2015. július 23., csütörtök

Slacklines...

Tegnap Felíciáékkal mentünk volna strandolni, mint már írtam, de Nekik sajnos másként alakult a napjuk...
Kettesben mentünk be a hatvani strandra, ahol végre kiúszhattam magam, már nagyon hiányzott...
Történt 1 kis baki velem, de ahogyan "észhez tértem", kitört belőlem az önfeledt nevetés...
Megismerkedtem a Gibbon Slacklines csapattal, akik alapvetően pestiek, de 1 pár közülük soproni...ahová nagyon, nagyon szeretnék eljutni...ezt mondtam is Adrinak...
...Nincsenek véletlenek...
Délután, elláttak instrukciókkal, de valahogyan mégsem ment a dolog...ahogyan ő fogalmazott, csak gyakorlás kérdése...
Este felé, maradt szabad spanifer, és Viki barátnőm szavai lebegtek a szemem előtt...nincs lehetetlen!
Adrinak mondtam is, nem vagyok 1 feladós típus...
Újra ráálltam, megpróbáltam, örültem 1 lépésnek...aztán újra, és újra próbálkoztam...3 lépést sikerült tennem, 2x egymás után, mert a 2. vége 1 hatalmas esés lett...valahogyan kibillentem...ráestem a csuklómra, és a fenekemre, de már pattantam is fel...Adri rohant is, hogy jól vagyok? Persze, semmi baj...de már egyébként is készülődtünk hazafelé...
Sajnálom, mert maga az élet érzés, amit nyújtott frenetikus volt! Az összpontosítás, az önuralom, és hogy nem létezik a lehetetlen, na, az mindent felülírt...
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=DzseY4Surrg

1 megjegyzés:

Popi írta...

Júúj de jó lehetett :)