Valakit a hite ösztönöz, valakit a sorsa...
Ahogyan írtam is már a blogomban, én már rég összevesztem az égiekkel, hiszen meg volt rá az okom, azt hiszem, hitem már régóta a semmiben sínylődik...
Már nem keresem én sem az okokat, talán ez most ismét 1 belenyugvásos időszak.
Ahogyan nyomon követem a blogokat, mindenkit ösztönöz 1 fajta erő, ami miatt folytatni kell a sikertelenségeket, hogy sikerré váljanak; ami miatt soha fel nem adni, hogy az út végén a cél beteljesülhessen, hogy családok születhessenek, és ne felbomoljanak...
...hiszen aki ezt az utat megjárja, annál tényleg nagy az összekovácsoló erő...
...ahogyan nálunk is...
...de ahogyan azt 1 sorstárs írta, ő nem érzi magában ezt a hajtóerőt, hogy menni, és menni tovább...na, valahogyan én is így vagyok ezzel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése