Néma papírlapra vetett üres szavak...
Hazugság, mely éget, és nem az én bűnöm...
Akarva akarás céltalanul...
...talán én sem vagyok különb...

Too much

Nem tudom miért érzem azt, mintha beszűkült tudatállapotban figyelném a világot...
vagyis tudom...hiába van munkahelyem, teljesen felemészt most már...hibáztam a papírmunkában, és már előre félek a csütörtöktől, amikor ezt a drágalátos doktornő orra alá kell dugnom, mert ő hangulatember lévén teljesen ki fog osztani...pedig nem a főnököm, és azt hiszi, ő hibátlan, bármit megtehet...én pedig hiába szólok vissza...
Tegnap ezt meséltem Judit barátnőmnek, és azt tanácsolta, váltsak munkahelyet, hiszen látta rajtam, hogy reszketem, és nem tudok kikapcsolni, hiába van itt a 4 nap...
Ma 1 baráti család készül hozzánk, vagyis a fiúk már kint főzik a halászlevet, és beszélgettünk a régmúltról, és elővettem szüleim fényképét...ekkor hasított belém a felismerés, hogy már alig vannak emlékeim...róluk...
Most pedig a sírás kerülget, és tényleg úgy érzem, hogy az őrület határán vagyok...

Csend a sírok közt...

Annyira szépen süt a nap, hogy jól esett sétálni egyet, és kiüríteni az amúgy is problémákkal teli agyam...
A temetőben kötöttem ki, vagyis célirányosan mentem, és ott töltöttem el jó néhány percet...a temető csendje megnyugtat, átformál...

Kiakadás

Na, ma akadtam ki igazán, úgy, hogy már sírva hívtam fel a szakmai felettesem, hogy idegileg már nem bírok többet, és inkább felmondanék...
A drágalátos kolléganő mindent megengedhet magának, és egyszerűen besokalltam...
Inkább megyek szalag mellé, 12 órás munkarendben, mintsem összezuhanva folytassam vége láthatatlan harcom...

Psychés alapon...

Férjem ma a háziorvosához készült, elvinni az eredményeket-ahogyan a tegnapi blog bejegyzésemben erről számot adtam.
Mind emberileg, mind szakmailag nagyon toppon van a dokinő, ezért 1 napot rá kell szánnia az embernek, ha odamegy-szó szerint-, alaposan kikérdezi, és arra a megállapításra jutott ő is, hogy ezek a rosszullétek idegi alapon vannak...
Mit ne mondjak? Lehetne gyermekünk, ránk szakadhatna a lottó 4-es mondjuk, biztos ezerszer könnyebb lenne...de így...marad az aggódás, az agyalás; bár tudjuk a szeretet sok mindenen átsegít...hiszen tegnap is mondta a Férjem-amikor megemlítettem neki, hogy ne pazarolja rám már azt az elkövetkezendő 4 évet, miszerint utána én már nem vagyok hajlandó szülni(mármint az 1. gyermeket)-, hogy ő így is szeret, hogy nincs gyermekünk, hogy kínlódunk érte...

Mire gondoljak?

Egész héten a sírást fojtottam el magamban...igen, van ilyen, amikor az ember lánya NEM várandósan is késztetést érez, hogy sírnia kell...az okra a mai napig nem jöttem rá, de ma zajlott ismét 1 nyomasztó történés, ami a napunkra rányomta bélyegét...
Sógornőmet kerestük, mert a Férjem pénteki RTG eredménye nála volt(negatív ez is), és holnap a drágám vinné megmutatni az eredményeket a háziorvosának...nem találtuk otthon, mire felhívtuk, és kiderült, hogy sógoroméknál van; ami máskor tök természetes, most csak azért nem, mert az unokahugi születésnapját ünnepelte a cirka 20 fős rokonság...csak épp nekünk nem szóltak 1 szót sem...
Tudtommal nem bántottuk meg őket...és csak azért fáj ennyire ez a dolog, mert vagy derogál nekik, hogy mi jóval alacsonyabb anyagi szinten létezünk, vagy egyszerűen nem tartozunk a családba?!...
Basszus, ne engem nézzenek, hanem a Férjem... bezzeg ő álljon készenlétben, ha olajcsere van, ha elromlott a kocsijuk, ugorjon azonnal...
Piszok nagyot csalódtam...

Futópad mánia...

Nem értem miért nem veszik az emberek a fáradtságot 2 sor erejéig...igen, ismét vatera, és futópad mánia...
Mire kinézem azt a darabot, ami elfogadható áron található, és aránylag még egyben is van, vagy elviszik, vagy pedig az eladó 2 mondatot nem hajlandó a drága idejéből rám szánni...és aztán tényleg mások csapnak le rá...persze, akinek nem fontos a futár, vagy a posta, mert személyesen is el tud érte menni, annak igen könnyű dolga akad, de nekem nem mindegy, hogy leütöm, és kiderül, hogy csakis kizárólag személyes átvételhez ragaszkodnak-pl. Kecskeméten...
Ez csak azért jutott most eszembe, mert 1 baráti családnál voltunk, és "edzettem" a futópadjukon :)
Szomorúan meg is állapítottam, hogy nem bírom én már ezt annyira, mint akkor, amikor rendszeresen ki jártam futni :( ...bár emelkedőn gyors gyalogló formátumban a pulzusom majdnem a 200-at verte...