Előzmények

2005. december

Lassan 9 évnyi együtt töltött idő/abból 1/2 év házasság/ után a napokban felvetettük, hogy szeretnénk gyermeket.
Itt az ideje, hogy valaki megédesítse kettőnk amúgy sem nehézségek nélküli életét.
A gyógyszert/fog.gátló/ már 1 éve abbahagytam, de a fősulit szerettem volna befejezni diplomával a kezemben.:)
Nehezen sikeredtem én is, ezért gondoltam, hogy nekünk sem lesz egyszerű a gyermekvállalás.
Lassan teltek a hónapok, és elérkezett 2006. augusztusa, amikor egyre többet panaszkodtam arra, hogy fájnak a petefészkeim. Vizsgálatok után kiderült, hogy a méhemben van polyp/jóindulatú daganat/, ami műtétet követel. A műtét lezajlott, és még mindig csak teltek az üres hónapok.
2007. januárjában hsg vizsgálatot végeztek, amiből kiderült, hogy a bal petevezetékem nem átjárható, de mi nem adtuk fel, és próbálkoztunk.
Közben Klinikát és orvost váltottam.
2007. áprilisában Bromocriptint kellett szednem a magas prolaktin szintem miatt, és elmaradt a menstruációm.Ennek nem tanúsítottam különösebb jelentőséget, hiszen a Bromocriptintől előfordulhat.
Barátnőm-kolléganőm mégis beállított 1 teszttel, amit elvégezve 2 csík mutatkozott.:)
A férjem nem tartózkodott itthon, hazaérve sírva/az örömtől/mutattam neki az eredményt.Szegénykém nem volt tisztában a 2 csík eredményével, amikor számára is világossá vált, hogy valaki lakik bent, nagyon megörült.:)
Viszont állandóan kikívánkozott belőlem még a folyadék is, ezért az orvosom felhívtam, hogy csúsztassunk az UH. vizsgálat időpontján, mert képtelen vagyok buszra ülni.
Elérkezett június 4-e, a várva várt UH. vizsgálat napja./Előző nap-a mai napig nem tudom honnan jött ez a sugallat-mondtam a férjemnek, amikor beszélt a Pocilakóhoz, hogy már nem él:(/ Az UH-on 1 nagyon kedves nő volt, aki közölte, hogy itt van a baby, de már sajnos nem él.7 hetes 3 napos volt, a CRL:7 mm, és már kezd zsugorodni a baby.
Sírva mentem az orvosomhoz, aki közölte, hogy másnap elvégzi a műtétet.
Férjem nem mertem felhívni, de ő is megérezte, hogy baj van, telefonált...
Elérkezett a másnap, a műtét napja. Abortuszos nőkkel fektettek 1 kórterembe; engem, aki annyira várta ezt a babyt.
Nem ítélkezem, csak azért írtam le, mert iszonyatosan fájt...
Míg másnak fájt a laminária feltétele, addig én meg sem éreztem.Talán nem akartam elszakadni a kis élettől...
A műtét másnapján hazajöhettem, de képtelen voltam koncentrálni is.
Következtek az együtt átsírt éjszakák...
1 hónap elteltével visszamentem dolgozni a gyermekek közé. Pokoli nehéz volt, de élni kellett.
Már 2007 novembert írunk, és ismét csúszott a vérzésem, a teszt halványan 2 csíkot mutatott.
1 kedves doktornőt kerestem meg ezzel, közben el kezdtem vérezni.
UH. vizsgálat alapján endometriosit gyanítottak.
A mai napig nem derült ki, hogy ez spontán vetélés vagy biokémiai terhesség volt...
Javaslatára ismét a Klinikára kerültem 1 új orvoshoz januárban.
Eltelt 2 hónap, és ismét 2 csíkkal büszkélkedhettem.:)
De az örömünk korai volt, mert kiderült, hogy a baby/aki ekkor már 5 hetes volt/ a bal oldali petevezetőmben tapadt meg, aminek eredménye az lett, hogy március 27-én szétment a vezeték, és én már ismét a műtőben találtam magam.