Mérhetetlen...

A hétvége mondhatnám eseménytelenül telt el, annyi kitétellel, hogy barátnőm szombaton nekem sírta el bánatát. Végre, nem csak az én nyafogásaim kellett hallgatnia, hanem én nyújthattam támaszt valakinek.
Tegnap már szokássá váló gyomorgörccsel mentem dolgozni...
Azt hiszem most erről többet nem is szólnék.
Végre tavasz van...most, ahogyan ütöm le a billentyűzetet, a napsugarai már beragyogják a szobát...erre vártam!:)
Este még vigyáztam a gyerkőcökre, és a kislány iszonyatos módon hisztis, nem kellett megjátszania magát...:)
Ahogyan sírt, toporzékolt, benne volt a hisztin kívül minden fájdalma is, hogy őt "elhagyták"...higgadtan magyaráztam neki, hogy ezért ne haragudjon, de annyira fájt nekem a szomorúsága, és a hisztije, mintha a saját gyermekem fordult volna velem szemben...fura, tudom...hogy meg tudom-e valamikor, milyen érzés a saját gyerkőc, kétséges...

Ambivalens érzések

Nem tudom ésszel felfogni mi van velem...
Lázasan kutatom a neten a megmaradt Decapeptylt , hiszen úgy olcsóbb, mintha akkor helyben kellene kiváltani, ugyanakkor bennem van a félsz a tárolása miatt...
Tegnap este beszélgettünk erről, és nem láttam férjem arcán a lelkesedést, bár tudni kell rólam, hogy amit egyszer a fejembe veszek, azt véghez is viszem bármi áron...
Nem veszekedtünk, nem történt szóváltás, de már sírva fakadtam...ismét...még mindig túl érzékenyen reagálok dolgokra...
...Ahogyan ma is...fojtogatott a sírás, és hiába vagyok elszánt, önfejű, ha az anyagi lehetőségeink végesek...
Itt a tavasz, és eldöntöttem, hogy ha már újabb IVF-re nincs esélyem, a sporttal lefoglalom magam...ismét futni kezdtem...el sem tudom mondani azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor az első 10 méterem megtettem, azt hittem, feladom, de a lábaim csak vittek előre...azt hiszem, ezt hívják adrenalinnak...:)
Már nagyon hiányzott az e fajta mozgás az életemből...el sem tudom mondani, mennyire...
Úgy is vannak emberek, akik a súlyomra megjegyzést tesznek, ezt elkerülendő, megmutatom, hogy talán érek én is valamit...

Emotion...

Fura érzés kerített ma hatalmába...
Elbeszélgettünk arról, hogy lehetne-e műtéttel oldani a lezárt petevezetékem. Felhívtam a szülésznő barátnőm, és azt mondta,hogy nagy műtétet nem végeznek szívesen, hiszen nagy a kockázat, nagyobb, mint amennyivel segíteni lehetne...kérdezte az örökbe fogadást...és újságolta, hogy 1 házaspár ismerőse újszülött babát vihet haza...
Sóvárgom...de ugyanakkor eszembe jutott amit hétvégén a rokoncsajszi mondott, hogy talán azért nem adja meg nekünk az ég, akire vágyunk, mert nem születne egészségesnek-hiszen azért halt el az 1. is-és nem akarja, hogy 1 életen keresztül szenvedés legyen...talán igaza van...
Tegnap is láttam gyönyörű, mosolygós, gagyarászós lánykákat...
...a miénk már 2 éves lenne...
Ma megértettem azt is, hogy mit jelent úgy átélni 1 abortuszt, hogy közben a zokogás ráz, pedig csak hallgattam a történetet...és a szemembe lassan könnyek gyűltek...

Rövid összefoglalás az elmúlt hét történéseiről...

A múlt hét nem az elképzeléseimnek megfelelően sikeredett.
Nagyon zaklatott voltam, állandóan sírhatnékom volt, mégsem tudtam kiadni magamból a feszültséget, aztán szombaton valamelyest sikerült könnyek formájában...
Munkahelyi gondok igencsak adódtak az életünkben...míg nekem sikerült teljesen padlóra vágni magam, addig férjem szombaton leszámolt az idegi terheltség miatt...nagy kőtől szabadult meg a drágám...
Én sem érzem jól magam a helyemen, de dolgoznom kell, hiszen kiadások mindig vannak...
És még a vérzés sem akart jelentkezni, egészen addig amíg a fórumos csajok javaslatára el nem kezdtem szedni az Aspirint Folsavval kombinálva, és ez megtette hatását!Köszönet érte!
...hiszen akkor ma látogatásra lettem volna ítélve a Klinikán, és ezt a lelki állapotomnak megfelelően mellőztem volna...vagyis mellőznöm is kell!:)
Nem merülök el az önsajnálatban, de hasznavehetetlen embernek érzem magam, ahogyan a barátnőm fogalmazta ezt magáról, pedig ő egyáltalán nem az!

Elég egyszer és mindenkorra

Azt hiszem ma ismét a tegnapi szokott formám hozom.
Annyira dúlnak bennem az indulatok, hogy egyszerűen nem vagyok képes megálljt parancsolni kitörő érzelmeimnek. A vérzés még mindig sehol, teszteltem, bár úgy is tudtam, hogy negatív lesz, azt hiszem, elment az eszem; de mit is várok?
...hiszen jelenleg az áldatlan állapotban még áldatlanabb van...
...míg más már az x-edik gyermekét várja, akit természetesen-neki természetes, meg kell jegyeznem-eldob magától, úgy, hogy cirka 1/2 évvel ezelőtt 1 másikat.
Sajnálom, nincs jogom pálcát törni, és még kényszerülhetek én is bármilyen élethelyzetbe az anyagiak terén, de könyörgöm, az abortusz nem fogamzás gátló módszer!
...míg itt kínlódunk azért, hogy nekünk végre legyen...már nem tudom mit akar velem az ÉLET...ezek szerint számunkra nem létezik gyermek, aki szívesen születne közénk...
Ellentétben azzal, hogy ugye mások semmibe vesznek, és a munkám sem tudom szívvel-lélekkel végezni...:(

Mire jó ez?...

Azt hiszem, egyre rosszabb a helyzet...
Munkahelyünkön a szekírozások teljesen felőrlik az ember energia készletét, erőnlétét.
Éjszakánként már alig alszom...
Férjem ma majdnem borított, annyira elege van, ahogyan nekem is!
Ha tovább folytatódik a dolog, biztosan az lesz a vége...
Ma fel kellett állnom az asztaltól délután, mert legszívesebben nekirontottam volna az okoskodónak..."okos enged" alapon inkább eljöttem.
Barátnőmékhez betértem, az 1. mondatom az volt, h. normális embereket akarok látni!
Mire ő: "Pont azokat, akik április 1-én születtek?":)
Kis házimunkát végeztem náluk, sikerült lehiggadnom valamelyest, de ahogyan hazaértünk férjemmel, kibuktak a dolgok...és én már az ajtóban álltam sírva...
Gyűlölöm, hogy rossz idő van, már szeretném levezetni a fölös energiákat 1 kis sporttal.
Ráadásként már megint csúszik a ciklusom...

Emlékeim...

Csak dalok-Zséda: Ajtók mögött; Rúzsa Magdi: Rövid utazás;Nem maradunk; Unique: Hiszed vagy sem...