Ahogyan olvasom a Csajok blogjait, és egyébként is, ma pl. végig motoszkált bennem, hogy míg ők megtalálták az értelmét a dolgoknak, addig én miért nem?
Mit kell még tanulnom ebben az életben?
Tudom, hogy ezt már írtam, de miért érzem azt, hogy selejt vagyok, hogy nem tartozom sehová, hogy nincsenek céljaim?
/Hülye példa, de nekem kedvenc számom sincs...hogy védőnő lettem, nemcsak a gyermekszeretetemnek köszönhetem.../
Persze, elfoglalom az agysejtjeim a hobbijaimmal, de ezek vajon igazi hobbik? Szívből végzem, az tény...
De azon túl...csak sodor az élet...vagyis sodródom...
Míg másnak vannak céljai, addig én céltalan vagyok...
Tudom, persze, erre mondjátok, hogy az álom/cél a gyermek...de kinek, és miért? Társadalmi elvárásként, munkahelytől szabadulásként?
Férjem szemében látom a szomorúságot, a vágyat, de a magaméban az igazi elhatározást nem...csak érte szülni, hogy boldog lehessen...lehet, önző vagyok, és tuti, hogy másként gondolnám, ha velünk lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése