Már úgyis...

Na, jó, akkor hogy értsétek is...már úgyis mindegy...
Vasárnap totál borult a bili itthon, olyannyira, hogy odavágtam, hogy nem tudok együtt élni vele...
Kiakadtam...
Hétfőn a kedvenc Doki nénivel beszéltem, és szóba került, hogy hogyan jövök ki a rágalmazóval? Mondtam, hogy helyzet változatlan, de a másik~ a kolléganő~ezerszer rosszabb...
Sajnálja még most is, hogy Miatta engem gyanúsítottak meg...
~ezt tegnap meséltem 1 rokon lánynak, akinek a szemébe könnyek gyűltek ezek hatására...~
Kedden azok, akikről azt hittem barátok /Dia Hannával/, úgy elmentek mellettem, hogy még levegőnek sem néztek..
Szerdán már annyira kiborultam, hogy elbőgtem magam a munkahelyen ismét...
Ha visszaélnek vele, hát tegyék...
Ma elnézve a gyerkőcöket, egyfolytában az kattogott az agyam minden szegletében, hogy engem nem teremtettek anyaságra...de komolyan...a lehető legrövidebb ideig fogtam a gyerkőcöket, és passzoltam is vissza...
Nem vagyok normális!
...és ahogyan írtam az előző bejegyzésemben, nem tudom megbecsülni azokat, akik engem megbecsülnek...

Jamie Woon: Shoulda...

Csak úgy...

Alkottam ismét...
...elhamarkodottan ítéltem meg embereket...Timi! Ha ezt elolvasod még, köszönöm!
Sajnálom, hogy megbántottalak, de sajnos nem egyszer futottam zsákutcába...ilyen téren.
Te szorítottál, sikert kívántál, kívánok Neked én is!~még ha nem is hiszed~...
Nevezd közhelynek, vagy bárminek...
Tudom, már hiába is kérnék elérhetőséget, hiszen magyarázkodásnak tűnne...
Nem tudok kibújni a bőrömből...előbb beszélek, aztán gondolkodom...hm, nem tanulok belőle...meg is érdemlem...
Nem is az bánt /persze az is/, hogy elvesztettem 1 jó szándékú olvasót, hanem az, hogy önző módon nem figyeltem a másikra, csak fújtam a magam nem igazát...
Miért nem tudom befogni a pofám, és értékelni azokat, akik engem is értékelnek?...
Csiburáska!
Írtad, hogy milyen nagy dolog 3 éve fent tartani 1 blogot...látod, nem is az...1 félmondat, és borult az egész...ahogyan írtam is...eddig is a nyomorult életemről olvastatok; mindig ugyanazt olvasni pedig unalmas...
Hányszor gondoltam már, hogy feladom...és mégis rendületlenül írom a sorokat...
Azt hiszem, a mai nap után már tényleg fel kellene adnom... :(

Fanyar...

...az élet...
Férjem ma ment dolgozni~hurrá~igaz csak 4 napig tart a meló, de ennek is örülnünk kell...
Délután már cseppet sem voltam elragadtatva, látva a szomorú arcát...kihasználva a végtelenségig...
Reggel pedig én mentem sírva dolgozni...sebaj, majd hozzászokom, hogy sírva indul a nap, mint a gyerkőcöknek az oviban...tényleg, hozzá lehet ehhez egyáltalán szokni?... :S

Mozgalmas délután...

Petőfibányán ma 3 órás sportrendezvény volt.
14 órakor kezdtük a zumbával, majd 1 óra múlva alakformáló edzés, és utána pedig grand up kerekedett.
Egész délelőtt nyomorúságos volt az idő, mint a hangulatom...aztán, láss csodát, dél környékén el kezdett 7 ágra sütni a nap...
Mire kikerekeztem, már a csapat 1 rész gyülekezett...
A zumba nagyon jó volt~ezzel újat nem mondtam~Andika 2 régebbi koreót hozott...
Még a derekamon is folyt a víz :)
Az alakformáláson kemény csaj voltam, kézi súlyzóval nyomtam végig...nem voltam elragadtatva, bár hatásos volt, mert izomlázam van...
A grand up pedig...eleinte azt hittem, tök jó, de be kellett látnom, közel sem...bár végig csináltam azt is...
Inkább lett volna 3 órás zumba maraton...

Mikor lesz ennek vége?...

Tudom, rajtam múlik...
Éjszaka alig aludtunk valamit, mert nekem annyira fájt a gyomrom, hogy azt már elmondani nem lehet...pedig még nincs itt a hétfő...
Mindennek ez a kiinduló alapja...hogy visszamenni oda, ahol nem várnak/látnak szívesen...
Nem tudom megrázni magam, hiába szeretném...
Keresem a kiutat, a kapaszkodót, de semmi...
Esik ez a nyomorult eső is-nem szeretem...
Bízom abban, hogy a mozgalmas délután kicsit lök rajtam majd...

Mára...