Annyi mindenről kellene írnom, de napok óta nem tudom magam rávenni...
Nagyon-nagyon fáradt vagyok...
Hiába voltunk kemény 3 napot szabin az elmúlt hétben, az is munkával telt...csiszolás, festés, mázolás, és a többi...
Férjem gerince is totál ki van ismét...
Reggel pont agyaltam...közel 10 éve vagyunk ebben az egészben, és mennyivel könnyebb lett volna, ha nem kell idáig eljutnunk...persze, kinek, nem?...
De így még kevesebb esélyünk van, hogy fel fog nőni velünk a gyerkőc...pláne, ha az örökbefogadást veszem alapul...hülye vagyok, mondhatja bárki, de mondatja velem ezt az a tény, hogy viszonylag korán elveszítettem a szüleim...
Kedden megyek a Kedvenc Dokkerhez, és bevallom, szívem szerint lemondanám..
~tudom, mi a véleményetek erről~de ahogyan tegnap Jucus barátnőm mondta, mennyivel lesz jobb 1 év/vagy akármennyi idő/ múlva? Mindig bennem lesz a félsz, a csalódás a negatív teszt láttán...
Valószínű, ezért is vagyok annyira ki...
A gólyák is elkerülik messze a házunk...
Erről akartam a múltkoriban írni...de már tényleg paranoiásnak néznétek...
Update: Hazafelé jövet megálltam 1 ismerős csajszival beszélgetni/2,5 éves iker lányai vannak/ a fejünk felett 1 gólyapár repült el...meg is kérdeztem tőle, hogy dupláznak újra? :)
1 megjegyzés:
Na én is ezen agyalok állandóan hogy nyugdíjas korba kerülnék mire egyetemre menne...
Szerintem is menj a dokihoz, de megértem én is sokszor tolnám az időt a "csalódás" előtt de hátha már egyszer nem lesz csalódás...
Megjegyzés küldése