Vége lett...

Na, nem a blogírásnak, bár már javarészt azt sem tudom, minek pötyögöm be oly' szorgalmasan a betűket, hiszen az átlagembert is lehúzom lelki kudarcaimmal...mert igen, azoknak fogom fel a nem sikerült IVF-eket, a gyermekáldás elmaradását...
Igen, ismét hullámvasúton ülök, és zuhanok a semmibe...
Sírnék, de már elsírtam a könnyeim...
...mondhatom, szép kis életet hoztak nekem össze az égiek...

1 hónapja történt

Közel cirka 1 hónapja történt, hogy sógornőmmel összeugrottam...nem, ez így nem igaz, ő tett 1 kijelentést, és én pedig sóbálvánnyá meredtem...óvatos volnék, amiért nem szóltam? Á, dehogyis, inkább gyáva, amiért nem akartam családi botrányt kieszközölni, így inkább hallgattam...persze Férjemnek és anyjuknak hőbörögtem az autóban...
Természetesen a gyerkőc-téma körül forgott az egész...
Ma felhívott minket, vagyis a Férjem, hogy ugorjunk át, mert beszélni szeretne velünk...mi készséggel teljesítettük ezt az óhajt, de mint kiderült, számomra hiába, mert a téma nem az utcán, hanem a lelkekben hever/t/...
1 szóval sem említette a múltkori kirohanását...és én ismét csendben maradtam...
Most /már/ nem tanúsítok neki jelentőséget, miszerint igyekszem magam feloldani a gyermek utáni vágy alól...
/amit már említettem az életemben talán jelen volt, de a lelkemben talán soha/...

Fásultság!?...

A műtétet követő napon, mint máskor is Férjem unokahúgáék hoztak haza, vagyis pontosabban a férje, mert neki angolra kellett mennie, de az angol végeztével beugrottunk érte is.
Ott ért 1 atrocitás, amikor is a kedves édesanyja-aki egyébként Férjem keresztanyja- nekem esett, hogy minek kell erőltetni a lombikot, az egész gyerkőc-témát? Majd jön, ha akar...
...nem szóltam, mint mostanában mindig, ha ér valami sérelem, inkább nyelek egyet, de elraktároztam magamban...és most a műtét után, ahogyan számba vettem tegnap is, tényleg elengedem ezt a témát...nem vagyok anya típus, ez van, ezzel kell élnem...csak tudnám, hogy ezidáig minek hajtottam ezt ennyire?...

Műtét és érzések...

Amennyire vártam, már azt mondtam tegnap, ha pisztolyt tartottak volna a fejemhez sem vállaltam volna be...nagyon rosszul éreztem magam tegnap, és tehetetlenségemben már bőgtem is...a Férjemnek kellett segítenie felülni, és a kulcscsontom is baromian fájt/ott rekedt meg a gáz, azt hiszem/...majd pár nap alatt felszívódik, tudom, de tényleg kellemetlen...
Nem vagyok én ehhez hozzászokva, nem szeretek mások segítségére szorulni...
Visszakanyarodva a műtéthez, elég vicces volt a reggel...a főorvos megvizsgált, és jót mosolygott rajtam, amikor is megkérdeztem, hogy maradhatok? :)
Végre nem fordítanak haza!
A műtéti kiírás átíródott...azt hittem, én leszek az 1., aztán mégsem; a 3. voltam a sorban, az 1. egy megszakítás volt.../no comment/...aztán lapar, és én...
A vérnyomásom elég magas volt:140/80 Hgmm, azt hiszem...nem szokott ennyi lenni, izgultam is, de csak az ébredés miatt...
Közben betoppant a doki is, akivel gyorsban bemutatkoztunk...hát elég érdekes szitu volt...nem volt eddig ilyen műtétem, hogy ne ismerjem az orvost... :S
Gyorsan feltérképezte a hasam, az extra utáni műtéti hegeket, csodálkozott is, hogy nem jó helyen ejtették a bemetszéseket...most már mindegy, gondoltam én...
Kaptam 1 Frontint, kezdtem tompulni tőle, mire jöttek értem...a műtőssel beszélgettünk útközben, és gyorsan elhadartam az eddigi műtéteim...már rutinosan mentem...vagyis tolt a műtő felé...
Úgy érzékelem, hogy ez nap tele volt fura dolgokkal...na itt nem a tubust, és a katétert értem, merthogy azokat is kaptam, nem is a 13.-át, hanem azt /is/, mintha csúsztam volna a föld felé, amikor is át lettem helyezve a műtőasztalra, pedig biztos kezek tartottak...
Ott bent az anesthes doktornő bemutatkozott, branült szúrtak a bal kézfejembe/piszkosul kellemetlen, de erre fel voltam készülve/; kaptam még 1 vérnyomásmérőt, és 1 kütyüt a mutatóujjamra, a műtős srác leszíjazta a jobb karom, kaptam lábzsákot, és csak arra emlékszem, hogy a műtősnő ismerősöm a jobb oldalamon állt, mutatta, hogy 2, és sötét lett minden...
Nagyon gyorsan elaludtam...
Mire végeztek velem, kb. 3x szóltak, hogy ébredjek, mire ki tudtam nyitni a szemem...ilyen még sohasem volt...hallottam, hogy szólongatnak, de egyszerűen nem tudtam kinyitni a szemem; mintha mágnes húzta volna...
Azt sem tudom, hogyan kerültem át az ágyamra...
3/4 2 körül tértem magamhoz, akkor bejött a doki, és mondott 1 csomó infót, merthogy rohant vissza szülést vezetni...nem emlékszem mindenre...
Azt tudom, hogy hétfőn kell visszamennem varratszedésre...magánrendelésre...nagyon örülök, mondhatom...
Annyi derült ki, hogy tele voltam összenövésekkel, amiket okozhatott az extra is, vagy akár az IVF...ezáltal nem volt szabályos alakú a méhem, és kismedencei gyulladásom, illetve hashártyagyulladásom is van...fura, mert panaszom az nem volt...
Az összenövéseket oldották, azáltal rendes alakú, nagyságú lett a méhem, és a laparoscopián/hastükrözés/ kívül, végeztek hysteroscopiát/méhtükrözés/, és cromopertubatioval egybekötött hsg-t/petevezeték átjárhatósági vizsgálat és átfúvás/.
Kiderült, hogy a jobb oldalam sem átjárható, /valószínű volt/, ezért ezt átégették, hogy nehogy produkáljak még extrát...és jött a hideg zuhany, miszerint marad az újabb IVF...ha lehet, minél hamarabb...persze...
Kicsit pityeregtem, majd jött 1 sorstárs-barátnő, akivel próbáltunk volna beszélgetni, ha nem lettem volna rosszul...megúsztam hányás nélkül, de azért biztos, ami tuti alapon kaptam Cerucal-t/hányáscsillapító/. Ez a frankó anyag megtette hatását, be is kábultam tőle...szóval nem igazán lehetett velem értelmes beszélgetést folytatni... bocsi érte! :(
Hozott be 2 könyvet, amiből az egyiket már ki is olvastam tegnap! Majoros Ildikó: Soha fel nem adni!
Nagyon jó könyv-meddőségről szól, az írónő saját szemszögéből. Olyan mozzanatok vannak benne, amikben totál magamra ismertem. :(
A hangulatingadozásoktól elkezdve a hisztiig...
Igen, mert olyan is szoktam lenni...belegondolva, szegény Férjem még jó, hogy kitart mellettem...tudom, ezt már írtam máskor is; de valamit felpattintott bennem ez az írás...
Kikapcsolódom a zumbával, mert persze ez nekem kell; de ha ő akar átbeszélgetni 1 éjszakát a haverokkal, vagy csak szimplán zenét hallgatni, és nem bulizni, akkor megy az őrjöngés...pedig neki is jár! ...teljesen padlóra küldöm, a kapcsolatunk is...
A másik pedig az, hogy kezdem belátni, feladtam a gyerkőc dolgot...vagy talán sohasem volt meg bennem, sem a vágy, sem az akarat...

Elmaradt...

Elmaradt számomra a mai zumba! Mert igen, zumbára járok, immár kemény 3 hete :)
Nagyon jól érzem magam, ahhoz képest, hogy az 1. óra után azt mondtam, nem 1 olyan csajnak való, aki futkosni szokott, és egész életében bringa mániás volt...és lám, mégis megtört a jég...már szó szerint hiányzik, ha nem mehetek...már pedig ma az X-Prep /hashajtó/ miatt nem mertem bevállalni...aztán pedig a műtét miatt kell kihagynom majd pár órát...de, na majd aztán...totál jó hangulat, és kikapcsol teljesen...és az ára sem észveszejtő...

Ami kimaradt...

Nem is írtam, hogy múlt szerdára virradólag vérzéssel álmodtam...
...és ismét nem csapott be a tudat alattim. De mit is csodálkozom ezen egyáltalán?...
Ma reggelre is az agyamra ment valami, az tuti; annyi hülyeséget összeálmodtam, hogy csak na...
...és még alkalmasságink is volt...a pulzusom majd kiugrott, kb. 1 hónapja volt ilyen 1 vasárnap délután, amikor elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy ki akar szakadni a szívem a mellkasomból...doktornőnek még az ekg-m sem tetszett...
Nem is volt igazán időm ezen rágódni, de most beugrott, hogy ez talán 1 "pánik roham"?...

Gyűlölöm...

Gyűlölöm, ha igazam van...az egész éjszakát végigparáztam, hogy nehogy reggelre gond legyen...és tessék...ha félsz valamitől, az be is következik...
Tegnap délután beszéltem a kezelőorvosommal, arról is, mi lesz, ha reggelre megjön? Semmi gond, ő akkor is megműt, ha nem vérzek nagyon, rendben.
Közben kiderült, hogy beöntés helyett X-Prep nevezetű oldatot kell innom...na, jó, de honnan szerezzek, hiszen receptes... :S
Szerencsémre a gyógyszerész úr nagyon rendes volt, mert megígértem, hogy mára megszerzem a receptet. Nagy nehézségek árán sikerült is.
De még nem is ez a dolog pikantériája...
Ma reggel itthon még semmi gondom nem volt, de már éreztem a buszon, hogy nem stimmel igazán valami, és mire a főorvos megvizsgált volna, addigra természetesen el kezdtem vérezni...
...és közölte, hogy a protokoll alapján így nem szabad műteni!
Nem repestem az örömtől...
Fel is hívta a kezelőorvosom, akivel megegyeztek abban, hogy 13-ára halasztják a műtétet.
Nem értem...komolyan mondom...az egyik azt mondja műt; a másik meg, hogy nem szabad...
Elegem van!
Ez most nem volt olyan "súlyos", mint a sikertelen IVF, de akkor is arcul csapásként ért...
A Férjem sírva hívtam fel...
Neki is van éppen elege...30-án varratszedés történt, de a tenyerén lévő seb nem akar gyógyulni, ezért 2 naponta kell mennie a háziorvosához... :S