A kisautót...az elmúlt szombaton...
Férjem nagy becsben tartott remekművét...nekem az volt!
Sajnálom, mert az eszmei értéke számomra kimondhatatlan...
Élete nem első munkája, de nagyon a szívünkhöz nőtt!
Őszintén megvallva meg is sirattam... :(
...és most szomorú is vagyok...
...aki elvitte munkát ajánlott a Férjemnek, most pedig úgy néz ki, visszahátrál...
Miért van az, hogy a sors meglebegteti a jobb élet lehetőségét, aztán irónikus mosollyal beint egyet...
1 megjegyzés:
Látom, azért csak "papírra" kerülnek a fejben tartott bejegyzések! :-)
Ne szomorkodj, majd lesz másik kisautó! Az "alap" ott van a garázsban, tuti szép lesz az is!
JÓL kiszáradt dió vagy tölgy kell kormánynak apósom szerint (+ dekopír fűrész), vagy sportboltból az a gyűrűnek nevezett karika. Neki nincs hozzá cuccosa...
Puszi!
Megjegyzés küldése