Telefonhívás...

Ma elértem Margót...
...az 1. kérdése az volt, hogy a héten mikor tudunk bemenni?
Hirtelen levegőt sem kaptam, annyira meglepődtem...hiszen én csak érdeklődni szerettem volna telefonon és általánosságban...
Mire ezt letisztáztuk, /bár lehet, hogy ezt ő nagyon nem így gondolta, és megvan a véleménye/; kiderült, hogy 2-3 év a pici baba...
Őszintén elmondtam neki, hogy Férjem még ki szeretné használni a maradék 2 IVF lehetőségét~lehet, hogy ezzel is nagyot buktam, de vállalom~ezért személyesen később találkoznánk,annyit mondott, hogy a héten bent lesz, és bármi kérdésem van, nyugodtam keressem...

TEGYESZ-es telefonszám...

A mai napról csak tő mondatban.
Szerdán felhívtam a területileg illetékes TEGYESZ-t, és elkértem a telefonszámot, kis huzavona árán, a privátot, hiszen Margót ma sem lehetett elérni...
...ma pedig a főnökasszonyt kértem meg, hogy beszéljen vele, hiszen ők régről ismerik egymást...a reakció az volt, hogy hétfőn nekem kell felhívom...na, majd okosabbak leszünk...

Reagálva...

Igazatok van...ismét mélyre süllyedtem az önsajnálatban...
Tudom, hogy ki kell/ene másznom, és nehézkes az út, de csak én magam tudok változtatni rajta...hogy akarom-e, az más kérdés...
...nem azért, mert jó a sebeim nyalogatni, hanem ami a változást hozta/volna/ megszűnt...abban a mivoltában, hogy fogékony vagyok a sérelmekre...
Vasárnap Fitbalance, arra még elmegyek, aztán lehet, hogy feladom a zumbát...az ismert ok miatt...

Üres vagyok...

Zumba...

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e vagy sem...a zumbával kapcsolatos érzéseimről...
...nagyon a lelkemre vettem...
...látta is rajtam az edző~nem lehetett nem észrevenni a flegmaságom~ és azt hittem, szemkontaktust sem keresve, ott helyben felrobbanok...de a végére lecsillapodtam...tényleg felszabadít...

Érzések és hormonok...

Már nem is tudom...
...gondolkozzam-e egyáltalán?...
A zumbás árulás némiképp túlfeszítette a húrt, és míg Andika lezárta, marha nagy igazság érzetem révén még én jöttem ki belőle rosszul...na mindegy, jó tett helyébe...
...csak ültem kint a kertben, és a zubogó vízzel csordogáltak a könnyeim is...
Sok volt ez nekem..ahogyan mostanában minden...
A munka...tudom, már sokszor írtam ezt, de most is szentül meg vagyok győződve arról, hogy mit keresek én ezen a pályán? Nem vagyok tisztában a dolgokkal...mindenki más jobban tud mindent, mint én..
...arról nem is beszélve, hogy gyomorgörcs nélkül ne telne el nap...vagy azért, mert menni kell, vagy azért, mert Férjemen látom az elkeseredettséget, hogy neki nincs hová...
...Míg szombaton a lelkemre vettem, bár 1 szó nélkül, amikor 1 anyuka beszólt, hogy de jó nekem, nincs gyermekem, mehetek ahová akarok~történetesen az edzésre, /pedig tudja, hogy min megyünk keresztül, és szívesen cserélnék vele/; addig ma a 3 gyermekes kolléganőmtől megkaptam, hogy a gyerkőce szép is, okos is, és az övé /ja, csak mindig a nagymamákhoz passzolja őket/...ahelyett, hogy felrobbantam volna, a képébe mosolyogtam...

Az élet dolgai...

Más normális ember ilyenkor már rég az igazak álmát alussza.../ebből is látszik, hogy én nem azok közé tartozom/...
Tegnap ismét "nagyot alkottunk"...
90 perces zumba edzés volt Heréden, amit megspékeltem 1 kis bringa túrával; nem kényelmes tempóban, hanem "ami a csövön kifért" alapon működve oda 21 perc, vissza 19 perc alatt kerekeztem Melus barátnőméktől/hez.
Este Férjemmel kiültünk a kertbe lazulni, beszélgetni ismét az örökös témáról...már attól félek, hogy a kapcsolatunk issza meg a levét a makacsságomnak...
Még mindig a "nem a miénk, és ki tudja milyen ember válik belőle a genetika hatására " elv volt napirenden...azt hiszem jegelni kellene a témát...
Vagy én látom szarul a dolgokat, vagy szokás szerint előtört a hypersensitivitásom...
Zumbán is felmerült aktívan a szombati árulás, és nem mellesleg a facebook-on is céloztam erre a csoporton belül megosztva ezzel a tagok hozzáállását, de felvállalom...és már azt érzem, hogy némely edzésen too much vagyok...pedig Férjem szerint~ahogyan Daisy is írta~nagyon is jót tesz nekem...az edzések után felszabadulttá válok...