Engem mindig semmibe néztek...

...tapasztalom ezt ma is...csakhogy folytassam az előző leiratot.
Nem vagyok jó magam számára /sem/, már tényleg, mint ember sem...
Ma is megkerestek jó pár dologgal, tanácsoltam amit tudtam a magam erejéből, és tudásából, és később derült ki, hogy azért a konkurenciát is megkérdezik...
Persze, 1 szülő, 1 másik ember is szeret több forrásból tájékozódni, ami teljesen érthető, csak hogy a konkurenciát még az orrom alá is dörzsölik, na ez a szép...fáj, meg kell, hogy mondjam...
...ismét a földdel tettek egyenlővé...és nem mondhatom azt, hogy ezt már megszoktam, mert akkor nem hagyna mély sebet a lelkemben... :(

Szorongás...

Tegnap ismét a szorongás került előtérbe...
Munkahelyemre be kellett vinnem a táppénzes papírt, és ott ugye a drágalátos kolléganő adta elő a hattyú halálát, mialatt pedig lassan átveszi a munkám...persze, ez természetes is lenne, ha hosszú távon esnék ki, de szerintem már péntektől ki leszek írva dolgozni, mert a "kedves" háziorvosom tegnap lebunkóztam a füle hallatára...elmeséltem barátnőmnek, hogy ismét a lelkembe gázolt azzal a mondatával, hogy "Mikor akar menni dolgozni? Tudom, soha"...és ő pedig pár méterre állt csak tőlem...igen, direkt tettem, nem tagadom...hiszen anno ő is ebben a dalban volt benne...ok, galád módon viselkedtem, tény, de könyörgöm benne sincs 1 szikrányi empátia sem!... :(
Szóval még ott is lesz 1 összecsapásom...
...tegnap még roppant mód fájdította az is a lelkem, hogy barátnőm anyukájának temetésén is részt vettem...

Vegyes érzésekkel teli...

Annyira nincs időm semmire, úgy érzem, mégis ha ezt a bejegyzést kihagyom, akkor nem derül fény pár dologra...
Vasárnap anyósoméknál voltunk, és beszélgettünk a régi időkről...mivel szombaton volt édesanyám halálának 12. évfordulója, evidensen ez is szóba került...akkor anyósom mondott 1 mondatot, ami tényleg megállja a helyét...valószínűleg, azért is váltam ilyen emberré-ezt már csak én teszem hozzá-...akkor nem kaptam meg azt a segítséget, ami kellett volna...nem haragszom rá, mert igaza van...
Úgy ahogyan Timi barátnőmnek is, aki azt mondta nem találja a helyét a világban...milyen igaz ez is rám nézve, én sem...
Aztán eszembe jutott Csilla barátnőm is, aki azt írta nekem egyszer "rég", hogy "a legfontosabbat már megkaptuk az életben Férjünk személyében"...való igaz ez is...

Valami elromlott...

Kétségkívül...
Mint tudjuk, székrekedéssel kínlódom pici gyermekkorom óta, és ez a műtét óta iszonyatos mértéket ölt... :(
A héten a Guttalax bevált, sem a kúp, sem a Laevolac nem hatékony...de hashajtón sem lehet ezentúl élni... :(
Éjszaka már olyan fájdalmaim voltak, mint aki késbe ült...az extránál volt ilyen...de mint tudjuk, az most kizárva...fáradt vagyok...
Amit még tapasztaltam, a köldököm környékén 1 nagyobb borsónyi csomót tudok kitapintani.
Basszus, nem keresem a tüneteket, de tényleg vannak, nem vagyok 1 hypochonder típus.../vagy ezek szerint mégis? :( /
Ezzel együtt szerintem a hormonháztartásom is borult, mert nincs olyan nap, hogy ne fakadnék sírva...vagy csak egyszerűen nem tudom magam kibőgni...

Szép gesztus...

Tegnap este anyósom hívott minket, hogy mi újság, mit beszéltünk a varrat szedésen; elmondtam neki, hogy csupán csak a lombik maradt...erre felajánlotta, hogy neki egyébként is van hitele, és a hitel keretét kibővítené, csakhogy újra mehessünk...
Szép gesztus, köszönjük, de nem élünk a lehetőséggel...
..és nem azért, mert hitelre még hitelt~bár joggal felmerül/het másokban a tény, ha az IVF-re kölcsön kell, akkor a gyermeket hogyan tartanánk el; bár azt úgyis megoldja az ember/lánya~...tényleg meghalt bennem az anyaság vágya...

Nem tudom mi lenne jó...

Mára voltam visszarendelve a háziorvosomhoz is, akit éppen milyen passzban találok, úgy tartja kedve a táppénzes állomány hosszabbítására, vagy éppen megszüntetésére.
Megkérdezte mit szeretnék, és azt válaszoltam, mindegy, ha úgy gondolja, akár már holnaptól is mehetek. A nőgyógyász csak az emelést tiltja, a többi fizikai tevékenységet nem; persze, tudjuk, ez így nem teljesen fedi a valóságot. Jó kedvében találtam, és azt mondta, maradjak jövő szerdáig itthon, majd csütörtökön menjek vissza hozzá újra.
Mit mondjak? Más nyilván ennek örülne, valahol én is, hiszen nem hadakoztam vele, hogy mennék holnap, hiszen idegileg ismét padlóra kerültem, és nem hiányzik a kedves kolléganő csesztetése sem...viszont anyagilag nem tudom mi lesz az októberrel így, hogy Férjem is táppénzen volt, és ugye munkájuk sem nagyon van...vagy nem eszünk, vagy a csekkeket nem fogjuk befizetni, ez van, itt tartunk...
Egyébként is szar embernek érzem magam, hiszen velem minden évben történik valami/műtétek/, ami miatt rövidebb-hosszabb időre kiesem a munkából...más emiatt már régen el lenne bocsájtva...Szegény Férjem vigasztalt tegnap este, hogy ő is szokott ennyit hiányozni, csak ő több részletben...
Mielőtt még bárki pálcát törne, nem sajnálatként írtam le, nem kell szánakozni rajtunk, de valahol jól esik most a sebeim nyalogatni...és hol máshol tehetném, ha nem a blogomban?

Továbbiakban...

Ma voltam varratszedésen, a doki korrekt volt, 1 fillért sem kért el a varratszedésért, csak a műtét árát, hiszen azzal még lógtam neki...bürokrácia/?/...bár kaptam valami természetes kivonatú kapszulát, az antibiotikum helyett, hiszen ő természetgyógyász is, de nem estem hasra tőle.../inkább az ára volt kétségbeejtő/...
Azzal indított első körben, hogy beszéltem az IVf centrummal? Gyors tempót diktál...
Mondtam, hogy nem; kerestem a kifogásokat, hogy miért nem akarunk MOST belevágni...vagyis már ezután nem...~de ezt neki nem hangoztattam~...
Ő annyit felelt csak, kár volna otthagyni azt a 4 embriót...
...persze, magamban végigfuttattam, a Férjemnek alig van munkája, jövő hónapban már talán munkahelye sem...erre vállalni?...és még ha így is van, akkor sem tudnánk, még a föld alól sem előkeríteni az újabb IVF árát...
Mert igenis szükség van rá, a műtét nem hozott kecsegtető eredményt...~ezt már írtam, tudom, de 1 mozzanatot kihagytam az előző beszámolóból~a bal oldalammal én tisztában voltam, de a műtősnő valamit félreértelmezett, ezáltal nem hagyva annyiban a dolgot, most konkrétan rá is kérdeztem a doktortól...a bal petevezetékem anno tőnél kivették...és most az átfúvásban bíztam annyira, hiába...
Most visszaolvasva írásom, elég értelmetlenül fogalmazom meg a mondandóm...
...és mielőtt lezárnám, van még 1 gondolatom: Lehet megkövezni az előbbi gondolatmenetért, de még mindig azt vallom, ezt az tudja, aki benne van!