Beszélgetések...

A tegnapi nap nagyon jóra sikeredett...
Férjem főzött kint pincepörköltet, és ahogyan beszélgettünk, nem volt bennem félsz a lombik sikerességével kapcsolatosan....hihetetlen, igaz?...
Bár elmondtam neki, hogy nagyon féltem Őt...ha nem sikerül, félek, hogy jobban padlóra kerül, mint én...
...erre csak annyit felelt, hogy ennél jobban már nem küldheti padlóra...
1 hete volt a transfer, és 1 hét múlva eredmény...

Blog...

Senkit nem áll módomban elkeseríteni/lehúzni, de egyszerűen ez az a hely, ahol kiadhatom magamból a szomorúságom, gondjaim...és tudom, sokszor ismétlem önmagam...
...ha kitartotok így is mellettem ebben az őrült 2 hétben, megköszönöm...ha nem, az az én szegénységi bizonyítványom...

Az őrület határán...

Már ott tartok...
Azt gondolom a tegnapi erőfeszítés kapcsán, ha eddig más nem, akkor ez tuti betett...
 Mennyire könnyebb volt, amikor spontán összejöttek...akkor nem agyaltam ennyit...aztán ott is jött a pofára esés... :(
Ennyire rossz anya válna belőlem?...
Jobb, ha már most szoktatom magam a gondolathoz, hogy Férjem padlóra küldöm, /magam nem kevésbé/, és mehetek vissza a "szeretett" munkahelyemre...
Fura, beültetés körül annyira erőt merítettem 1 sorstárs megjegyzéséből..."3 fagyi babából kettő felébredt, egy pedig meg is maradt!"
...és a beültetés délelőttjén ez is átsuhant az agyamon...4-ből 3...intuíció?...
Tegnap előtt beszélgettük a Férjemmel, hogy 3-ból 2, egyenlőre elég is lesz...
...most pedig itt tartok...
Talán 2 pofon kellene, ami helyrerak...

Már nem tudom...

...mit is gondoljak...
Tegnapra rendeződött az anyagcserém/vagyis már szombaton kezdődött, de erőfeszítésekkel tarkított/, a hüvelyflóra egyensúly is megborult...tipikusan menstruáció előtt pár nappal szoktak jelentkezni ezek a tünetek...
Szegény Férjem vígasztal, hogy biztos csak az Utrogestantól van...
Gigi, tudom, ne keressem a tüneteket, csak sajna ezek annyira nyilvánvalóak...
Totál kiborultam...
Már nem tudom mit rontottam el...
...azt, hogy nem ítéltettem magam által ágynyugalomra?...hiszen szombaton már nem bírtam tovább, és felkeltem.../megjegyzem, az előzőnél becsülettel feküdtem/...
...azt, hogy erőlködtem? /az 1. lombiknál a 3. napon már sírtam, annyira fájt a hasam-ezt elkerülendően inkább választottam az előbb leírtat/...
...vagy csak egyszerűen azt, hogy nem tudok megbirkózni a gondolattal, hogy nekünk is sikerülhet?...
Szánalmas vagyok...

Hormonok játéka...

Úgy cikáznak az érzelmeim, akár a hullámok...
...van, hogy 1 versen, 1 összeállításon sírva fakadok, aztán, mintha mi sem történt volna mosolygok a világra...
...tudom, a hormonok játéka ez...
Nem telik el nap úgy, hogy valami ne csalna könnyet szemembe...és még én vagyok laza... :S
Pedig tényleg úgy kell/ene felfogni ezt az újabb IVF-et is, hiszen, ha sikerül, akkor elmondhatom, hogy mindent megtettem Érte/Értük; ha pedig, nem, akkor abba jobb is, ha nem gondolok bele...egyszerűen rettegek...önző módon...nem elég, hogy ismét elbukom, és a Férjem is mérhetetlenül szomorú lesz, de még vissza kell mennem dolgozni is...oda, ahol napi szinten sírva fakadok, és a gyomromba görcs áll...
Ahogyan a sorstársak megfogalmazták, és én is már 1 régebbi írásomban, a sors azért mér ránk ennyit, mert el tudjuk viselni...hát nem! Ettől én már nem leszek erősebb, hanem csak reményvesztett...

Itthonlét...

Ez az itthonlét arra tökéletes, hogy agyaljak mindig valamin...egyébként is, nem is én lennék...
Agyalok azon, hogy alhasi vérbőséget okozom a székrekedésemmel összefüggő erőlködésben, agyalok a mellfeszülés alábbhagyásában, étvágytalanságban...hú, mennyire macerás vagyok...
Tegnap este jól kiborult a bili, nagyon sokáig sírtam...
Pedig pont tegnap mondta a Férjem, hogy lazán veszem most ezt a menetet.../tényleg?/...
Azt mondta, ha úgy alakul..., megyünk tovább, nem adjuk fel!
Szeretem Őt, persze, ez természetes...ahogyan a "Pöttyökbe"~Egynyulacska megfogalmazásában~is beleszerettem :)
Egyébként igaza van...ezt már elrendezték...

Félelem...

Ma el kezdett fájni a torkom, és fáztam a 20 °C-os házban...a hőmérsékletem 36.9, ami ugyan még normális, és remélem is, hogy nem megy feljebb...
A mai adag sírás részben megvolt...hogy miért nem tud simán menni egyszer az életben? :(
Félek, hogy nem tudok Rájuk vigyázni... :(