2011. július 31., vasárnap

...

Mennyire lehet az ember lelkét szétzúzni?
Van még /másik/ ember, aki felépíti?
...vagy csak az örökös félsz van, és az a pont, ahonnan már nincs tovább...

2011. július 26., kedd

Kérdések sora...

Hogyan lehet talpra állni?
2 éve volt már ilyen időszakom, és akkor táppénzzel oldottam meg 1 időre, hogy ne kelljen szembesülni a munkám árnyoldalával...de most a frankos hitelünk miatt nem tehetem...
Nem tudom összeszedni magam, lépten-nyomon sírva fakadok, pedig tudom, hogy muszáj...
Szegény férjem, nem szól ő 1 szót sem, de szerintem már sírba tettem...ahogy a hozzám közel álló személyeket is...
Látva az elkámpicsorodott arckifejezésem, és az állandó agyalásom, hogy menjek, maradjak? Melyik lenne a célravezetőbb?
Menjek szalag mellé, és kerüljek ki a gyerkőcök közül?
Talán már az is megoldás lenne...
Nekem kell döntenem, más nem fog helyettem...
Nem tudom mit akarok...vagyis...segítsen valaki megoldani ezt a kérdést...döntse el helyettem a sors...
Félek...nemcsak az új munkahelytől, hanem attól, hogy nem tudom megállni a helyem...pedig tegnap még a Doki néni is bíztatott, hogy igenis, tudok egyedül dolgozni...de én csak azt érzem, mindent elrontok, a hozzám közel állóknak fájdalmat okozom...

Doki néni

Tegnap reggel már gyomorgörccsel mentem ki a szeretett doktor nénihez, pedig ő tényleg jó ember, de már minden mozzanattól félek...
Előtte a tanító védőnőmnél sírtam el magam...
Szegény doki néni annyira jó fej volt...Annyit mondtam neki, hogy sajnálom, és el kezdtem sírni, mire még ő vígasztalt engem!
Jeanner kérdésére válaszolva, a konkurencia meg próbált alánk tenni...magyarul, azt találta ki, és híreszteli-amiért fel lehetne jelenteni rágalmazásért-, hogy a szeretett doki nénihez protezsálom a gondozottakat-amit nem tagadok, mert ő lelki ismeretes, és emberséges!-de pénzért tesszük...
Nem akartam így ezt ide leírni, hiszen mindkettőnket sért ez az atrocitás, de a doki néni csak annyit mondott, ne törődjem vele, ő sem teszi...
Menjek át máshová dolgozni, ahol igaz együtt dolgoznánk, de ott meg rengeteg az alja nép...félreértés ne essék, nem tartom én magam nagyra, csak így is meg vannak tépázva az idegeim, és félek, hogy ott még kés is kerülne a hátamba...fizikailag is padló lenne...bár ki tudja, el lenne intézve a sorsom egyszer és mindenkorra...
Na, ezen még agyalni fogok...

2011. július 24., vasárnap

Zuhanás...

Amikor azt mondják, rázd meg magad, tovább kell menni; a kudarcok után talpra kell állni, azok nem is sejtik, miket élek át mostanság...
Annyira sajnálom szegény barátnőim, akiknek a kezébe temetem a lelkem...mert igen, egyedül már nem tudom összeszedni magam...
Túl sok minden jött túl hamar egymás utánjában...
Csak kapkodom a fejem, már nem vagyok a régi önmagam...
Megbolondultam volna?...

2011. július 22., péntek

Zokogás

Annyi mindent le szerettem volna írni, de a gondolatok ködbe vesztek, mióta a címet elmentettem...
Rengeteget agyaltam, és félő, hogy rámentem erre a munkahelyi "kollektívára"...
Ha beszélni kell róla, sírva fakadok, azon töröm az agyam, hogy el innen; mindegy már hová, lehet az szalag mellé is, csak innen el...
Nyílt voltam, és ezt sokan kihasználták; visszaéltek a közvetlenségemmel...én pedig nem tanulok belőle, mert nem tudom meghazudtolni a természetem...pedig nem ártana óvatosnak lenni...
Mindenki pótolható-ezzel vigasztalom magam...nem is vigasz ez valójában, csak 1 érv...
Tudom, hogy nem szerethet mindenki mindenkit, és engem sem kell, hogy szeressenek...Úgy gondolom, nem fogok sokaknak hiányozni...bevallom, ez fáj...jön majd helyembe más...

2011. július 19., kedd

:(

Ma megosztottam a szakmai felettesemmel a tegnapi rágalmazást, kitalációt mail-ben, de nem jött rá válasz...
...én pedig gyötrődöm...a gyomrom görcsben, ha arra gondolok, hogy holnap ismét munka...
Jó fej vagyok, nem? Ha nem a gyermek-történeten spilázom túl magam, akkor van más...
Tudom, annyit mér ránk a sors, amennyit /még/ elbírunk elviselni...tévesszen már szem elől, könyörgöm...

2011. július 18., hétfő

Van értelme?

Reggel van még, de ez a hét is "remekül" indul...
A frank emelkedik, és csak törjük az agyunk, hogyan tovább...
Az IVF-el is ugyanez a helyzet...
Hétvégén Férjem dolgozni volt, én pedig a ragyogó napsütésben lenyírtam kicsiny kertünk-2 délelőtt folyamán cirka 5 óra alatt-, és estére már remegtem, hánytam.
Ma pedig hátba támadtak, oly' annyira, hogy szívem szerint késbe dőlnék...hogy lehetnek ennyire kegyetlenek az emberek?...hát nincs épp elég bajom?...
A szeretett gyermekorvosom-Zita doktornő, akit szintén belekevertek ebbe a történetbe szabadságon van, így nem tudom neki elpanaszolni ezt; de 1 hét múlva ez lesz az 1. dolgom...
Tényleg nagyon érik a munka/hely váltás gondolata...már rég léphettem volna, ha nem vagyok ennyire gyáva...félek az újtól, de ha itt maradok, azt hiszem ideg-összeroppanás lesz a következménye...

2011. július 15., péntek

Nem érdekel, ki mit mond...

Ez az én blogom, és nem érdekel, hogy ki ért velem egyet, vagy ki küld el a pokolba...
Talán többé nem is olvassa ezt senki...
Tegnap "belefutottam" 1 szüléstörténetbe, mely azzal végződött, hogy a pici lány nem élte túl...
Együtt sírtam a szülőkkel, közben a mi fájdalmunk is tetőzött...
...és tegnap volt 1 temetés is, ahol a srácot a Férjem ismerte, én csak futólag, de annyit eszemben volt...értelmetlen halál volt...rájöttem, hogy azért, mert neki nem fáj már semmi sem...csak azoknak, akiket itt hagyott...

2011. július 11., hétfő

Tovább...

Ma megjártam a régi nőgyógyászom...
Átnézte a papírjaim, és nem kecsegtetett sok jóval...Azt mondta, ha külső oka van az elzáródásnak (pl. összenyomatás), akkor menthető a dolog, és segít a lapar; ha belső-és általában úgy van/gyulladás, hegesedés/-, akkor a laparral csak felesleges műtéti kockázatnak tenne ki...
Annyira elkeseredtem, hogy még a könnycseppek is végig gurultak arcomon...
Marad az IVF...
Agyban dől el minden, menni kell tovább...ha számtalanszor esünk el, annyiszor kell felállni a padlóról...

2011. július 8., péntek

Folytatás?

Még mindig hatása alatt vagyok az említett "jóakaró" szavainak...de ma futólag találkoztam 1 régi nőgyógyászommal, és segítségét kértem laparoscopia ügyben.
Hétfőn megyek, és átbeszéljük részletesen a kilátásokat.

2011. július 6., szerda

Nagyon fáj...

Tegnap is kaptam hideget-meleget...
Ami nagyon fájt, hogy gondolkozzam el, miért alakul/t így az életem, hogy nem sikerül a gyermek áldás...
Totál kiborultam...

2011. július 4., hétfő

"Alacsony kerítés"

Ma már mennem kellett munkába...
A kedves kolléganő nem állta meg szó nélkül a dolgot, és csak annyit mondott, hogy jobb, hogy inkább így történt, mintsem 3 hónaposan elvetéltem volna...
Mi ő, hogy ezt gondolja? Miért törvényszerű a vetélés?
Nem bírtam, és sírva fakadtam...
Szívem szerint már holnap beadnám a felmondásom, de élni kell...

2011. július 3., vasárnap

Tény

Pénteken történt még, hogy elmentem 1 barátnőhöz, aki szintén taglalta az örökbefogadást...nem rosszindulatúan, csak puszta kíváncsiságból...
Annyit feleltem akkor, hogy én meg akarom élni a terhesség tényét...azt, ahogyan a gyermekünk fejlődik bennem, érezni a mocorgását, számolni a napokat, hogy a kezünkben tarthassuk Őt...
Ez olyan nagy kérés lenne?...

2011. július 1., péntek

Szívat az élet...

Tegnap visszamentem a háziorvosomhoz, és rengeteget beszélgettem az asszisztens csajokkal...
Azon agyaltunk, nem lehetne-e laparoscopiával mégis átjárhatóvá tenni azt az 1 szerencsétlen petevezetőm...
1 kedves sorstárs-barátnő is ígért 1 doki elérhetőséget, hátha...
Férjem is mondta, hogy nekem jobban megy a spontán teherbeesés...na, ja...
Most kezdem megérteni, amikor a 2 terhességem váratlan fordulatot vett, akkor talán nem voltam elég érett rá-na, ez hülyeség...már csak azért is, mert hányan vannak, akik megszülik, és eldobják...akkor azok biztos megértek rá...
Tombol bennem az elkeseredettség...de leginkább a düh...
A "kedves" háziorvosom is kérdezte, hogy mikor akarok visszamenni dolgozni? Mondtam, soha!
Erre rám förmedt, és az volt a válasza, hogy a legjobb a munkaterápia...na, ja, ebben a munkakörben?...
Úgyhogy hivatalosan mától ki vagyok írva dolgozni-csak ma nem kellett menni, még szerencse-, de majd hétfőn...és egyedül leszek, mert a "kedvenc" kolléganő nem fog dolgozni 1 jó ideig...de jó, hogy 3 ember helyett dolgozhatom 1 fizetésért...
Tudom, fordítva is így lett volna; de mentségemre szóljon, hogy én a gyerkőc/ök miatt maradtam volna itthon, és nem csupán azért, hogy szívassam a másikat... :S
A másik kolléganő, akit nagyon szerettem, itt hagyott, mert nem bírta ő sem a megaláztatást...
...és este még kiderült, hogy 1 másik barátnő is munkahelyet váltott, és a személyes találkozások helyett marad a netes kommunikáció...
Basszus, akik csak 1 kicsit is fontosak, azok elhagynak...
...Tegnap anyósommal együtt sírtunk...
...erről jut eszembe, ugyan szegény anyám is itatja az egereket? Biztos azért esik annyi eső, mert az ő könnyeit is alámossa...
Nekik 5 évet kellett várni arra, hogy egészséges gyermeket tarthassanak karjaikban...nekünk ez az idő már letelt...