Meglepetés...

Tegnap már tehetetlenségemben majdhogynem sírva fakadtam, az utolsó pillanatban nyeltem vissza könnyeim...
...de ahogyan dolgoztunk együtt délután, az érzés elillant...
Bevásárlás után a Férjem rohant elém, hogy óvatosan, de siessek, mert, ha nem látom, nem fogom elhinni...
S valóban...a kertünkben sétált, vacsorázott 1 kölyök...
Jelenleg csak netes képem van róla...

Legalább itt ne...

...kelljen megjátszanom magam...
...megfelelnem az embereknek...
...Itt a jó idő, de a munkában annyi terhet raknak ránk, és nem érzem azt, hogy mellettünk állna valaki is, hogy konkrétan az élettől is elment a kedvem...

Töltekezés...avagy az elmúlt hét margójára...

Újra edzés...
Fali dísz...

Kineziológus/masszázs...
Könyv olvasás...

Rajzolás...

Lazulás...
Barátokkal mozizás...

Rohanás, sensibilitas és társai...

Ahogyan Panna is fogalmazott, rohannak a napok, én meg utánuk...
Már februárt írunk, de nem tudok beszámolni semmi extrém dologról...
Ha csak arról nem, hogyan kezdődött az évem...
Azt mondják, amilyen az 1. napod, olyan lesz az éved...
...tavaly futással zártam/kezdtem, mégsem volt rám jellemző a napi futás...
...most viszont sírással kezdtem/nagyon-nagyon érzékennyé váltam/, és nem telik el nap, hogy ne csalna valamilyen kisebb/nagyobb apróság könnyeket a szemembe...

Karácsony...

Ezekkel a képekkel szeretnék Áldott, Békés Ünnepeket kívánni...

Elcsendesedés...

Vasárnap este látogatóm volt, aki az elcsendesedésre szerette volna felhívni a figyelmem...
...vagy legalábbis ezt hiszem...

A pillanatban élni...

Sajnálom, hogy nem készítettem képet...
Ültem a vonaton, és a lemenő nap fényében gyönyörködtem...
...szinte égetett a tudat, hogy nem bírom/nem is akarom/ elfordítani a fejem ettől az égitesttől...
Csak ültem, mint akit megbabonáztak...