Hormonok...

Már megint mi ütött belém? Tombolnak a hormonok, éjszaka alig tudom lehunyni a szemem, annyira fázom, pedig nincs is rossz idő, reggel úgy ébredem, mint akit leöntöttek...:(
A hasam iszonyatos módon fáj időnként...
...Éljen az IVF!...:(
Ha legalább eredményes lett volna...
Ma is kérdezgették jó páran, hogy mikor megyünk legközelebb? Mondtam, hogy a közeljövőben nem tervezzük...én nem tervezem!!
Barátnőmért izgulhatom ám, hiszen náluk hamarosan újabb IVF, ami reményeim szerint sikerrel zárul...:)

Mia

Pénteken ismét lehangoltnak tűntem, mert megtudtam, hogy az örökbefogadással kapcsolatos váró lista igen hosszú, 3 év is eltelhet, mire a várva várt gyermek beköltözik az ember életébe...
Na, jó, itt még talán nem tartunk, de nem tudom mit tartogat még számunkra a jövő...
Szombaton felemelő élményben volt részem. Hivatalosak voltunk férjem unoka húgának születésnapjára, ahol a család másik ága is részt vett, és megtekinthettem Miát, a 6 hónapos lánykájuk. Annyira édes volt, annyit mosolygott, az apjának visszadumcsizgatott...:)
Csak akadtak kisebb történések...nem lehet a kisasszonnyal ülni, sógornőmtől már az anyukája vette el, de az sem tetszett a hölgynek, és elindultam vele világot látni:)
Közben pedig sorra bukott, mert Mia nem tudja, mi az elég...:)
Nekem már-már ijesztőnek tűnt, de az anyukája nyugtatgatott, hogy ezt mindig így szokta...:S
Ellenben formás, kis husis baby, tehát tényleg nem lehet baj a háttérben.../szakmai ártalom/:)
Nekik is nehezen jött össze, már az inseminatio kapujában voltak, amikor kiderült, hogy spontán várandósság sikeredett:)
Majdnem hogy "verekedés" tört ki, még a nagyobb gyermekek körében is, ki foghatja, ki sétálhat vele...
Annyira kiegyensúlyozott lányka, annyit van eszemben...
Ilyenkor gondolkodjon az ember lánya józanul...hiszen nem tehetjük meg egy ideig még, s altatom el e késztetést magamban...

Elmaradt IVF

Azt hiszem némi túlzással, hogy elmentek otthonról...nálam. Igen, már 2 napja sírásban török ki esténként, valószínűsíthető az elmaradt IVF miatt; nem látom a fényt az alagút végén...persze, persze, nem feladni; tudom ezt én is, de amikor a küszöbön állsz, néha tétovázol, hogy belépj-e...
...
Ma...lett volna a nap, hogy elkezdjük az újabb IVF-t, hogy visszamehettünk (volna) a fagyibabykért...de ez nem így történt...de mit is várok? Hiszen a sors ismét alkotott; de már nem kapaszkodom hiú reményekbe...sodródom a hétköznapokkal, végzem a magam kis rutinjait...

Tükör...

Bár valójában saját magam miatt írom ezt a blogot; azért, hogy legyen egyszer mire visszatekinteni...de már annyi minden megfordult a fejemben, amit itt nem írtam le, azért, mert vagy nem tartottam publikusnak, vagy csak csupán nem akartam megbántani az embereket...
Annyian bántottak már meg, de nem szóltam, csak némán tűrtem...
...hiszen mindenkinek van 1 tükre, amibe belenézve vagy tanul belőle, vagy még büszkén villog is az érzéseivel...

Na, most ki is?...

Hogy mennyi "okos"-kodó ember van a közelemben, az az utóbbi pár napban kiderült...
Nem is ejtenék erről több szót, mert a pumpa már így is magasan van...
A hétvégén be akartak szervezni 1 MLM rendszerbe, és látva, hogy mennyire nem lelkesedem ezért, faképnél is hagytak...és még az ilyen emberek mondják a másikról, hogy hiteltelen...
Már vagy 2 napja bizonygatom magamnak-erről a férjemmel is beszéltünk, és ő nem ért egyet velem-, hogy amíg a kisebb hiteleink le nem zárulnak-látva a héten történéseket-addig nem fogunk bele az újabb IVF-be...
...cirka 3 év, mi az nekem?...:(
De bizonygatom addig, amíg el nem hiszem, mert egyszerűen kilátástalannak érzem a jövőt...

Lélekben...

Egyszerűen felemelő és taszító, hogy a másodpercek tizedrésze alatt mi minden megy végbe az ember lelkében...
...Ezt csak azért írom, mert tegnap láttam mosolygós lánykát, akire még az anyukája is azt mondta, hogy csak nekik szokott ennyit mosolyogni-tehát érezzem megtiszteltetésnek, mondtam én-:)De tényleg csak úgy szaladtak a percek...egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a bank a hitelem visszavette, és én már leírtam magunk...
...óráknak tűnő percek teltek el a könny áradatban...szegény férjem, aki nem elég, hogy a munkáját is elveszítette, még az én károgásaim is hallgatnia kellett...
...reggel is könnyesen végeztem szokásos napi teendőim, természetesen gyomorgörccsel tarkítva...de hiszen ez már megszokott nálam, nem is kell rajta csodálkozni.
Aztán úgy döntöttem, hogy már nem hajszolom sem a gyermek témát, sem a létem...munkában panaszkodtam is 1 barátnőmnek, hogy mit érek...hogy már állandósul az, hogy semmibe vesznek...

Mérhetetlen...

A hétvége mondhatnám eseménytelenül telt el, annyi kitétellel, hogy barátnőm szombaton nekem sírta el bánatát. Végre, nem csak az én nyafogásaim kellett hallgatnia, hanem én nyújthattam támaszt valakinek.
Tegnap már szokássá váló gyomorgörccsel mentem dolgozni...
Azt hiszem most erről többet nem is szólnék.
Végre tavasz van...most, ahogyan ütöm le a billentyűzetet, a napsugarai már beragyogják a szobát...erre vártam!:)
Este még vigyáztam a gyerkőcökre, és a kislány iszonyatos módon hisztis, nem kellett megjátszania magát...:)
Ahogyan sírt, toporzékolt, benne volt a hisztin kívül minden fájdalma is, hogy őt "elhagyták"...higgadtan magyaráztam neki, hogy ezért ne haragudjon, de annyira fájt nekem a szomorúsága, és a hisztije, mintha a saját gyermekem fordult volna velem szemben...fura, tudom...hogy meg tudom-e valamikor, milyen érzés a saját gyerkőc, kétséges...