Visszahívás...

Délután, amikor a reményem már végképp elszállt, és nem is foglalkoztam vele, csörgött a telefonom...mivel útközben voltam, /és a telefonszám sem volt ismerős/, alig értettem a mondandót...
Kedvenc Doktor vár jövő csütörtökön 1/2 8-ra UH-ra.
A Clexane még nem kell, majd ott megbeszéljük.
A Clostyl-t ugye indítottam reggel...

Nem akar sikerülni...

Reggel mindenki más fontosabb volt számomra, mint a saját problémám...ebből kifolyólag csúszásban voltam az idővel, és hiába hívtam Kedvenc Doktorunk, nem vette fel a telefont...erre keservesen megírtam neki az sms-láncolatot, és arról sem jött visszajelzés...
A Clostyl-t még a múltkoriban megbeszéltük, de a Clexane terén is szerettem volna egyeztetni Vele is, bár a Lányok már megadták az instrukciót; ill. UH időpontot is egyeztetnünk kellene...
Nem akar ez nekem összejönni...de nem rágódom ezen, max. átadom magam a futás feeling-jének...

Ez foglalkoztat mostanság...

Ólomlábakon jár az idő...most csak ezt érzem...
Már csütörtökön meg kellett volna kezdenem 1 új ciklust, és semmi...persze, ez nálam nem rendhagyó, tudom...
Ebből kifolyólag sokat agyalom azon, hogy tényleg bele akarunk vágni ebben a hónapban 1 újabb lombikba? A Closyl-t már 1 hete kiváltottam, de vajon van-e jogom /sikertelenség esetén/, újabb csapást mérve, Férjem padlóra  küldeni?...

Feeling...

Mégpedig a futásé...
Melus barátnőm felhívott, hogy nem-e mennénk ki a pályára futni? Dehogynem!
Olyan kár, hogy nem előbb kezdtük ezt...teljesen más érzés volt így, mint, amikor egyedül futom a saját, megszokott köreim...kár, hogy későn érő típus vagyok...vagy mi...

Marcsynál találtam...

"Elhiszem amit még nem látok, és meglátom azt amiben hiszek......."
Ez annyira tetszik...

Hagyjátok ki!...

Most ismét ott tartok, ahol eddig...nem érdekel, ki olvas/nem olvas...ez az időszak ismét a szomorúságról szól...
Reggel konkrétan már ott tartottam, hogy sírógörcsöm volt, mégsem tudtam sírni...
Aztán jött a Tina-féle bevetés/Tina köszi, mert valamennyire hatott/...párnába ordítás, bár szerintem így is azt hitték a szomszédok, hogy ölnek, vagy akár én tettem saját magamban kárt...ezután megindultak a könnyeim, de olyan hisztérikusan...még jó, hogy csak egyedül voltam otthon...
Ahogyan csillapodtam, úgy sírtam, mint kislány koromban...átfogva a térdem, és egyszerűen nem gondolkoztam...csak folytak a könnyeim...
Erre még a HoneyBeast is rátett...
Aztán, természetesen a boltban már mosolyogtam-még jó, hogy  a Hooligans szólt, és magamra tudtam erőltetni a mosolyt sírás helyett...

Liznél találtam...Gyöngyi útmutatása mentén...

"Nem is tudod milyen erős vagy, addig, amíg rá nem jössz, hogy erősnek maradni az egyetlen választásod!"
Köszönet érte!