Van, miért hálásnak lennem...

...s hogy a sok negatív hullám mellé legyen mosoly is, ma én kaptam elsőnek mosolyt...1 idegentől...bringázás közben...
Pedig én vagyok az, aki mindig mosolyog a külvilágra...
...még akkor is, ha a szívem törik szét közben...
...majd várt Csibe üzenete...
Tegnap pedig Nani tanítása...

Pannát idézve...

"Hihetetlen mélységekben vagyok... taszítok mindenkit... mert meg akarok védeni mindenkit magamtól... nem akarok kötődni senkihez és semmihez. Túlságosan fáj..."

Ezt most muszáj...

...bár képem nincs róla, de meg kell örökítenem a tegnapi nap sírós percei mellett azt, hogy aerobic edzésen a csapat-tagok őszinte segítség-nyújtását/nem volt nálam polifoam/, és azt az elsöprő érzést, amikor a kemény edzés mellett/közben felnézve az égre abban a pillanatban mérhetetlen hálás voltam, és elvesztem...

Csiszolatlan lélek...

Kívül állóként szemlélem önmagam...
...már nem tudom eldönteni, hogy megőrültem ebben a nagybetűs Életben, vagy csak a lelkem próbálom óvni azzal, hogy falat húzom köré...
Túl sokat vesztettem az elmúlt évben...
1 ember van, akiről már írtam, hogy sajnálom, hogy nem hagytam levegőhöz jutni-Pannám...
...de, a többieknél, akik beléptek, és távoztak, már nem sajnálom az elidőzés egyetlen percét sem, hisz' dolgunk volt egymással, annyi időre és ideig tanítottunk valamit a másiknak/egymásnak, amíg szükség volt rá.
Annyit hibáztam, hezitáltam, végső soron mégis jól döntöttem...hisz' mindezt más sem bizonyítja, minthogy kezdem érteni, és megérteni, hogy minden pillanatban hozunk 1 döntést-legyen az jó, vagy rossz-de, abban a pillanatban az a legtöbb, amit önmagunkból kihozhatunk...
Már tudok máshogyan tekinteni a világra...
Sokszor voltam féltékeny, ragaszkodó; mára azonban megtanultam az elengedést és vele együtt az elfogadást...*
Hihetetlen még számomra is ez...
* ahogyan az előző bejegyzésemben írtam az árnyékról-ezt már nem fájdalomként élem meg, hiszen ez az író története-Neki kell megküzdeni a démonjaival, amiket a múltban még nem dolgozott fel...

Valaki novellája...

Olvastam 1 novellát...még pár hónapja...

Valakiét...Aki megosztotta gondolatait velem...

Ma újra olvastam, és rájöttem, hogy ebben a történetben csak a múlt árnyéka lehetek...

Kalács Gabi módra...

Recept innen...

http://gabicsek.blogspot.com/2020/01/kakaos-kalacs.html?m=1

Képek saját...

Amikor már nem tudod...avagy van az a pont...

...a tegnapi nap eseményeit befolyásolni...
A statisztikán görcsölöm már több, mint 1 hete.
Annyira tű pontosan szerettem volna készíteni, és mégsem ment.
A gép megviccelt, a főnök asszony nem volt jókedvében; 1 kolléganő későn küldött 1 visszajelzést, ami miatt lekéstem a buszt; a lélek-társnak nagyon nehezen nyílt meg a lelkem, és mély megdöbbenést okozott; van, olyan ember, aki a segítségem kereste; itthon kaptam bántó szavakat; este még mail-eket Mr. X-től...
...már sírva nevettem...
...és, ha, mindez még nem lenne elég, a szívem fájdul bele 1 saját babáért...😔
...a lelkem romokban, 3 napig felkelni nem bírtam, mert legyűrt a láz...
-engem, akiről köztudott, hogy 5 percet nem képes nyugton lenni...-
...és az járt az eszemben, hogy milyen rohadt érzés annak, aki tumorral kell, hogy együtt éljen...😔
Szóval, mi bajom is lehet?
Élek!, és ezért hálás is lehetnék...
...s közben mélységesen gyötör a bűntudat, hogy Pannaa barátnőmre támaszkodtam, levegőt venni nem hagytam...
...már értem a leckét...