Azt hiszem megőrültem...
...beleőrültem abba a fájdalomba, amit én nem érezhetek...gyermekek vesznek körül, és nekem nincs sajátom...
Visszatértem az 1 évvel ezelőtti önmagamhoz...
...csak kicsit másképp...
...
Ahogyan e sorokat ütöm le a billentyűzeten, az agyam egyfolytában zakatol...
...míg mások erősnek hisznek, és mosolyogni látnak, addig nem vagyok más, csak 1 összetört lélek...
...igen, ez már ismét önsajnálat, de ez a blogom, ezek a bejegyzések rólam szólnak, és azt hiszem, hiába próbálok felállni a padlóról, mindig összecsuklom...
4 megjegyzés:
Szia!
Sokan azt mondják az önsajnálat semmire sem jó, pedig szerintem ez így nem igaz. Igen is sajnálnuk kell magunkat, mert ha nem így lenne nem igazán éreznénk a dolgok mélységét, ha valami igazán rossz történik. De, és igen mindíg van de. Nem szaba sokáig sajnálni a fennálló helyzetet, meg kell próbálni talpra állni. Sajnálhatjuk magunkat belül vagy ki is mutathatjuk egy darabig, de utánna fel kell állni és tovább menni. Persze tudom, hogy nem nekem kelene papolnom, aki képes hetekig fürdőzni az önsajnálatban, de Te nem ilyen vagy. Még csak néhány napja emailezünk, és olvasom a blogodat, de rá kellett jönnöm, hogy kevés nálad erősebb embert "ismerek". Erős vagy és ezen is túl teszed magad. Gondolj a férjedre, ő ott van neked bármikor. Az ő szeretetet nyújtson neked mentsvárat az ilyen helyzetekben.
A blog pedig a tiéd, azt írsz amit akarsz, akinek nem tetszik az ne olvassa. Én is ilyen alapon írom a sajátomat. Használd egy terápiaként és akkor segíteni fog.
Puszi: Linsy
Egyetértek az előző hozzászólóval!!!
Szia! Én is egyetértek az 1. hozzászólóhoz! Nagy igazság! Egy mosolyt :-) !
Szia Pocaklakó!
Van egy meglepetésem Neked. :)
www.egytudatfolyamblog.blogspot.com
Puszka
Megjegyzés küldése