasításunkat szépen követte; ugyanis pórázhoz sincs szoktatva, autóhoz sem...-a doki fogóval altatás nélkül kiszedte a csontot...Férjem a kutya száját feszítette spárgákkal-szegénykém annyira félt, hogy a kutya odakap- én pedig a saját súlyommal nehezedtem rá, hogy meg ne lógjon az asztalról...szép kis menet volt...ja, és a dokinak bizonygattuk, hogy ez így nem fog menni... s lám, sikerült...utána pedig már azért égett az arcunk, nem győztünk elnézést kérni... :S
/Zumbán pedig nevettek rajtam, amikor elmeséltem, hogy próbáltam leszedálni a kutyát/ :S
De ha még ez nem lenne elég, tegnapelőtt az aksink felmondta a szolgálatot...nem a hideg, hanem cellazárlat...pénzünk nincs, és ha kell s.o.s-ben a kocsi, mert baj van netán?
Annyi szerencsénk volt, hogy van 1 pár barát, aki ki tud segíteni ilyen esetben...szégyen vagy sem, ez van...
Ja, és már 2 hete be vagyok parázva, mert ellenőrzésünk lesz, és ilyen részletes még soha nem volt! :(
...na, és még mindig azt gondolom erre a helyzetre NEM SZABAD, erre NEM KELL gyermeket vállalni!

Ibcsinél Svájci csokis játék...

http://ibcsifinomsagai.blogspot.com/

Numero 2...vagyis volt már ilyen bejegyzésem...

Milyen hülye az ember/lánya...
Tudom, hogy spontán nem lehetek várandós, de az ember lánya a szíve mélyén mégis csak várja, hogy majd most...
Egész héten ingerlékeny voltam, és azt éreztem, hogy a melleim iszonyatos módon feszülnek, fájnak...elvetettem a feltételezést, és meg voltam róla győződve, hogy biztos cysta rendetlenkedik odabent, mert még más kísérő tünetem is volt...
Tegnap kellett volna mennem rákszűrésre, de aránylag közel a menseshez, nem akartam bekockáztatni, majd decemberben elmegyek...
Tegnap este kijelentettem ismét sírva, hogy el vagyunk ketten, nincs szükség bővítésre...nem akarok újra lombikozni, örökbe fogadni meg most pláne, hogy nem...
...hogy ennek volt-e hatása, vagy a tudat alattim üzent újra, vérzéssel álmodtam...s mit ad az ég? Nagyobb összebújás után jelentkezett a vérzés, 24. napra...
Esküszöm, lottóznom kellene!...

:(

Basszus, már megint elcsesztem! Szar embernek érzem magam... :(
Timi, csak segíteni akart, és reagált, s még a végén úgy érzi, hogy ő jött ki rosszul ebből az egészből! Pedig nem! Nem tehet róla, hogy az érzelemvilágom, mint a hullámvasút!...

Ingadozom...

Basszus...ez az érzelmi hullámzás nagyon rányomta a bélyegét a mai napra is...
Még jó, hogy szegény Timi nem küldött el...oda...
...cirka 2 perc alatt 15 év történetét meséltem el neki...még mosolyogtam, ahogyan írtam róla, aztán jött 1 téma, és el kezdtek csurogni a könnyeim...
...miért olyan nehéz az élet?...

It is you... /Dana Glover/

Kósza érzések...

Nem tudom eldönteni, mi tombol bennem valójában...
A héten megkaptam, hogy semmit sem érek...és nem teszek annak érdekében, hogy másnak jó legyen...
Tényleg, ha belegondolok, valóban önző vagyok...nem állom meg a helyem, sem a hivatásomban, sem a hétköznapi életemben...
...azt viszont "elvárom", hogy rám is odafigyeljenek...
/még jó, hogy vannak barátok, akik ezt nem vetik a szememre/.
Ezen agonizáltam egész héten, s lám, tegnap 1 olyan ismerőstől kaptam, akitől nem vártam...
Rengeteget csalódtam a héten az emberekben...ébresztő! Üdv a Klubban, ahogyan mondani szokás...
Kedden már annyira padlón voltam, hogy kész csoda volt, hogy egyáltalán hazaértem.
A másoknak való megfelelés nem az én asztalom, de hogy magamnak sem tudok megfelelni, na ott már bajok vannak...

No comment...

Az egyik percben leírnak, a másikban megvetnek,
A következő pillanatban fontos vagy valakinek...

Timi és a kisautó...

Szerda délután Timi eljött Mátéval rendbe hozni a kisautót. Nem kevés munkájába került, míg én Mátét szórakoztattam...
A Férjem elfelejtette megköszönni, mondta is, miután elautóztak.
Most itt megteszem helyette is: Köszönjük szépen!

Pocsék napok...

Egyre pocsékabb napok állnak a hátam mögött...
Vannak kedves szósz keverő emberek, akiktől már egyszerűen síró görcsöt kapok, vagy reszketem az idegtől...
Ma pedig rádöbbentem ismét, hogy 1 csomó infó hiányom van...vagy csak egyszerűen nem jól kezelem a dolgokat...ez a magam meglátása...hogy a többiek mit látnak, azt nem tudom...
Írhatnék részletesebben is, de egyszerűen nem visz rá a lélek...

Nem egyszerű...

Fura napok vannak a hátam mögött...
Itt van a múlt kedd, amikor annyira kikészítettek munkában, és még itthon is ezer dolgom volt, hogy a konyha közepén leguggoltam, és el kezdtem a sírást...
...vagy a tegnapi nap...amikor a kedves gyermek orvosnak kiböktem, hogy totál gyomor idegem van, ha vele kell dolgoznom...hát mit mondjak, lehet, hogy magam alatt vágtam a fát...végérvényesen rám fog szállni, attól tartok...
...ja, és én kis naiv...tudom, mostanában mindenkinek azt mondom nem érdekel a gyerkőc téma, ami igaz is, mert úgysem tudok mit tenni, de közben pedig titkon reménykedem, hogy spontán teherbeesés lehetséges...ez is kilőve, mert tegnap jelentkezett a vérzés, 26 napra...bezzeg ilyenkor nem 37-re, mint műtét előtt...
...és van még 1 fájó pont...1 régi ismerősömről kiderült, hogy szült...ami nem is lenne baj, csakhogy 3. titkolt terhessége, és még hülyének is nézi az embert...Férjem szemében könnyek gyűltek...

Férjem meglepetése

Egész héten lázban égtem...
Férjem idén kerek szülinapot ünnepel! S emiatt iszonyat nagy szervezkedésben voltam...nem mintha máskor nem számítana az ünnep-bár magamnak nem számítok-de egyszer 30 az ember!
Felkértem 1 barátnőmet 1 torta megalkotására, ami szerintünk nagyon tuti lett!

Timi! Ezer köszönet érte!
Mindenkinek nagyon tetszett!
A pláne az volt az egészben, hogy annyi mindent kitaláltam, hogy miért megyünk Hozzájuk, és miért akkor, amikor... Azt mondta a Férjem, hogy sejtett valamit, de ezt álmában sem gondolta!
Ahogyan Timi kihozta a tortát, a Férjem arcára olyan vigyor ült ki, hogy letörölni nem lehetett órákig! :)
Még egyszer köszönöm!

Október 17-18-21.-ZUMBA

Már szálló igévé vált nálam a zumba...
Ismét erről szeretnék posztolni...
Azt hiszem, most jött el az az idő, amikor kinyilváníthatom, hogy nagyon jól éreztem magam az órákon!
Az elsődleges kezdeti nehézségek és nem tetszés ellenére jártam, de nem volt az élmény magával ragadó, úgy igazán! ...s lám, megtört a jég! :)
Mondtam is a férjemnek, hogy ez a 2 óra most nagyon jól telt...a 3. már kevésbé...iszonyúan sokan voltunk, nem volt hely a mozgásra, és a közösség sem az igazi...totál el is ment a kedvem... :(
Ha ezt az alkalmat kihagyom, és folytatom a régi felállást, akkor minden sínen lesz újra! Tudom...

Agymenés...

Azt hiszem beteg vagyok...agyra...
Úgy volt, hogy mehetnék ma zumbára a szomszéd községbe, de aki ígérte, hogy vinne, nem jött értem...csalódott és dühös vagyok...de nem is rá, hanem magamra, mert "belebolondultam" ebbe a sportba!

Ismét....

...ZUMBA!
Hetente 1x kedden 19-20-ig helyben is tart Andika órát. Már meg sem lepődött, amikor meglátott, csak mosolyogva annyit kérdezett, hogy duplázom? Mire válaszoltam, hogy helybeli vagyok-gondolom ezt nem tudta-, naná, hogy nem hagyom ki. :)
Basszus, még ha nem is tudom "profi" mód űzni, akkor is ez kell nekem!
Jó volna, ha napi szinten lehetne járni, hiszen jó figyelem-elterelő.../pláne, ha nem vagyok túlságosan magam alatt, és nem tévesztem el a lépéseket/.
A futásnál kitartást éreztem; na nem azért, hogy itt nem, de itt érzékelhető a felszabadultság feeling is...

:(

Nagyon nehezen telt el a mai nap...~gyomorgörcs bejátszik, azt hiszem innentől kezdve napi szinten...~mintha nem fognám fel a szavak értelmét, az agyam nagyon nem akart működni...és lépten-nyomon sírva is fakadtam...
Leszek-e még valaha a régi, mosolygós lány?
Még a zumbán is eltévesztettem a lépéseket... :(

Történet...

Olvastam ma 1 történetet a Babaneten, és annyira megfogott!
IVF-es családról szól, akik elmesélik a történetét, hogyan sikerült nekik Szaffi.
Érdemes szerintem elolvasni...
http://babanet.hu/cikkek/nem-tokeletes-babat-akartam
Ez adott némi bíztatást, és erőt, hogy bele merjünk vágni majd az újabb lehetőségbe...persze, most nagy a szám, de ha a küszöbön leszünk...

Tegnap

Tegnap voltam a "szeretett" háziorvosomnál, és csodák csodájára nem kötött belém, csak megkérdezte, hogy vagyok, és akarok-e még maradni? Mire azt válaszoltam, hogy nem! Pedig dehogynem!... :(
De ha mégis elmennénk még idén az újabb IVF-re, akkor az is kiesés a munkából, és ezt már tényleg nem engedhetem meg amúgy is szenvedő lelkemnek...
...ha mégis...és ha mégsem?
Már kint folytak a könnyeim az asszisztens csajoknál, amikor is elmondtam, hogy szar ember vagyok így is a sok táppénzes állomány miatt...
Egyébként rákérdeztem a hashártya gyulladásra is, és kiderült, hogy a dokinő sem adna rá antibiotikumot...akkor majd magától elmúlik? Komolyan, én ezt nem értem...de ő is azt mondta, amit a nőgyógyász, hogy minél hamarabb, ha tehetjük...ok. Azzal váltunk el, hogy lehet, hogy 1 hónap múlva akkor ismét jövök...
...aztán éjszaka csak nem hagytak aludni a kavargó gondolataim...azon agyaltam, hogy nincs idei rákszűrésem, és amíg nem lesz, addig szerintem el sem kezdhetjük az újabb próbálkozást...de ha egyenesben leszünk, úgyis fel fogom hívni ez ügyben a Klinikát.
...aztán még kattogott azon is az agyam, hogy talán azért nem akarja a sors, mert valami probléma lenne?
Gyártom az elméleteket, de minek is?

Engem mindig semmibe néztek...

...tapasztalom ezt ma is...csakhogy folytassam az előző leiratot.
Nem vagyok jó magam számára /sem/, már tényleg, mint ember sem...
Ma is megkerestek jó pár dologgal, tanácsoltam amit tudtam a magam erejéből, és tudásából, és később derült ki, hogy azért a konkurenciát is megkérdezik...
Persze, 1 szülő, 1 másik ember is szeret több forrásból tájékozódni, ami teljesen érthető, csak hogy a konkurenciát még az orrom alá is dörzsölik, na ez a szép...fáj, meg kell, hogy mondjam...
...ismét a földdel tettek egyenlővé...és nem mondhatom azt, hogy ezt már megszoktam, mert akkor nem hagyna mély sebet a lelkemben... :(

Szorongás...

Tegnap ismét a szorongás került előtérbe...
Munkahelyemre be kellett vinnem a táppénzes papírt, és ott ugye a drágalátos kolléganő adta elő a hattyú halálát, mialatt pedig lassan átveszi a munkám...persze, ez természetes is lenne, ha hosszú távon esnék ki, de szerintem már péntektől ki leszek írva dolgozni, mert a "kedves" háziorvosom tegnap lebunkóztam a füle hallatára...elmeséltem barátnőmnek, hogy ismét a lelkembe gázolt azzal a mondatával, hogy "Mikor akar menni dolgozni? Tudom, soha"...és ő pedig pár méterre állt csak tőlem...igen, direkt tettem, nem tagadom...hiszen anno ő is ebben a dalban volt benne...ok, galád módon viselkedtem, tény, de könyörgöm benne sincs 1 szikrányi empátia sem!... :(
Szóval még ott is lesz 1 összecsapásom...
...tegnap még roppant mód fájdította az is a lelkem, hogy barátnőm anyukájának temetésén is részt vettem...

Vegyes érzésekkel teli...

Annyira nincs időm semmire, úgy érzem, mégis ha ezt a bejegyzést kihagyom, akkor nem derül fény pár dologra...
Vasárnap anyósoméknál voltunk, és beszélgettünk a régi időkről...mivel szombaton volt édesanyám halálának 12. évfordulója, evidensen ez is szóba került...akkor anyósom mondott 1 mondatot, ami tényleg megállja a helyét...valószínűleg, azért is váltam ilyen emberré-ezt már csak én teszem hozzá-...akkor nem kaptam meg azt a segítséget, ami kellett volna...nem haragszom rá, mert igaza van...
Úgy ahogyan Timi barátnőmnek is, aki azt mondta nem találja a helyét a világban...milyen igaz ez is rám nézve, én sem...
Aztán eszembe jutott Csilla barátnőm is, aki azt írta nekem egyszer "rég", hogy "a legfontosabbat már megkaptuk az életben Férjünk személyében"...való igaz ez is...

Valami elromlott...

Kétségkívül...
Mint tudjuk, székrekedéssel kínlódom pici gyermekkorom óta, és ez a műtét óta iszonyatos mértéket ölt... :(
A héten a Guttalax bevált, sem a kúp, sem a Laevolac nem hatékony...de hashajtón sem lehet ezentúl élni... :(
Éjszaka már olyan fájdalmaim voltak, mint aki késbe ült...az extránál volt ilyen...de mint tudjuk, az most kizárva...fáradt vagyok...
Amit még tapasztaltam, a köldököm környékén 1 nagyobb borsónyi csomót tudok kitapintani.
Basszus, nem keresem a tüneteket, de tényleg vannak, nem vagyok 1 hypochonder típus.../vagy ezek szerint mégis? :( /
Ezzel együtt szerintem a hormonháztartásom is borult, mert nincs olyan nap, hogy ne fakadnék sírva...vagy csak egyszerűen nem tudom magam kibőgni...

Szép gesztus...

Tegnap este anyósom hívott minket, hogy mi újság, mit beszéltünk a varrat szedésen; elmondtam neki, hogy csupán csak a lombik maradt...erre felajánlotta, hogy neki egyébként is van hitele, és a hitel keretét kibővítené, csakhogy újra mehessünk...
Szép gesztus, köszönjük, de nem élünk a lehetőséggel...
..és nem azért, mert hitelre még hitelt~bár joggal felmerül/het másokban a tény, ha az IVF-re kölcsön kell, akkor a gyermeket hogyan tartanánk el; bár azt úgyis megoldja az ember/lánya~...tényleg meghalt bennem az anyaság vágya...

Nem tudom mi lenne jó...

Mára voltam visszarendelve a háziorvosomhoz is, akit éppen milyen passzban találok, úgy tartja kedve a táppénzes állomány hosszabbítására, vagy éppen megszüntetésére.
Megkérdezte mit szeretnék, és azt válaszoltam, mindegy, ha úgy gondolja, akár már holnaptól is mehetek. A nőgyógyász csak az emelést tiltja, a többi fizikai tevékenységet nem; persze, tudjuk, ez így nem teljesen fedi a valóságot. Jó kedvében találtam, és azt mondta, maradjak jövő szerdáig itthon, majd csütörtökön menjek vissza hozzá újra.
Mit mondjak? Más nyilván ennek örülne, valahol én is, hiszen nem hadakoztam vele, hogy mennék holnap, hiszen idegileg ismét padlóra kerültem, és nem hiányzik a kedves kolléganő csesztetése sem...viszont anyagilag nem tudom mi lesz az októberrel így, hogy Férjem is táppénzen volt, és ugye munkájuk sem nagyon van...vagy nem eszünk, vagy a csekkeket nem fogjuk befizetni, ez van, itt tartunk...
Egyébként is szar embernek érzem magam, hiszen velem minden évben történik valami/műtétek/, ami miatt rövidebb-hosszabb időre kiesem a munkából...más emiatt már régen el lenne bocsájtva...Szegény Férjem vigasztalt tegnap este, hogy ő is szokott ennyit hiányozni, csak ő több részletben...
Mielőtt még bárki pálcát törne, nem sajnálatként írtam le, nem kell szánakozni rajtunk, de valahol jól esik most a sebeim nyalogatni...és hol máshol tehetném, ha nem a blogomban?

Továbbiakban...

Ma voltam varratszedésen, a doki korrekt volt, 1 fillért sem kért el a varratszedésért, csak a műtét árát, hiszen azzal még lógtam neki...bürokrácia/?/...bár kaptam valami természetes kivonatú kapszulát, az antibiotikum helyett, hiszen ő természetgyógyász is, de nem estem hasra tőle.../inkább az ára volt kétségbeejtő/...
Azzal indított első körben, hogy beszéltem az IVf centrummal? Gyors tempót diktál...
Mondtam, hogy nem; kerestem a kifogásokat, hogy miért nem akarunk MOST belevágni...vagyis már ezután nem...~de ezt neki nem hangoztattam~...
Ő annyit felelt csak, kár volna otthagyni azt a 4 embriót...
...persze, magamban végigfuttattam, a Férjemnek alig van munkája, jövő hónapban már talán munkahelye sem...erre vállalni?...és még ha így is van, akkor sem tudnánk, még a föld alól sem előkeríteni az újabb IVF árát...
Mert igenis szükség van rá, a műtét nem hozott kecsegtető eredményt...~ezt már írtam, tudom, de 1 mozzanatot kihagytam az előző beszámolóból~a bal oldalammal én tisztában voltam, de a műtősnő valamit félreértelmezett, ezáltal nem hagyva annyiban a dolgot, most konkrétan rá is kérdeztem a doktortól...a bal petevezetékem anno tőnél kivették...és most az átfúvásban bíztam annyira, hiába...
Most visszaolvasva írásom, elég értelmetlenül fogalmazom meg a mondandóm...
...és mielőtt lezárnám, van még 1 gondolatom: Lehet megkövezni az előbbi gondolatmenetért, de még mindig azt vallom, ezt az tudja, aki benne van!

Vége lett...

Na, nem a blogírásnak, bár már javarészt azt sem tudom, minek pötyögöm be oly' szorgalmasan a betűket, hiszen az átlagembert is lehúzom lelki kudarcaimmal...mert igen, azoknak fogom fel a nem sikerült IVF-eket, a gyermekáldás elmaradását...
Igen, ismét hullámvasúton ülök, és zuhanok a semmibe...
Sírnék, de már elsírtam a könnyeim...
...mondhatom, szép kis életet hoztak nekem össze az égiek...

1 hónapja történt

Közel cirka 1 hónapja történt, hogy sógornőmmel összeugrottam...nem, ez így nem igaz, ő tett 1 kijelentést, és én pedig sóbálvánnyá meredtem...óvatos volnék, amiért nem szóltam? Á, dehogyis, inkább gyáva, amiért nem akartam családi botrányt kieszközölni, így inkább hallgattam...persze Férjemnek és anyjuknak hőbörögtem az autóban...
Természetesen a gyerkőc-téma körül forgott az egész...
Ma felhívott minket, vagyis a Férjem, hogy ugorjunk át, mert beszélni szeretne velünk...mi készséggel teljesítettük ezt az óhajt, de mint kiderült, számomra hiába, mert a téma nem az utcán, hanem a lelkekben hever/t/...
1 szóval sem említette a múltkori kirohanását...és én ismét csendben maradtam...
Most /már/ nem tanúsítok neki jelentőséget, miszerint igyekszem magam feloldani a gyermek utáni vágy alól...
/amit már említettem az életemben talán jelen volt, de a lelkemben talán soha/...

Fásultság!?...

A műtétet követő napon, mint máskor is Férjem unokahúgáék hoztak haza, vagyis pontosabban a férje, mert neki angolra kellett mennie, de az angol végeztével beugrottunk érte is.
Ott ért 1 atrocitás, amikor is a kedves édesanyja-aki egyébként Férjem keresztanyja- nekem esett, hogy minek kell erőltetni a lombikot, az egész gyerkőc-témát? Majd jön, ha akar...
...nem szóltam, mint mostanában mindig, ha ér valami sérelem, inkább nyelek egyet, de elraktároztam magamban...és most a műtét után, ahogyan számba vettem tegnap is, tényleg elengedem ezt a témát...nem vagyok anya típus, ez van, ezzel kell élnem...csak tudnám, hogy ezidáig minek hajtottam ezt ennyire?...

Műtét és érzések...

Amennyire vártam, már azt mondtam tegnap, ha pisztolyt tartottak volna a fejemhez sem vállaltam volna be...nagyon rosszul éreztem magam tegnap, és tehetetlenségemben már bőgtem is...a Férjemnek kellett segítenie felülni, és a kulcscsontom is baromian fájt/ott rekedt meg a gáz, azt hiszem/...majd pár nap alatt felszívódik, tudom, de tényleg kellemetlen...
Nem vagyok én ehhez hozzászokva, nem szeretek mások segítségére szorulni...
Visszakanyarodva a műtéthez, elég vicces volt a reggel...a főorvos megvizsgált, és jót mosolygott rajtam, amikor is megkérdeztem, hogy maradhatok? :)
Végre nem fordítanak haza!
A műtéti kiírás átíródott...azt hittem, én leszek az 1., aztán mégsem; a 3. voltam a sorban, az 1. egy megszakítás volt.../no comment/...aztán lapar, és én...
A vérnyomásom elég magas volt:140/80 Hgmm, azt hiszem...nem szokott ennyi lenni, izgultam is, de csak az ébredés miatt...
Közben betoppant a doki is, akivel gyorsban bemutatkoztunk...hát elég érdekes szitu volt...nem volt eddig ilyen műtétem, hogy ne ismerjem az orvost... :S
Gyorsan feltérképezte a hasam, az extra utáni műtéti hegeket, csodálkozott is, hogy nem jó helyen ejtették a bemetszéseket...most már mindegy, gondoltam én...
Kaptam 1 Frontint, kezdtem tompulni tőle, mire jöttek értem...a műtőssel beszélgettünk útközben, és gyorsan elhadartam az eddigi műtéteim...már rutinosan mentem...vagyis tolt a műtő felé...
Úgy érzékelem, hogy ez nap tele volt fura dolgokkal...na itt nem a tubust, és a katétert értem, merthogy azokat is kaptam, nem is a 13.-át, hanem azt /is/, mintha csúsztam volna a föld felé, amikor is át lettem helyezve a műtőasztalra, pedig biztos kezek tartottak...
Ott bent az anesthes doktornő bemutatkozott, branült szúrtak a bal kézfejembe/piszkosul kellemetlen, de erre fel voltam készülve/; kaptam még 1 vérnyomásmérőt, és 1 kütyüt a mutatóujjamra, a műtős srác leszíjazta a jobb karom, kaptam lábzsákot, és csak arra emlékszem, hogy a műtősnő ismerősöm a jobb oldalamon állt, mutatta, hogy 2, és sötét lett minden...
Nagyon gyorsan elaludtam...
Mire végeztek velem, kb. 3x szóltak, hogy ébredjek, mire ki tudtam nyitni a szemem...ilyen még sohasem volt...hallottam, hogy szólongatnak, de egyszerűen nem tudtam kinyitni a szemem; mintha mágnes húzta volna...
Azt sem tudom, hogyan kerültem át az ágyamra...
3/4 2 körül tértem magamhoz, akkor bejött a doki, és mondott 1 csomó infót, merthogy rohant vissza szülést vezetni...nem emlékszem mindenre...
Azt tudom, hogy hétfőn kell visszamennem varratszedésre...magánrendelésre...nagyon örülök, mondhatom...
Annyi derült ki, hogy tele voltam összenövésekkel, amiket okozhatott az extra is, vagy akár az IVF...ezáltal nem volt szabályos alakú a méhem, és kismedencei gyulladásom, illetve hashártyagyulladásom is van...fura, mert panaszom az nem volt...
Az összenövéseket oldották, azáltal rendes alakú, nagyságú lett a méhem, és a laparoscopián/hastükrözés/ kívül, végeztek hysteroscopiát/méhtükrözés/, és cromopertubatioval egybekötött hsg-t/petevezeték átjárhatósági vizsgálat és átfúvás/.
Kiderült, hogy a jobb oldalam sem átjárható, /valószínű volt/, ezért ezt átégették, hogy nehogy produkáljak még extrát...és jött a hideg zuhany, miszerint marad az újabb IVF...ha lehet, minél hamarabb...persze...
Kicsit pityeregtem, majd jött 1 sorstárs-barátnő, akivel próbáltunk volna beszélgetni, ha nem lettem volna rosszul...megúsztam hányás nélkül, de azért biztos, ami tuti alapon kaptam Cerucal-t/hányáscsillapító/. Ez a frankó anyag megtette hatását, be is kábultam tőle...szóval nem igazán lehetett velem értelmes beszélgetést folytatni... bocsi érte! :(
Hozott be 2 könyvet, amiből az egyiket már ki is olvastam tegnap! Majoros Ildikó: Soha fel nem adni!
Nagyon jó könyv-meddőségről szól, az írónő saját szemszögéből. Olyan mozzanatok vannak benne, amikben totál magamra ismertem. :(
A hangulatingadozásoktól elkezdve a hisztiig...
Igen, mert olyan is szoktam lenni...belegondolva, szegény Férjem még jó, hogy kitart mellettem...tudom, ezt már írtam máskor is; de valamit felpattintott bennem ez az írás...
Kikapcsolódom a zumbával, mert persze ez nekem kell; de ha ő akar átbeszélgetni 1 éjszakát a haverokkal, vagy csak szimplán zenét hallgatni, és nem bulizni, akkor megy az őrjöngés...pedig neki is jár! ...teljesen padlóra küldöm, a kapcsolatunk is...
A másik pedig az, hogy kezdem belátni, feladtam a gyerkőc dolgot...vagy talán sohasem volt meg bennem, sem a vágy, sem az akarat...

Elmaradt...

Elmaradt számomra a mai zumba! Mert igen, zumbára járok, immár kemény 3 hete :)
Nagyon jól érzem magam, ahhoz képest, hogy az 1. óra után azt mondtam, nem 1 olyan csajnak való, aki futkosni szokott, és egész életében bringa mániás volt...és lám, mégis megtört a jég...már szó szerint hiányzik, ha nem mehetek...már pedig ma az X-Prep /hashajtó/ miatt nem mertem bevállalni...aztán pedig a műtét miatt kell kihagynom majd pár órát...de, na majd aztán...totál jó hangulat, és kikapcsol teljesen...és az ára sem észveszejtő...

Ami kimaradt...

Nem is írtam, hogy múlt szerdára virradólag vérzéssel álmodtam...
...és ismét nem csapott be a tudat alattim. De mit is csodálkozom ezen egyáltalán?...
Ma reggelre is az agyamra ment valami, az tuti; annyi hülyeséget összeálmodtam, hogy csak na...
...és még alkalmasságink is volt...a pulzusom majd kiugrott, kb. 1 hónapja volt ilyen 1 vasárnap délután, amikor elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy ki akar szakadni a szívem a mellkasomból...doktornőnek még az ekg-m sem tetszett...
Nem is volt igazán időm ezen rágódni, de most beugrott, hogy ez talán 1 "pánik roham"?...

Gyűlölöm...

Gyűlölöm, ha igazam van...az egész éjszakát végigparáztam, hogy nehogy reggelre gond legyen...és tessék...ha félsz valamitől, az be is következik...
Tegnap délután beszéltem a kezelőorvosommal, arról is, mi lesz, ha reggelre megjön? Semmi gond, ő akkor is megműt, ha nem vérzek nagyon, rendben.
Közben kiderült, hogy beöntés helyett X-Prep nevezetű oldatot kell innom...na, jó, de honnan szerezzek, hiszen receptes... :S
Szerencsémre a gyógyszerész úr nagyon rendes volt, mert megígértem, hogy mára megszerzem a receptet. Nagy nehézségek árán sikerült is.
De még nem is ez a dolog pikantériája...
Ma reggel itthon még semmi gondom nem volt, de már éreztem a buszon, hogy nem stimmel igazán valami, és mire a főorvos megvizsgált volna, addigra természetesen el kezdtem vérezni...
...és közölte, hogy a protokoll alapján így nem szabad műteni!
Nem repestem az örömtől...
Fel is hívta a kezelőorvosom, akivel megegyeztek abban, hogy 13-ára halasztják a műtétet.
Nem értem...komolyan mondom...az egyik azt mondja műt; a másik meg, hogy nem szabad...
Elegem van!
Ez most nem volt olyan "súlyos", mint a sikertelen IVF, de akkor is arcul csapásként ért...
A Férjem sírva hívtam fel...
Neki is van éppen elege...30-án varratszedés történt, de a tenyerén lévő seb nem akar gyógyulni, ezért 2 naponta kell mennie a háziorvosához... :S

Változatlan...

Még mindig semmi...na most már várja is ki a műtét végét, vagy csúszunk.
Holnap fel kell hívnom a dokit, és majd ő mondja ki az áment...vagy sem...
Ja, és jöhetnék aznap este haza...

Igazam lett...

Nekem lett igazam a teszttel kapcsolatban...már fásultan kezdtem bele, és nem is vártam csodát...küldtem 1 sms-t a műtősnőnek, aki válaszul azt írta, várnak csütörtökön...most már csak azon rimánkodom, nehogy addig jöjjön meg...vagy amilyen szerencsés vagyok, majd a műtőasztalon... :(

Daisy kérdésére...

Vicces vagy sem...de nem akarok tesztelni...felesleges...hiszen már máskor is volt, hogy 34, 35 napra állított be a nem várt vérzés...
Pedig holnap muszáj lesz, ha magától nem jelentkezik...a műtét miatt...megkért a műtősnő, hogy teszteljek...
Annyira fásultnak érzem már most...
...de köszönöm, hogy aggódtok értem!

Röpke bejegyzés

Basszus- a műtét csúszik- csütörtökön lesz, ami még nem is lenne baj, csak a vérzés még mindig sehol...félek, hogy így is kicsúszom ebből az időpontból, és hogy hogyan tovább, azt még nem tudom...

Zajlik az élet...

Hétvégén a Férjem az OMSZ szállította a Traumatológiára, mert a garázs ajtó olyan erővel csapódott be, és ő pedig meg akarta állítani, hogy beletenyerelt a 6-os üvegbe...
Nyomókötéssel láttam el, de ez kevésnek bizonyult, és hívnom kellett a mentőt...Sógor volt szolgálatban, és ő is eléggé megrökönyödött a seb láttán...varrni kellett...most 2 naponta jár kötözésre...
Tegnap pedig én jártam meg nagy fővárosunk, mert jövő kedden Lc /laparoscopiás/ műtétem lesz...a Rókusban, ahol a műtősnő dolgozik...végre már valaki bekukkant a hasamba...mára vártam a ciklus kezdetét, de még sehol semmi...remélem azért addigra lezajlik a vérzés, mert akkor cseszhetem a dolgot... :(

Dühös vagyok...

Timi "unszolására" ismét írok 1 kicsit magunkról...nem azért, mintha nem lenne mit, hanem egyszerűen csak fáradt vagyok...vagy semminek érzem magam...
Még augusztus első hetében történt, amikor a munkahelyem szomszédságában játszóház működött, és összeismerkedtem a fő szervezővel, aki nem más, mint a család segítős kollégám felesége, és elmeséltem neki a történetünk-többek közt azt is, hogy senki sem akar műteni ilyen-olyan okokra hivatkozva...mire kiderült, hogy ő már ezt a műtétet 1 éve mondta a drágalátos kolléganőmnek, aki cseszett ezt átadni, pedig tudta, mennyire hajtok erre...rohadtul elgurult a gyógyszerem, és mivel szabadságon van, nem is tudtam neki megköszönni segítő szándékát... :S

Apró örömök...

Péntek este kószáltam az utcán, amikor hirtelen világosságra lettem figyelmes, s nem tudtam eldönteni, hogy vajon hulló csillag volt-e vagy tűzijáték...aztán másnap a média hírül adta, hogy meteor érte el hazánkat...s valószínűleg ennek a fény csóváját pillanthattam meg...

Vége lesz-e valaha?

Érzelem hullámok csapkodnak körülöttem, bennem zajló morajló érzések...
Már mindenki látja, csak-állítólagosan-én nem veszem észre, hogy nap, mint nap egyre mélyebbre süllyedek zárt magányomban...

...

Mennyire lehet az ember lelkét szétzúzni?
Van még /másik/ ember, aki felépíti?
...vagy csak az örökös félsz van, és az a pont, ahonnan már nincs tovább...

Kérdések sora...

Hogyan lehet talpra állni?
2 éve volt már ilyen időszakom, és akkor táppénzzel oldottam meg 1 időre, hogy ne kelljen szembesülni a munkám árnyoldalával...de most a frankos hitelünk miatt nem tehetem...
Nem tudom összeszedni magam, lépten-nyomon sírva fakadok, pedig tudom, hogy muszáj...
Szegény férjem, nem szól ő 1 szót sem, de szerintem már sírba tettem...ahogy a hozzám közel álló személyeket is...
Látva az elkámpicsorodott arckifejezésem, és az állandó agyalásom, hogy menjek, maradjak? Melyik lenne a célravezetőbb?
Menjek szalag mellé, és kerüljek ki a gyerkőcök közül?
Talán már az is megoldás lenne...
Nekem kell döntenem, más nem fog helyettem...
Nem tudom mit akarok...vagyis...segítsen valaki megoldani ezt a kérdést...döntse el helyettem a sors...
Félek...nemcsak az új munkahelytől, hanem attól, hogy nem tudom megállni a helyem...pedig tegnap még a Doki néni is bíztatott, hogy igenis, tudok egyedül dolgozni...de én csak azt érzem, mindent elrontok, a hozzám közel állóknak fájdalmat okozom...

Doki néni

Tegnap reggel már gyomorgörccsel mentem ki a szeretett doktor nénihez, pedig ő tényleg jó ember, de már minden mozzanattól félek...
Előtte a tanító védőnőmnél sírtam el magam...
Szegény doki néni annyira jó fej volt...Annyit mondtam neki, hogy sajnálom, és el kezdtem sírni, mire még ő vígasztalt engem!
Jeanner kérdésére válaszolva, a konkurencia meg próbált alánk tenni...magyarul, azt találta ki, és híreszteli-amiért fel lehetne jelenteni rágalmazásért-, hogy a szeretett doki nénihez protezsálom a gondozottakat-amit nem tagadok, mert ő lelki ismeretes, és emberséges!-de pénzért tesszük...
Nem akartam így ezt ide leírni, hiszen mindkettőnket sért ez az atrocitás, de a doki néni csak annyit mondott, ne törődjem vele, ő sem teszi...
Menjek át máshová dolgozni, ahol igaz együtt dolgoznánk, de ott meg rengeteg az alja nép...félreértés ne essék, nem tartom én magam nagyra, csak így is meg vannak tépázva az idegeim, és félek, hogy ott még kés is kerülne a hátamba...fizikailag is padló lenne...bár ki tudja, el lenne intézve a sorsom egyszer és mindenkorra...
Na, ezen még agyalni fogok...

Zuhanás...

Amikor azt mondják, rázd meg magad, tovább kell menni; a kudarcok után talpra kell állni, azok nem is sejtik, miket élek át mostanság...
Annyira sajnálom szegény barátnőim, akiknek a kezébe temetem a lelkem...mert igen, egyedül már nem tudom összeszedni magam...
Túl sok minden jött túl hamar egymás utánjában...
Csak kapkodom a fejem, már nem vagyok a régi önmagam...
Megbolondultam volna?...

Zokogás

Annyi mindent le szerettem volna írni, de a gondolatok ködbe vesztek, mióta a címet elmentettem...
Rengeteget agyaltam, és félő, hogy rámentem erre a munkahelyi "kollektívára"...
Ha beszélni kell róla, sírva fakadok, azon töröm az agyam, hogy el innen; mindegy már hová, lehet az szalag mellé is, csak innen el...
Nyílt voltam, és ezt sokan kihasználták; visszaéltek a közvetlenségemmel...én pedig nem tanulok belőle, mert nem tudom meghazudtolni a természetem...pedig nem ártana óvatosnak lenni...
Mindenki pótolható-ezzel vigasztalom magam...nem is vigasz ez valójában, csak 1 érv...
Tudom, hogy nem szerethet mindenki mindenkit, és engem sem kell, hogy szeressenek...Úgy gondolom, nem fogok sokaknak hiányozni...bevallom, ez fáj...jön majd helyembe más...

:(

Ma megosztottam a szakmai felettesemmel a tegnapi rágalmazást, kitalációt mail-ben, de nem jött rá válasz...
...én pedig gyötrődöm...a gyomrom görcsben, ha arra gondolok, hogy holnap ismét munka...
Jó fej vagyok, nem? Ha nem a gyermek-történeten spilázom túl magam, akkor van más...
Tudom, annyit mér ránk a sors, amennyit /még/ elbírunk elviselni...tévesszen már szem elől, könyörgöm...

Van értelme?

Reggel van még, de ez a hét is "remekül" indul...
A frank emelkedik, és csak törjük az agyunk, hogyan tovább...
Az IVF-el is ugyanez a helyzet...
Hétvégén Férjem dolgozni volt, én pedig a ragyogó napsütésben lenyírtam kicsiny kertünk-2 délelőtt folyamán cirka 5 óra alatt-, és estére már remegtem, hánytam.
Ma pedig hátba támadtak, oly' annyira, hogy szívem szerint késbe dőlnék...hogy lehetnek ennyire kegyetlenek az emberek?...hát nincs épp elég bajom?...
A szeretett gyermekorvosom-Zita doktornő, akit szintén belekevertek ebbe a történetbe szabadságon van, így nem tudom neki elpanaszolni ezt; de 1 hét múlva ez lesz az 1. dolgom...
Tényleg nagyon érik a munka/hely váltás gondolata...már rég léphettem volna, ha nem vagyok ennyire gyáva...félek az újtól, de ha itt maradok, azt hiszem ideg-összeroppanás lesz a következménye...

Nem érdekel, ki mit mond...

Ez az én blogom, és nem érdekel, hogy ki ért velem egyet, vagy ki küld el a pokolba...
Talán többé nem is olvassa ezt senki...
Tegnap "belefutottam" 1 szüléstörténetbe, mely azzal végződött, hogy a pici lány nem élte túl...
Együtt sírtam a szülőkkel, közben a mi fájdalmunk is tetőzött...
...és tegnap volt 1 temetés is, ahol a srácot a Férjem ismerte, én csak futólag, de annyit eszemben volt...értelmetlen halál volt...rájöttem, hogy azért, mert neki nem fáj már semmi sem...csak azoknak, akiket itt hagyott...

Tovább...

Ma megjártam a régi nőgyógyászom...
Átnézte a papírjaim, és nem kecsegtetett sok jóval...Azt mondta, ha külső oka van az elzáródásnak (pl. összenyomatás), akkor menthető a dolog, és segít a lapar; ha belső-és általában úgy van/gyulladás, hegesedés/-, akkor a laparral csak felesleges műtéti kockázatnak tenne ki...
Annyira elkeseredtem, hogy még a könnycseppek is végig gurultak arcomon...
Marad az IVF...
Agyban dől el minden, menni kell tovább...ha számtalanszor esünk el, annyiszor kell felállni a padlóról...

Folytatás?

Még mindig hatása alatt vagyok az említett "jóakaró" szavainak...de ma futólag találkoztam 1 régi nőgyógyászommal, és segítségét kértem laparoscopia ügyben.
Hétfőn megyek, és átbeszéljük részletesen a kilátásokat.

Nagyon fáj...

Tegnap is kaptam hideget-meleget...
Ami nagyon fájt, hogy gondolkozzam el, miért alakul/t így az életem, hogy nem sikerül a gyermek áldás...
Totál kiborultam...

"Alacsony kerítés"

Ma már mennem kellett munkába...
A kedves kolléganő nem állta meg szó nélkül a dolgot, és csak annyit mondott, hogy jobb, hogy inkább így történt, mintsem 3 hónaposan elvetéltem volna...
Mi ő, hogy ezt gondolja? Miért törvényszerű a vetélés?
Nem bírtam, és sírva fakadtam...
Szívem szerint már holnap beadnám a felmondásom, de élni kell...

Tény

Pénteken történt még, hogy elmentem 1 barátnőhöz, aki szintén taglalta az örökbefogadást...nem rosszindulatúan, csak puszta kíváncsiságból...
Annyit feleltem akkor, hogy én meg akarom élni a terhesség tényét...azt, ahogyan a gyermekünk fejlődik bennem, érezni a mocorgását, számolni a napokat, hogy a kezünkben tarthassuk Őt...
Ez olyan nagy kérés lenne?...

Szívat az élet...

Tegnap visszamentem a háziorvosomhoz, és rengeteget beszélgettem az asszisztens csajokkal...
Azon agyaltunk, nem lehetne-e laparoscopiával mégis átjárhatóvá tenni azt az 1 szerencsétlen petevezetőm...
1 kedves sorstárs-barátnő is ígért 1 doki elérhetőséget, hátha...
Férjem is mondta, hogy nekem jobban megy a spontán teherbeesés...na, ja...
Most kezdem megérteni, amikor a 2 terhességem váratlan fordulatot vett, akkor talán nem voltam elég érett rá-na, ez hülyeség...már csak azért is, mert hányan vannak, akik megszülik, és eldobják...akkor azok biztos megértek rá...
Tombol bennem az elkeseredettség...de leginkább a düh...
A "kedves" háziorvosom is kérdezte, hogy mikor akarok visszamenni dolgozni? Mondtam, soha!
Erre rám förmedt, és az volt a válasza, hogy a legjobb a munkaterápia...na, ja, ebben a munkakörben?...
Úgyhogy hivatalosan mától ki vagyok írva dolgozni-csak ma nem kellett menni, még szerencse-, de majd hétfőn...és egyedül leszek, mert a "kedvenc" kolléganő nem fog dolgozni 1 jó ideig...de jó, hogy 3 ember helyett dolgozhatom 1 fizetésért...
Tudom, fordítva is így lett volna; de mentségemre szóljon, hogy én a gyerkőc/ök miatt maradtam volna itthon, és nem csupán azért, hogy szívassam a másikat... :S
A másik kolléganő, akit nagyon szerettem, itt hagyott, mert nem bírta ő sem a megaláztatást...
...és este még kiderült, hogy 1 másik barátnő is munkahelyet váltott, és a személyes találkozások helyett marad a netes kommunikáció...
Basszus, akik csak 1 kicsit is fontosak, azok elhagynak...
...Tegnap anyósommal együtt sírtunk...
...erről jut eszembe, ugyan szegény anyám is itatja az egereket? Biztos azért esik annyi eső, mert az ő könnyeit is alámossa...
Nekik 5 évet kellett várni arra, hogy egészséges gyermeket tarthassanak karjaikban...nekünk ez az idő már letelt...

Kifogytam a szóból...

Már magam sem tudom mit írhatnék...
Haragszom a sorsra; ahol nem kell, a pokolba kívánják a gyermeket, oda bezzeg ad, nem is egyet...de nekünk, akik mindenünket odaadnánk, hogy legyen 1, csak 1 egészséges gyermekünk, mi ezek szerint nem vagyunk érdemesek rá...
Teljes megsemmisüléssel néztünk a prof-ra, amikor közölte a hírt...mint akit jeges vízzel öntöttek le...
Amikor azt kérdeztem, miért nem sikerült, az volt rá a válasz, hogy nem vagyunk benne a sikeres 30 %-ban...ja...ez mindent megmagyaráz...de kinek? Mert nekünk tuti, hogy nem!
Olyan gyorsan szaladtam lefelé a lépcsőn, hogy úgy kellett utánam szólni...
Nem akarok oda visszamenni többet...máshová sem, bár délután beszélgettünk az intézet váltásról...
Nem is tudom kit sajnáltam jobban...Férjem, aki tartja magát, de belülről üres...vagy anyósom, akit felhívtam, és zokogásba kezdett, amikor sírva közöltem vele az elvesztett harcot...vagy leginkább magam; ez a legvalószínűbb...képtelen vagyok teherbe esni...képtelen vagyok a számomra legfontosabb személynek megadni élete vágyát...

Tehetetlenség

Itthon nagyon sokat beszélgettünk...és nem értjük az okát, hogy miért nem sikerült ismét...pedig a laborok is jók voltak a beültetés előtt, stimmelt minden...
Férjem is csak a tehetetlenség és az üresség érzete járta át, amikor az eredményt kimondták...
Mondta itthon, hogy menekülni akart a Klinikáról...mindenütt, akik velünk jöttek szembe pocakosak voltak...kifogtuk...vagy inkább megakadt a szemünk rajtuk...

Nem sikerült...

Görcsölések...

Délutánra ismét megjelentek a görcsölések, a tipikus mindjárt megjön érzés...
El is szontyolodtam...mert kb. 2 órán át tartott, ami eddig nem volt jellemző...
Férjem a bátyjáéknál volt, és a sógornőnk megemlítette, hogy a nagyobbik gyerkőccel ő is sokat volt így...és nem történt baj!
Remélem holnap pozitív válasszal fogunk hazatérni, ahogyan Férjem mondta ma 1 ismerősnek, aki szintén drukkol nekünk, szerinte is nagyon ránk fér már a gyermek áldás!

Ki lehet bírni?...

Hogy lehet ezt kibírni?
Már csak 1 nap, és megtudjuk, hogy sikerrel jártunk-e...
Szombaton itt voltak anyósomék, és neki is elmondtam, ha nem sikerül, akkor itt a vége...
Kérdezte az örökbefogadást, és a válaszom határozott nem volt arra is...
Kellett így is 17 hónap, mire újra rászántuk magunk az újabb IVF-re...
Félek...kár is tagadnom...
Én nem számolhattam be arról, hogy feszülnek a melleim, csupán jóval nagyobbak lettek, és mirigyesnek éreztem őket; a nagyságuk bár megmaradt, de most kevésbé érzem a mirigyességet...
Görcsöm ma még nem volt, és remélem nem is lesz!
Tudom, ahogyan Zohar írta, mi már CSALÁD vagyunk így is, de így egészen más...
Eddig csak piszkozatban írtam le, és tudom, hogy hülyeség is, hiszen a Férjem így is szeret, gyermek nélkül is, de félek, hogy az esetleges kudarc most nem lesz összekovácsoló erő...
Tudom, persze, pozitív gondolkodás! Sikerülni fog!...
...de basszus, én azt sem értem, hogy mások, hogyan tudtak újra talpra állni, és szembenézni az élettel, a sorsukkal...ennyire gyenge lennék?
Fura...az ember a küszöbön "esik el"?...
Hiszen azért is vágtunk bele a fagyasztott embriós eljárásba, mert mindketten ösztönösen éreztük, hogy sikerülni fog!
Amikor Férjem a transfer estéjén mosolygó arccal rám nézve, válaszolta a felébredés tényére, hogy "Élni akarnak!"...csupán ennyi az egész...

1. hcg vérvétel

Ma volt az 1. hcg vérvétel...
Eredményt ilyenkor nem mondanak, majd szerdán a 2. vérvétel után.
Korán felértem, lecsapoltak, aztán már itthon is vagyok...
Görcsölgetéseim időnként megvannak, remélem, hogy ezzel csak a benti lakó/k próbálja/ák felhívni a figyelmet magukra!

Lelki/hadi/állapot...

Ma átengedtem magam a sírásnak...
Könnyeimet megállj-t parancsolva sem tudtam fékezni...
Sok minden történt, és én úgy érzem, veszítettem...

Törik a mécses...

Tegnap ismét görcsölgettem, és estére már eltört a mécses...
Egyébként is, aki ismer, tudja, hogy hyperérzékeny vagyok, de mostanság képes vagyok a legapróbb dolgokon sírva fakadni...pl. elég, ha csak olyan zenét hallgatok.
A viharra ébredtem fel az éjszaka, és a gondolataim állandó mozgásban voltak...
Férjem besegít itthon, anyósom főz ránk, és ha szerdán valamilyen oknál fogva nem jó hírt fog velünk közölni a doki, akkor úgy érzem, megsemmisülök...hiába valónak érzem magam...
De ilyen nem fog bekövetkezni!
A munkahelyemre NEM tudok/AKAROK visszamenni...
Hiába szeretem mások gyermekeit; ők, nem az enyémek...persze, ezt írtam már máskor, hogy valahol az enyémek is, de a szónak nem abban a szoros értelmezésében...

Enya

Eddig is szerettem Enya-t hallgatni, de most annyira behatol az agyam legkisebb zugába is-halk, megnyugtató zenéi a legnépszerűbbé avanzsálódtak elő a lelkem mélyén is...

Tegnap

A tegnapi nap ismét a görcsölések jegyében telt el...
Barátnőm este felhívott, és mondta is, hogy ez lehet a beágyazódás is, mert ő is ilyet érzett akkor-a kislánya 8 hónapos már!
Még a férjem is rám szólt este, amikor elkészítette a vacsit, és hálás voltam érte, hogy nem csak én köszönöm, hanem köszönjük! :) Ámen!
...
Nem tudom mi történt tegnap...szabad folyást engedtem könnyeimnek, egyszerűen muszáj volt sírnom, ahogy Inek bejegyzését elolvastam...na, és utána pedig Csenge naplóját néztem...hihetetlen milyen édes az a csöpp lány; amikor mi felnőttek képesek vagyunk 1 fűszálban is elesni-képletesen-addig ő hihetetlen akarat erejéről tesz tanúbizonyságot...

Ez is csak én lehetek...

Az éjszaka úgy gondoltam összeomlott minden...pedig csak annyi történt, hogy felébredtem...üresnek éreztem magam...
Hajnaltájt valószínűleg fél-álomban ismét görcsölgettem, és úgy éreztem elájulok; pedig nem is vagyok az a fajta...
Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, csak tudom, hogy iszonyatosan féltem...
Pedig tegnap este beszéltem azzal a barátnőmmel, akivel anno együtt lombikoztunk, és neki sikerült! Van 1 közel 10 hónapos gyönyörű kisfia!
Pont neki mondtam, hogy most a hozzáállásom is jobb; nem keresem a jeleket; nem aggódom azon, ha egyik nap nem úgy reagálok bizonyos dolgokra, mint másnap; elengedtem a görcsös akarást, ha akarnak úgyis megmaradnak!
...már el tudom fogadni azt is, ha nem sikerülne...
A francokat! Rájöttem, hogy ez még tegnap este valóban így volt, mára viszont már nem igaz!...

"Jelek"?

Tegnap egész nap görcsölgettem...
...remélem, hogy a beágyazódás jele lehetett...
Ma korán arra ébredtem, hogy olyan nyilallásokat éreztem, hogy már a párnát szorítottam...pedig magas a fájdalom-küszöböm...
Már csak 8 nap, és minden kiderül...
Férjem is el szeretne velem jönni az eredményhirdetésre; valljuk be, rám is fér...
...az előző eredménynél nem tudott velem lenni, bár úgy is tudtuk már előbb a rossz hírt... :(
De kabala ő nekem; mondtam is neki tegnap, hogy bárhová elkísért/pl. vizsgák/, akkor mindig sikerült!
Egyfolytában rögzítem a tudatomban, hogy minden rendben lesz, és március környékén CSALÁD leszünk!...

:S

Már nem is tudom mire gondoljak...
Olyan pre-menstruációs tüneteim vannak ma egész nap...hogy mi lesz ennek a vége?...
De lényegében nyugodt vagyok.../most még.../

Elengedés...

Nem tudom jól teszem-e, ha néha tudomást sem veszem az állapotomról...
Tegnap feszültek a melleim, ma már nem igazán érzem...
Már a székrekedésből sem csinálok akkora gondot, mint az 1. IVF-nél...
Akkor mindenen paráztam; ha nem volt 1 szikrányi bármilyen tünetem, már kétségbe estem...
...most pedig élem a mindennapjaim...
Nem szabad görcsösen akarni, mindenáron...
Nem tudom honnan jött ez a bölcselkedés, és miért érzem így, de tudni kell lejjebb adni a görcsös akarásból...

Bír-e jelentőséggel?

Nem tudom mennyire kell hinni az álmainknak...
Még pénteken álmodtam, hogy barnázom... :(
...és ugye tudjuk, hogy az 1. IVF-nél a vérzést álmodtam meg... :(
Azt hiszem, bekattanok... :(
Tudom, nem szabad agyalni!
Minden rendben lesz!

Amiről nem én tehetek...

A sírás még mindig nyom a napomon...de én már csak ilyen vagyok...
Tegnap este 1 hülye picsa felhívott telefonon, hogy én miért mondtam el a közös barátnőnknek/Annának/, hogy ő depressziós?; holott 1 szót sem szóltam! Közben kiderült, hogy Anna munkahelyére ment be a csaj sírva, és neki a kolléganője mondta el ezt a dolgot. Akkor én miről is tehetek? A hülye picsa ordított a telefonban, mire közöltem vele, hogy hagyjon ki ebből az egészből, és kinyomtam. Ekkor annyira befeszült a hasam, hogy már feladtam a harcot...
Még Férjem is kiakadt, és majdnem sírt...ha emiatt lesz baj, tuti agyon ütjük/bár az ilyen kreténnek nincs is agya/...
Tudom, ezt így olvasva túlspilázom a dolgot, hiszen, ha akarnak, úgyis megmaradnak; de tegnap délután már a Férjem is megjegyezte, hogy félek, amikor beszélgettünk a vérvételekről...
Az unokatesója pedig meg is jegyezte még csütörtökön induláskor, hogy többet nem hajlandó felvinni beültetésre...nem is megyek többet, az tuti...tudom, ezt mindennap hajtogatom, de idegileg már nem bírnék még egyet...

Fagyasztott ET

A férjem határozottan feszült volt egész délelőtt...ő annyira tartott attól, hogy a gyermekeink nem akarnak majd felébredni...én pedig az 1. perctől kezdve azt érzem, bíznom kell bennük!
/bár bennem is volt 1 kis félsz, valljuk be/...
Ismét Férjem Unokatesójáék vittek fel, akik cirka 30 percet késtek, és én már kezdtem az őrület szélére kerülni... :S
Ráadásként a parkolás sem volt zökkenőmentes, ezért mi 1 sarokkal előbb kipattantunk a kocsiból, és szedtük a lábaink...de a megbeszélt időpont előtt 10 perccel már a Klinikán voltunk.
Aztán gyors egyeztetés a dokival, UH nem volt-pedig én arra is készültem, hiszen az 1.-nél volt, de mint kiderült, akkor a petefészkek ellenőrzése céljából-közölte, hogy 4 embriót vettek fel, és 2 szépen fejlődésnek indult! Ugye, én megmondtam?! :)
13.45-kor történt a beavatkozás/13.órára volt az időpont/...
A Férjem is bent volt ismét, most nem romlott el a számítógép sem, a doki is más volt; rendesebb, és alaposabb...csak fájt a beavatkozás, mert nem volt kellőképp tele a hólyagom...ez van. A Férjem mondta is, hogy úgy megsajnált...-de mondom ezt én-mindent a cél érdekében!
Megkaptam a 2 gyermekünk 8-8 sejtes állapotban, és a 2 Utrogestan tablettám is.
Közben bejött a biológus, aki mindezeket elmondta, és kaptunk 1 újabb fiolát,-ebben őrizték az embrióink.
A szülésznővel beszélgetve, aki szintén rendes volt,-ellentétben a másikkal, akivel össze is rúgtam a port-elmondta Férjem, hogy az 1.-nél minden túl simán ment, most pedig rögös volt az út csavarokkal tarkítva, ezért most fog sikerülni!
15 perc fekvés a nőgyógyászati ágyon, majd újabb 15 perc vízszintesben, és még kint a folyosón is 30 perc várakozás hazaindulás előtt...
Ahogy az ágyról keltem fel, elég alaposan megszédültem, biztos a vérnyomásom kínlódott...
Most más minden tényleg...
A hangulatom, hiszen úgy indultam neki, hogy sikerülni fog!; bár azért el-el pityergem magam...de ilyen előzményekkel a tarsolyomban szerintem nem is csoda!
27-én és 29-én vérvétel, az utóbbi napon tudjuk meg a csodát!

Megőrülök...

Megőrülök, azt hiszem...
...az adagoláson nem tudok eligazodni, most kell vagy sem még ma a Gonapeptyl?...
Teljesen kikészültem... :(
Annyi nyugtat csak, hogy több eü-s dolgozó nézett rá a papíromra, és mindenki velünk 1 véleményem volt, hogy be kell szúrni. Megtörtént...
Még álmomban is ezt vizualizáltam be.
Ja, mától az Utrogestan is indul, 3* 2 adagolásban, de ugye ez is csak délutánra érkezik meg a patikába, ezért ma csak 2*2 lesz belőle...
Látszik most semmi nem megy simán...

Gólya ismét...

Tegnap főzőverseny zajlott, és 1 gyermekkori barát invitált kóstolóra.
Nagyon fincsi volt a kaja-vörösboros marhapörkölt-, és ahogyan ültünk, és beszélgettünk, egyfolytában az eget kémlelve gólya után kutakodtam...de az csak nem akart megjelenni... :(
1 ismerőshöz kellett később mennünk, és hirtelen közeledett felénk-mondhatni, a fejünk felett megjelent-a nagy madár...én annyira megörültem neki, hogy el kezdtem kiabálni a férjemnek, mire 1 biciklista majdnem leesett a járgányáról...
Nem tudom kellőképp átadni a hatást, de vicces volt a szitu, az biztos...(ahhoz látni kellett volna ezt az egészet, és ismerni azt az embert; na, nem azért, mert gyűlölöm, csak tényleg jól jött ki...)

Tegnapi történések folytatása

Annyit agyaltam éjszaka...már nem is én lennék... :(
Azt mondták tegnap, hogy folytassam a Gonapeptyl-t..persze, folytatom, de minek is? -hisz másra készül a szervezetem, ahogy ez is elhangzott...teljesen összekavartam a szervezetem...
Nekik ez tök mindegy, talán csak azért mondták, hogy ne legyen feleslegesen kidobott pénz...bár felesleges így már, azt hiszem...és ne tudjam őket vádolni, hogy hibáztak...
...persze, nekem meg azért van a szám, hogy kérdezzek, ha valami nem világos...
...de így? hogy seperc alatt kihajítják az embert?... :(
Tegnap is tök rutinból mondta az Utrogestan-t...még én kérdeztem rá, hogy receptet kaphatnék?...
Tudom, sokszor mondja el ilyenkor az ember, hogy ő soha többet...
...és még én szoktam mondani másoknak is, hogy "soha ne mondd, hogy soha"...
...na, most ezt felrúgom...
Nemhogy ide nem jövök vissza többet, máshová sem; örökbe fogadni nem fogok...ha kell élem egyedül az életet...

Konzultáció ma is

Egyszerűen nincs kedvem létezni...
Tudom, jövök 1 újabb post-tal a mai napról...
Reggel ösztradiol vérvétel után összeismerkedtem 1 újabb sorstárssal, aki egyben fórumos társam is. Szegény éjszakás meló után volt, és annyit beszéltem neki, nem hagytam elaludni :)
Meg is kaptam, amikor csendben maradtam, hogy elaludtam? :)
10.30-kor szólt a szülésznő, hogy aki a prof-ra vár, 12-re jöjjön vissza...közben kiderült, hogy átkerültem a másik dokihoz... :S
Egyik sem jobb a másiknál...
12.30 felé be is kerültem...UH vizsgálat, eredmény: szuper/hogy a szavaival éljek/...
...igen ám, de elmondtam, hogy nem adom vasárnap óta a Gonapeptly-t, és meg is mutattam a papírt, miszerint nem szerepel rajta!...az nagy baj-hangzott a válasz...és azután jöttek a letolások mindkét orvos részéről, miszerint a prof. elmondta, csak nem írta le...ja...
Végül megegyeztek abban, hogy ez a pár nap kimaradás nem katasztrófa, és mától szúrjam újra/tovább a Gonapeptyl-t.
A papírt folytatta tovább az orvos, de olyan macska-kaparásokkal, hogy nem lehet rajta elmenni...még akkor sem, ha leteszem... :(
De már úgyis mindegy...
Kaptam 1 újabb receptet-Utrogestan, amit természetesen a lakóhelyemhez közeli patikában rendeltem meg...keddre ígérték!
Az Estrimax tovább folytatódik.
Jövő csütörtökön 13 órakor beültetés!

"Győztes lesz a harc..."

Már magam sem tudom mit gondoljak, mit érezzek...
Az egyik pillanatban belenyugvás, és minden sínen van, tudom; míg a másikban gyötrő kétségbe esés a holnappal kapcsolatban...
Lassan fog vánszorogni az éjszaka...de nemsokára hajnal...és muszáj, hogy jó legyen!
"...győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc, s végül majd tiéd, miért szívből küzdenél!"...
Ezt kell nagyon eszembe vésnem!

:(

Egyre jobban úrrá lesz rajtam a kétségbe esés...
...hol marad az a mosolygós lány, aki úgy indult neki a programnak, hogy most sikerülnie kell, és sikerülni is fog!
...
Álmomban a középsulis osztály-találkozómon voltam-pedig egyáltalán nem rajongtam azért az osztályért-és míg a többiek képpel érkeztek a gyermekükről, addig én azt mondogattam, hogy még van 2 évem, és a következőre már én is úgy jövök...
Na, ha így üzent ismét a tudatalattim, akkor vége a világnak... :(

Hétvége

Azt még nem is írtam, hogy az elcseszett hétvégei napon azért mégis csak volt 1 jó momentum is...Férjem unokatesójáék voltak nálunk, bográcsoztunk egyet és a csajszi meg is jegyezte, hogy olyan fura volt neki valami, amikor belépett a házunkba...harmónia van...
...nem azért, hogy tányér törések szoktak lenni, de olyan belső nyugodtság volt érezhető a levegőben...
...ahogyan kint ültünk, akkor pedig gólya szállt el felettünk, de ezt most nem kifejezetten magunkra tulajdonítottam, hiszen amikor füvet nyírok, akkor szokott környékezni a nagy madár...
Lesz, ahogy lesz, nem tudom befolyásolni a dolgok kimenetelét...

Érzelmi löket-hullám...

Végezni kellene a dolgom, de a sírás kerülget...úgy, de úgy vártam, és kellőképp rá voltam hangolódva/de tényleg!/ erre az IVF-re, és a hétvégi kavarásommal félek, hogy borítottam mindent...
Annyi mindent szerettem volna írni, most mégis a szavak veszendőek...
Nem álmodom babákkal, azzal, hogy család vagyunk...
Mi lesz így velem??...

Miért is...?

Miért is menne minden simán?...
Ma még fél álomban el kezdtem gondolkodni, hogy a tapasz mellé kellett a Gonapeptyl, a gyógyszer mellé nincs feltüntetve...
...és tegnap rutinból simán belőttem...ma meg azért, mert teljesen összekavarodtam...
Szegény sorstársat hívtam sírva, és ő nyugtatgatott,-pedig neki tegnap volt a punctio-ja, most értük is drukkolunk!-...nem kell mellé valóban, de ezzel csak annyi bakit követtem el, hogy több ideig kell majd szedni a gyógyszert...
...hiszen csütörtökön minden kérdés és magyarázat nélkül ki lettem hajítva; csoda egyáltalán, hogy már én sem tudok elmenni az adagolási módokon?... :(
Annyi vígasztal, hogy csütörtökön hiába, hogy már a gyógyszert vettem be, a tapasz délutánig rajtam volt, és mellé kellett még a Gonapeptyl...így 2 szurival pluszban a tarsolyomban nézek majd a péntek elébe...
Szegény férjem már teljesen kikészül...mellettem...de tartja magát, és nem érzékelteti; ez csak az én agy szüleményem... :S
Inkább még ő vígasztal, hogy most semmi nem megy simán, ezért most sikerülni fog!!! Ámen...

Szívós 1 nap...

Reggel ismét nekiindultam a nagy fővárosnak...
10 órára volt időpontom, és megbeszéltük a férjemmel, hogy amint meg tudok valamit, akkor küldöm az sms-t...
A szülésznő úgy tekintett rám, mint a véres rongyra, amikor bejelentkeztem...és irónikusan hozzátette, hogy szól a prof-nak, és olyat fog felírni, amit otthon is kiválthatok...
...persze, elmagyaráztam neki, hogy miért itthon szerettem volna kiváltani...és hogy a mostanit abban a patikában fogom, ahová küldenek...köszönöm, azt hiszem megfizettem a tanulópénzt...
Váltig állította, hogy a patikában van még elfekvőben tapasz...
13.10-kor hívott a férjem, hogy nem küldtem neki sms-t...mert még nem volt miért...nagyon kiakadt...
Persze, tudtam én, hogy revansot fog venni rajtam a prof, de nem voltam ideges...csodával határos módon...bár a telefonban már bicsaklott a hangom...
Sebaj, 14 óra előtt pár perccel be is kerültem...
...nem magyarázkodtam neki, csak annyit mondtam, hogy rendelkeztem 4 db tapasszal, és 1 kérdésem volt, hogy amit most felír hatóanyagilag ugyanaz-e, mint a tapasz...
Igen, hangzott a válasz...Estrimax 2 mg-os tablettát kaptam.
Gyorsan aláfirkantottam a receptet, és sietve a patikába értem...ahol az 1. kérdésem az volt, hogy ilyen van?
A patikus mondta, hogy van, de csak 3 havi adag/nekem 1 havi volt felírva/...
Dühös lettem, de kerül amibe kerül, nem hagyhatom ott...nem is volt észveszejtő ára szerencsére!
Ha már ott voltam megkérdeztem, hogy Dermestril 50 tapasz van-e? Mire hangzott a válasz, hogy múlt hét óta nincs...ja, és kivonták forgalomból egyenlőre átmenetileg...
/csak ennyit arról, hogy szuper a kapcsolattartás a patika és a Klinika között.../
Hazaértem, tapaszok le, tabletta be, és gyors telefon a szülésznőnek, hogy ebben kevesebb a hatóanyag, az ugye nem baj?
Már megkérdőjelezem a tudást...nehogy ezért szúrjak el valamit...más a felszívódás, csak ennyi...ja, én erre nem is gondoltam! /de már nem is csoda/... :(
Jövő pénteken ismét kontroll/ösztradiol vérvétel, és UH. majd a déli órákban.../
Kiolvastam a Suttogót, de tuti, hogy ismét vastag olvasnivalót viszek magammal!

Sírós nap 2

Tegnap este álomba sírtam magam szó szerint, és ma folytatódott ismét a kálvária...
Mára ismét maradt a könnyekből...
Reggel első dolgom volt, hogy hívjam a Klinikát, és elmondjam mi történt, illetve szerettem volna választ kapni a "hogyan tovább"-ra?
A szülésznő azt mondta, hogy megbeszéli a prof-fal, és délután hívjam őket ismét...
Közben letorkollást is kaptam, hogy miért kezdek magánakciókba, miért nem váltottam ki ott, ahol mondta a prof, és akkor még esélyem is lett volna visszamenni a Klinikára másik receptért?
De könnyű ezt az ember lányának fejéhez vágni...későn okos az ember...kívánom, hogy neki ezt ne kelljen megtudnia!... :(
Már annyira kiborultam, hogy csak sírtam, és kénytelen voltam "elújságolni" odabent is mi történt...végtelenül kedvesek voltak a szoc. szféra dolgozói...ráültek a telefonra, és megpróbálták felkutatni a patikákat, de mindenhonnan azt a választ kaptuk-hiánycikk... :(
Közben a megbeszéltek előtt 1 órával felhívtam a Klinikát, és holnap kell felmennem 1 újabb receptért...
Azt hiszem, ezzel tartoztam az ördögnek, ahogy mondani szokás, avagy megfizettem a tanulópénzt...

1 sírós nap...

Gondoltam nem ülök ma ide megírni a "beszámolót"...
...aztán mégis itt vagyok...
A délelőtt csupa pozitívan telt, a Gonapeptyl mellett még mindig nem jelentkezett a menstruációm, ami nem feltétlenül jelent gondot, hiszen a betegtájékoztató is rögzíti, hogy vagy jön, vagy sem...ebből kiindulva reméltem, hogy jól reagálok a szurira, és ma megkapom a hormontapaszt...
Reggel gyors vérvétel/ösztradiol szint/, majd 1 kedves régi "bajtársnővel" csevej, és várakozás...
Eredmény rendben, tapasz recept a kézben! /közben megspékelve 1 kis Canesten recepttel is... :( /
Hazaérve gyógyszertár, Dermestril 50 tapasz nincs, és nem is rendelhető...
Na, ekkor kezdődött a kálvária...a létező környékbeli patikát sorra hívtam...hiánycikk-jött a válasz!
Mérgemben már sírva felhívtam azt a patikát is, ahová a prof. az emberkéket küldi, és kiderült, hogy ott is az! Én naív...
Kaptam 1 másik kedves IVF-s társtól 4 darabot, amiből kettőt el is kezdtem használni, hiszen mára annyi volt betervezve...talán ezért is voltam annyira magabiztos, hogy nekem minden sikerül mostantól?
Holnap hívom a Klinikát, és kiderül, hogy mit kapok helyette...
Csak félek...félek attól, hogyha hatástanilag más lesz, ezzel nem kavartam-e be?...
A férjem vígasztal szegény, hogy hiába mentem volna be abba a gyógyszertárba, jöttem volna haza, hátha a környéken lehet kapni...igen...ha nincs itthon az a 4, akkor még visszautazni Pestre, és talán már vissza sem értem volna a Klinikára...ugrott volna az IVF...talán így is... :(
Felelőtlenségnek érzem részemről...és hibáztatom a prof-ot is, hogy nincs tisztában a lehetőségekkel...mert könyörgöm, mennyi vidéki jár fel?...