ZUMBA MARATON avagy KIHÍVÁS

Nagyon vártam ezt a napot; úgy, mint iskolás koromban, úrrá lett rajtam az izgalom...pedig tegnap ennek még nyoma sem volt...
...reggelre már zumbával álmodtam, és ébredtem...
Nem tudom leírni azt a mérhetetlen eufóriát, amit a mai nap okozott...azt hiszem, kissé túlpörögtem magam...
Annyira jó volt...
3 órát nyomtunk egyben /kb.5 perc szünettel/, 3 instruktorral-a miénkkel:Andikával, és még 2 vendégoktatóval-Edinával és Judittal.
Edina koreói is nagyon bejöttek, Judit viszont aerobikosabb mozdulatokkal mozgatott át minket...
A végén már üvöltöttük a zenéket, ment a sikítás :)
Nagyon gyorsan eltelt a 3 óra, és már csak azt vettük észre, hogy lenyújtunk...
Pedig szerintem bírtuk volna még! :)
Melus barátnőmmel megköszöntük az edzőknek az órákat, és 1. kérdésünk az volt, hogy mikor lesz a következő maraton? :)
Felejthetetlen élmény, az tuti...

Ambivalens...

Csak jártatom a szám, és mégis döntésképtelen vagyok...
Nagyon összezuhant minden...
Írom Timinek, hogy felmondok...és mégsem teszem...de ezt a megaláztatást már elviselni egyszerűen nem lehet...
Ki szeretnék szállni...és mégis itt vagyok...
Tipikus..."csak a szája nagy" syndróma...
Eljárok zumbára is, de nem igazán érzem a feeling-et...pedig szombaton kihívás! Maratoni zumba 3 órában!
Míg más készülődik a Karácsonyra, tesz-vesz, addig engem az sem érdekel...nincs nagytakarítás, nincsenek díszek, a ház nem úszik fényárban...
Szegény Férjemmel is csak morgolódom, veszekszem...
...Tegnap este hivatalosak voltunk 1 rendezvényre, és odaült körém az egyik kedvenc Óvónénim, és Férje...beszélgettünk a családjukról, és szóba került a mi életünk is...bizonygatták, hogy érzik, hogy lesz nekünk gyermekünk, és le sem fogom tenni...na, persze...azt hiszem ezt nevezik kegyes hazugságnak...pedig eszemben sincs bántani őket!
De nem lenne türelmem a gyerkőchöz...így érzem!
Azért pedig nem akarok szülni, hogy a munkahely rabságából kikerüljek...
Ördögi kör, vagy minek nevezzem...

Ki szeretnék szállni...

Egy embert mi késztet arra, hogy eldobja magától az életet? Vagy mi nem...

Elvitték...

A kisautót...az elmúlt szombaton...
Férjem nagy becsben tartott remekművét...nekem az volt!
Sajnálom, mert az eszmei értéke számomra kimondhatatlan...
Élete nem első munkája, de nagyon a szívünkhöz nőtt!
Őszintén megvallva meg is sirattam... :(
...és most szomorú is vagyok...
...aki elvitte munkát ajánlott a Férjemnek, most pedig úgy néz ki, visszahátrál...
Miért van az, hogy a sors meglebegteti a jobb élet lehetőségét, aztán irónikus mosollyal beint egyet...

Játék Anginál!

http://angitortai.blogspot.com/2011/12/blogszulinap-es-jatek.html

Blog...

Annyi bejegyzéssel lógok...
Fejben természetesen megvan, de írott formában...
...ma elcsesződött a blogom is...ahogyan Timi is jelezte, nekem sem működik semmi simán... :(

No comment...

Mérhetetlenül csalódott vagyok...