Igazatok van...ismét mélyre süllyedtem az önsajnálatban...
Tudom, hogy ki kell/ene másznom, és nehézkes az út, de csak én magam tudok változtatni rajta...hogy akarom-e, az más kérdés...
...nem azért, mert jó a sebeim nyalogatni, hanem ami a változást hozta/volna/ megszűnt...abban a mivoltában, hogy fogékony vagyok a sérelmekre...
Vasárnap Fitbalance, arra még elmegyek, aztán lehet, hogy feladom a zumbát...az ismert ok miatt...
5 megjegyzés:
Tényleg az akarat az egyetlen, ami változtatni képes. Muszáj akarni...!
Ui: szerintem az építőjátékot el sem pakoltuk, úgy elrohantunk! :-)
Puszi!
Nagyon az elején vagyok a történetetek elolvasásának, mert van, amikor napokig nem jut idő rá. Visszaolvastam egy pár postot, de nem jutottam el odáig, hogy mi a szomorúságod oka (azon kívűl, amiről tudunk), de arra merek következtetni a leírtak alapján, hogy személyes (szakmai)konfliktusba keveredtél. Nem tudom mi volt a kiváltó ok, de nem engedheted meg másoknak, hogy a Te "nyomorodat", személyiségedet kihasználva, azt az erős Nőt, akinek én a soraid elolvasása után gondollak, holmi kis nőcskék - akiknek fogalmuk sincs (lehet hogy van, de nem érezték), hogy mit jelent küzdeni, egy álmot kergetni - legyőzöttnek tekintsenek!
Most azt kellene mondanom, hogy:
- ne menekülj. A nagyon érzékeny és sérült kis lelked mondatja veled, hogy hagyj ott mindent, és hagyj fel mindennel, ami egy kicsit is bánt, ezért ne tedd. Ne futamodj meg, gondold végig, hogy mit jelent NEKED a zumba és ne azon agyalj, hogy mit kapnak mások tőle.
Minden tekintetben igazam lenne, de...
Anno az előző lombik után nekem is sok minden letisztult.
Tisztábban láttam az emberi kapcsolataimat, szinte mindenkivel megváltozott a viszonyom. Kiderült, hogy ki az aki felszínes, ki az aki kárörvend, és ki az igaz barát. Hát mit mondjak, az utóbbiaknál igen lecsökkent a létszám.
Ezek után én is bezártam minden olyan kaput, ami csak képmutatásra épült, és zavart.
Azóta eltelt 9 hónap (a picibabánk már megszületett volna :-/ ), de nem bántam meg egy percig sem. Nyugodtabb vagyok, őket idegesíti, hogy nem keresem a társaságukat, sőt látványosan kerülöm őket. Ha valamit az orrom alá dörgölnek, egész egyszerűen válasz nélkül távozom, és ami furcsa leperegnek rólam a beszólások, nem emésztem magam azóta.
Nehéz döntés a tiéd.
Én nem bíztatlak egyikre sem, hisz mindig csak utólag derül ki, hogy jól döntöttünk-e. Nekem ez vált be.
Annyival azért számolj, hogy nem fogod-e még rosszabbul érezni magad a zumba nélkül, főleg, hogy ilyen emberek miatt kell lemondanod róla.
Drága vagy!
Köszönöm!
Nagyon igazad van, egyet kell, hogy értsek!...
Nem adom fel, jelenleg így gondolom, de tudod labilis vagyok...
...átértékelődött bennem is sok minden...
...felszínes kapcsolat...valami olyasmit érzek az edzővel kapcsolatban...nem felróni akarom a közös kajálásokat/nem szokásom/, vagy azt, hogy nem feledkeztünk el róla Melus barátnőmmel névnap, vagy Karácsony alkalmával megköszönve a pluszt, amit adott nekünk, hanem az fáj, hogy 2 sort sem tudott reagálni a mail-emre...ezek szerint ennyit sem érdemlem...
Most ott tartok, hogy eljárok az óráira, de kizárom az érzelmeket~ a vidámságot, a sértődöttséget...
Nem tudom még hány pofont fogok kapni, mire kihal belőlem az a fene nagy empátia, amit a szüleimtől örököltem...és ez nem öndícséret...de tényleg!
Megjegyzés küldése