2014. május 12., hétfő

Fitbalance...05.11

Nem egészen erre számítottam...
Kezdeném a szombattal, amikor is munkanap lévén dolgoznunk kellett...
Reggel Felícia telefonált, hogy akkor hogyan is megyünk holnap, megyek-e velük, stb.
Ugyanis jól elbeszéltünk egymás mellett, és ő is, és én is rendeltem jegyet...majd, ő visszamondta...de közben a zengo oktató mégis számolt rám jegyileg, csak közben ismét elvesztettük a fonalat, mert nem kértem meg Licit, hogy hozza el az enyém is...és lecsapott rá más...de közben Regi is erre a jegyre számított/hiszen én nem jelentkeztem érte/...
Ne kérdezzétek, nem tudom normálisan elmagyarázni...
Szóval ebből lett 1 akkora kavar, hogy csak na...én már sírtam Reginek /is/ a telefonban...
Aztán megegyeztünk, ha tud még jegyet szerezni, akkor rám ír, és mehetek be érte délután a B40-be. Mit ad a sors, hát tudott...de akkorra meg a kedvem ment el az egésztől, de cserben mégsem akartam hagyni!...
Aztán másnap kiderült, hogy /mivel jött velünk a nővére is/, nem egyforma óratípusok vonzanak minket, ami önmagában nem /lenne/ baj, csak olyan kívülállónak éreztem magam, míg ők ketten "1 húron pendültek"...ok, ezt a problémát is áthidaltuk...
Közben érkeztek sorra az ismerős arcok...a zengo-s csapat, a zumbás csapattársaim... :) :(
/A kettős jel csak azért van, mert jó volt látni őket, de a zumba hiányzik!/
11-kor lett volna Kitty-vel a rajongás-walkenergie, de a nagyszínpadon Sifi nyomta a kangoo-val, ezért utóbbi mellett döntöttem. Sifinek is hálával tartozom, amiért sikerült trikót szereznem az ő közreműködésével.
13 órakor viszont felpattantam a padra, és lenyomtam Kitty-vel az edzést... :)
A zumba mellett a másik nagy szerelem még mindig ez...
Az oktatók már messziről mosolyogtak... :)
Kitty-vel beszélgettünk is edzés után, és jól esett, hogy hiányolt... :)
...mutattam a karszalagom, hogy mindkét időpont rajta szerepel, de ugye akkor volt kangoo is...
Annyira irigylem a dinamizmusáért, az optimista látásmódjáért...
16 órakor nippon zengo edzés volt Regivel, természetes, hogy becsülettel végigdolgoztuk...nem győztem megköszönni neki a segítségét...
17 órakor volt/lett volna a zumba, de Felícia nővére már a zengo-t sem akarta végigasszisztálni...
Kitalálták, hogy menjek haza a zumbásakkal...na, de milyen az már!?
Elszontyolodtam, de ez kimaradt az életemből...akkor.
Úgy éreztem magam, mint tavaly ilyenkor a Nivea Tour-on Judittal...

Nincsenek megjegyzések: