Férjem autó szerelésből későn ért haza, én pedig letámadtam, mert holnap orvoshoz kell mennie, és ki kellene pihennie magát.
Ő nem szólt semmit, csak a szemében könnyek gyűltek...
...nem, nem papucs; és nem kisfiú, ha megbántják, sírva fakadjon, de emberből van, és érzékeny...
...a fickó a lombikról kérdezgette...
...csak ült a konyha asztalnál, és folyt a könnye, mire magamhoz öleltem, már én is vele együtt sírtam...
1 megjegyzés:
Jaj, az emberek kíváncsiak, és néha nem veszik észre, meddig merészkedhetnek, hogy hol van az a pont, ahol már megszakad bennünk valami.
Mennyi szépség és szeretet van ebben a bejegyzésedben, még ha roppant szomorú is.
Megjegyzés küldése