Facebook-ról hoztam...

Töltött korongok
 
Hozzávalók:
40 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor

Tej, amennyit felvesz
1 evőkanál só
20 dkg olvasztott margarin
Töltelék:                                                                                   
1/2 doboz kukorica
10 dkg sonka
1/2 tömlős sajt
2 evőkanál tejföl
Teteje:
1 tojás sárga
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt
Elkészítés:
Lágy tésztát gyúrunk. Amikor megkelt, kinyújtjuk és pohár segítségével korongokat szaggatunk. Alsó korong közepére ráteszünk egy adagot, majd a másik korongot rátesszük, széleit összenyomkodjuk, hogy összeragadjanak.
Tetejét megkenjük tojás sárga és a tejföl keverékével. Reszelt sajttal megszórjuk, 170 fokon sütjük.
A tölteléket változtathatod, májas, kolbászos, halas, csak a tejfölt tedd bele mindig!

Ebből a mennyiségből nekem 10 db sikeredett.

Annyit változtattam rajta, hogy margarin helyett 1 dl olajat tettem bele. 

...tejből pedig 3 decit belezuttyintottam, de soknak bizonyult...de én ezt soha nem szerettem-"amennyit felvesz"...legalább sacc-per kb-t írhattak volna...

Így kell ezt csinálni!?...

...mármint azt, hogy hiába remeg kezem-lábam, a gyomrom pláne, mégis mosolyt erőltetek az arcomra, és próbálom érzékeltetni, hogy leszarom, ami bent folyik...
Eddig is semmibe néztek, most ugyanazt tükrözöm vissza...
Van nekem nagyobb bajom is, mint ez...Férjem tegnap végighányta a napot, ma meg a fürdőt nem tudta elhagyni...remélem, csak valami vírust kapott be, és nem az ideg ment rá a gyomrára...bár hétvégén 1 barátja is megjegyezte, hogy sokat fogyott/ő is/...

A gebe...

...mármint én...
Timin kívül ma többen is megjegyezték, hogy nagyon sokat fogytam...
...relatív...kinek mi a sok?
Mert 54 kilóról lemenni jelenleg 52-re az nem sok...csak látványos...
/bár, ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor az alkalmasságin voltam 57 vagy 58, mindegy is/...
Szegény Timi! Ha már így megemlítettem...beszélgettünk...ha hagytam volna...csak fújtam a magamét,1ugyanazon dolgot többször is...nem csodálom, ha megunta...és közben sírásba fulladtam...

Jó tett helyébe...

A mai napon azt hittem érzéketlenné váltam...
Beszélgettem 1 tanárnővel/Kata/, aki tök flegmán reagált a kérdéseimre, a segíteni akarásomra...úgy éreztem magam, mint anno Andinál...meccs/játszma volt a javából...
De nem spiláztam túl, csak rosszul esett...sebaj...
Aztán a kedvenc Doki néni került szóba 1 családnál, és elsírtam magam~még most is,1 év elteltével!~amikor szóba került a másik felől a rágalmazás...
Közben pedig munkafronton még mindig nincs változás...Férjem ma már a volt munkahelyét is hívta, mert szombaton kaptunk 1 fülest, hogy keresnek dolgozókat; kiderült, hogy a régiek közül ismét küldtek el 1 embert...
Eddig mindig megoldotta az élet az utolsó utáni pillanatban, de mi lesz novemberben, amikor már 2 havi részlettel leszünk elmaradva?
~tudom, ne fessem az ördögöt a falra~...
Zumbáról hazafelé pedig a szüleim volt munkahelye előtt jöttem el, és akkor hasított belém a felismerés, hogy anyu ma 13 éve halt meg...ott, azon a helyen...

Csalódott vagyok, vagy mi...

Nem is értem, miért kell nekem mindig feedback/visszacsatolás/?...
Alapvetően az agyunk így működik, az addig oké...de miért várok el az emberi kapcsolataimban is visszajelzést?
Most derült ki, hogy az egyik kedves rokon tudott volna munkát intézni Hollandiában, és erre másnak szólt...pedig tudja, hogy milyen szószban vagyunk...
...tudom, oké, külföld, nyelvtudás, stb...
Nem találom a helyem, nem érzem azt, hogy fontos vagyok...
...egyre kevesebb időt töltünk együtt, s lényegében azt is morgással...
A mai napban talán az volt a mosolyogtató~csak~, hogy reggel, a kapuban beszélgettem haverokkal, mire 1 ismerős odajött, és megkérdezte, mit csinálunk? A szomszéd srác pedig tök lazán rávágta: "bandázunk"...vasárnap reggel 7 órakor, mikor más még az igazak álmát alussza...
Hány éjszaka telt úgy el, hogy páran csak ültünk a ház előtt a járdán, és pofáztunk...régi, szép idők... :(

Zumba

Jelentem, mától a szombati edzések 1 1/2 órásak! Hurrá! :)

Már úgyis...

Na, jó, akkor hogy értsétek is...már úgyis mindegy...
Vasárnap totál borult a bili itthon, olyannyira, hogy odavágtam, hogy nem tudok együtt élni vele...
Kiakadtam...
Hétfőn a kedvenc Doki nénivel beszéltem, és szóba került, hogy hogyan jövök ki a rágalmazóval? Mondtam, hogy helyzet változatlan, de a másik~ a kolléganő~ezerszer rosszabb...
Sajnálja még most is, hogy Miatta engem gyanúsítottak meg...
~ezt tegnap meséltem 1 rokon lánynak, akinek a szemébe könnyek gyűltek ezek hatására...~
Kedden azok, akikről azt hittem barátok /Dia Hannával/, úgy elmentek mellettem, hogy még levegőnek sem néztek..
Szerdán már annyira kiborultam, hogy elbőgtem magam a munkahelyen ismét...
Ha visszaélnek vele, hát tegyék...
Ma elnézve a gyerkőcöket, egyfolytában az kattogott az agyam minden szegletében, hogy engem nem teremtettek anyaságra...de komolyan...a lehető legrövidebb ideig fogtam a gyerkőcöket, és passzoltam is vissza...
Nem vagyok normális!
...és ahogyan írtam az előző bejegyzésemben, nem tudom megbecsülni azokat, akik engem megbecsülnek...