Facebook-ról hoztam...

Töltött korongok
 
Hozzávalók:
40 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor

Tej, amennyit felvesz
1 evőkanál só
20 dkg olvasztott margarin
Töltelék:                                                                                   
1/2 doboz kukorica
10 dkg sonka
1/2 tömlős sajt
2 evőkanál tejföl
Teteje:
1 tojás sárga
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt
Elkészítés:
Lágy tésztát gyúrunk. Amikor megkelt, kinyújtjuk és pohár segítségével korongokat szaggatunk. Alsó korong közepére ráteszünk egy adagot, majd a másik korongot rátesszük, széleit összenyomkodjuk, hogy összeragadjanak.
Tetejét megkenjük tojás sárga és a tejföl keverékével. Reszelt sajttal megszórjuk, 170 fokon sütjük.
A tölteléket változtathatod, májas, kolbászos, halas, csak a tejfölt tedd bele mindig!

Ebből a mennyiségből nekem 10 db sikeredett.

Annyit változtattam rajta, hogy margarin helyett 1 dl olajat tettem bele. 

...tejből pedig 3 decit belezuttyintottam, de soknak bizonyult...de én ezt soha nem szerettem-"amennyit felvesz"...legalább sacc-per kb-t írhattak volna...

Így kell ezt csinálni!?...

...mármint azt, hogy hiába remeg kezem-lábam, a gyomrom pláne, mégis mosolyt erőltetek az arcomra, és próbálom érzékeltetni, hogy leszarom, ami bent folyik...
Eddig is semmibe néztek, most ugyanazt tükrözöm vissza...
Van nekem nagyobb bajom is, mint ez...Férjem tegnap végighányta a napot, ma meg a fürdőt nem tudta elhagyni...remélem, csak valami vírust kapott be, és nem az ideg ment rá a gyomrára...bár hétvégén 1 barátja is megjegyezte, hogy sokat fogyott/ő is/...

A gebe...

...mármint én...
Timin kívül ma többen is megjegyezték, hogy nagyon sokat fogytam...
...relatív...kinek mi a sok?
Mert 54 kilóról lemenni jelenleg 52-re az nem sok...csak látványos...
/bár, ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor az alkalmasságin voltam 57 vagy 58, mindegy is/...
Szegény Timi! Ha már így megemlítettem...beszélgettünk...ha hagytam volna...csak fújtam a magamét,1ugyanazon dolgot többször is...nem csodálom, ha megunta...és közben sírásba fulladtam...

Jó tett helyébe...

A mai napon azt hittem érzéketlenné váltam...
Beszélgettem 1 tanárnővel/Kata/, aki tök flegmán reagált a kérdéseimre, a segíteni akarásomra...úgy éreztem magam, mint anno Andinál...meccs/játszma volt a javából...
De nem spiláztam túl, csak rosszul esett...sebaj...
Aztán a kedvenc Doki néni került szóba 1 családnál, és elsírtam magam~még most is,1 év elteltével!~amikor szóba került a másik felől a rágalmazás...
Közben pedig munkafronton még mindig nincs változás...Férjem ma már a volt munkahelyét is hívta, mert szombaton kaptunk 1 fülest, hogy keresnek dolgozókat; kiderült, hogy a régiek közül ismét küldtek el 1 embert...
Eddig mindig megoldotta az élet az utolsó utáni pillanatban, de mi lesz novemberben, amikor már 2 havi részlettel leszünk elmaradva?
~tudom, ne fessem az ördögöt a falra~...
Zumbáról hazafelé pedig a szüleim volt munkahelye előtt jöttem el, és akkor hasított belém a felismerés, hogy anyu ma 13 éve halt meg...ott, azon a helyen...

Csalódott vagyok, vagy mi...

Nem is értem, miért kell nekem mindig feedback/visszacsatolás/?...
Alapvetően az agyunk így működik, az addig oké...de miért várok el az emberi kapcsolataimban is visszajelzést?
Most derült ki, hogy az egyik kedves rokon tudott volna munkát intézni Hollandiában, és erre másnak szólt...pedig tudja, hogy milyen szószban vagyunk...
...tudom, oké, külföld, nyelvtudás, stb...
Nem találom a helyem, nem érzem azt, hogy fontos vagyok...
...egyre kevesebb időt töltünk együtt, s lényegében azt is morgással...
A mai napban talán az volt a mosolyogtató~csak~, hogy reggel, a kapuban beszélgettem haverokkal, mire 1 ismerős odajött, és megkérdezte, mit csinálunk? A szomszéd srác pedig tök lazán rávágta: "bandázunk"...vasárnap reggel 7 órakor, mikor más még az igazak álmát alussza...
Hány éjszaka telt úgy el, hogy páran csak ültünk a ház előtt a járdán, és pofáztunk...régi, szép idők... :(

Zumba

Jelentem, mától a szombati edzések 1 1/2 órásak! Hurrá! :)

Már úgyis...

Na, jó, akkor hogy értsétek is...már úgyis mindegy...
Vasárnap totál borult a bili itthon, olyannyira, hogy odavágtam, hogy nem tudok együtt élni vele...
Kiakadtam...
Hétfőn a kedvenc Doki nénivel beszéltem, és szóba került, hogy hogyan jövök ki a rágalmazóval? Mondtam, hogy helyzet változatlan, de a másik~ a kolléganő~ezerszer rosszabb...
Sajnálja még most is, hogy Miatta engem gyanúsítottak meg...
~ezt tegnap meséltem 1 rokon lánynak, akinek a szemébe könnyek gyűltek ezek hatására...~
Kedden azok, akikről azt hittem barátok /Dia Hannával/, úgy elmentek mellettem, hogy még levegőnek sem néztek..
Szerdán már annyira kiborultam, hogy elbőgtem magam a munkahelyen ismét...
Ha visszaélnek vele, hát tegyék...
Ma elnézve a gyerkőcöket, egyfolytában az kattogott az agyam minden szegletében, hogy engem nem teremtettek anyaságra...de komolyan...a lehető legrövidebb ideig fogtam a gyerkőcöket, és passzoltam is vissza...
Nem vagyok normális!
...és ahogyan írtam az előző bejegyzésemben, nem tudom megbecsülni azokat, akik engem megbecsülnek...

Jamie Woon: Shoulda...

Csak úgy...

Alkottam ismét...
...elhamarkodottan ítéltem meg embereket...Timi! Ha ezt elolvasod még, köszönöm!
Sajnálom, hogy megbántottalak, de sajnos nem egyszer futottam zsákutcába...ilyen téren.
Te szorítottál, sikert kívántál, kívánok Neked én is!~még ha nem is hiszed~...
Nevezd közhelynek, vagy bárminek...
Tudom, már hiába is kérnék elérhetőséget, hiszen magyarázkodásnak tűnne...
Nem tudok kibújni a bőrömből...előbb beszélek, aztán gondolkodom...hm, nem tanulok belőle...meg is érdemlem...
Nem is az bánt /persze az is/, hogy elvesztettem 1 jó szándékú olvasót, hanem az, hogy önző módon nem figyeltem a másikra, csak fújtam a magam nem igazát...
Miért nem tudom befogni a pofám, és értékelni azokat, akik engem is értékelnek?...
Csiburáska!
Írtad, hogy milyen nagy dolog 3 éve fent tartani 1 blogot...látod, nem is az...1 félmondat, és borult az egész...ahogyan írtam is...eddig is a nyomorult életemről olvastatok; mindig ugyanazt olvasni pedig unalmas...
Hányszor gondoltam már, hogy feladom...és mégis rendületlenül írom a sorokat...
Azt hiszem, a mai nap után már tényleg fel kellene adnom... :(

Fanyar...

...az élet...
Férjem ma ment dolgozni~hurrá~igaz csak 4 napig tart a meló, de ennek is örülnünk kell...
Délután már cseppet sem voltam elragadtatva, látva a szomorú arcát...kihasználva a végtelenségig...
Reggel pedig én mentem sírva dolgozni...sebaj, majd hozzászokom, hogy sírva indul a nap, mint a gyerkőcöknek az oviban...tényleg, hozzá lehet ehhez egyáltalán szokni?... :S

Mozgalmas délután...

Petőfibányán ma 3 órás sportrendezvény volt.
14 órakor kezdtük a zumbával, majd 1 óra múlva alakformáló edzés, és utána pedig grand up kerekedett.
Egész délelőtt nyomorúságos volt az idő, mint a hangulatom...aztán, láss csodát, dél környékén el kezdett 7 ágra sütni a nap...
Mire kikerekeztem, már a csapat 1 rész gyülekezett...
A zumba nagyon jó volt~ezzel újat nem mondtam~Andika 2 régebbi koreót hozott...
Még a derekamon is folyt a víz :)
Az alakformáláson kemény csaj voltam, kézi súlyzóval nyomtam végig...nem voltam elragadtatva, bár hatásos volt, mert izomlázam van...
A grand up pedig...eleinte azt hittem, tök jó, de be kellett látnom, közel sem...bár végig csináltam azt is...
Inkább lett volna 3 órás zumba maraton...

Mikor lesz ennek vége?...

Tudom, rajtam múlik...
Éjszaka alig aludtunk valamit, mert nekem annyira fájt a gyomrom, hogy azt már elmondani nem lehet...pedig még nincs itt a hétfő...
Mindennek ez a kiinduló alapja...hogy visszamenni oda, ahol nem várnak/látnak szívesen...
Nem tudom megrázni magam, hiába szeretném...
Keresem a kiutat, a kapaszkodót, de semmi...
Esik ez a nyomorult eső is-nem szeretem...
Bízom abban, hogy a mozgalmas délután kicsit lök rajtam majd...

Mára...

Életünk...

Ma megejtettük a fogászatot, mert már nincs az a fájdalomcsillapító a földön, ami segítene...
1 órán át volt bent a Kedves, de most már jól van~kopp-kopp...
Azalatt a szakmai felettesemmel beszéltem, és már sírva nyögtem ki, hogy nem bánom, ha elküld a munkáltatóm...
...ráadásul hétfőig a zumba tárgyköre is kérdéses kicsiny falunkban...a helyről, ahol eddig voltunk, el kell mennünk, és a másik hely pedig még nem igazolt vissza... :(
~bár nagyon sokat nevettünk ma is edzésen /ez már megy, mégsem megy/...talán nem véletlenül...

Mozgalmas napok...

Még jó, hogy a héten szabin vagyok, mert ilyenkor talál meg mindenki...
Hétfőn ketten bográcsoztunk sertéspörit csülökkel...kicsit csípősre sikeredett~na, jó, nekem nagyon~de olyan jó volt, hogy csak ketten voltunk...
Kedden paradicsom befőzés volt aktuális...meg tüdőszűrés alkalmassági vizsgálathoz...még jó, hogy Juci barátnőm-koll.nőm bevitt, mert neki is aktuális volt a dolog; valljuk be, egyedül semmi kedvem sem volt megejteni...
Ma szimplán főzés, talán 1 kis lecsó főzés is belefér még...meg konyha/szekrény takarítás...
Holnap fogászat Férjemmel, mert 1 hete már iszonyatosan szenved, csak fél...
Ja, és ma felhívtam az üzemorvos asszisztensét, hogy nagy baj lenne, ha csak jövő héten mennék alkalmassági vizsgálatra, mert tudomásom szerint holnap, pénteken és jövő héten 1 nap lehet menni...mire közölte, hogy nem, dehogyis...de a holnapot rosszul tudom, helyette a péntek-hétfő-kedd van...így lettem tájékoztatva...a kedves munkáltatóm...
Basszus...nem akarok visszamenni jövő héten oda... :(

Gréti...

Tegnap megejtettük a babalátogatást a rokon-barátnőéknél...
Nagyon fáradt volt már a kis csaj /2 hós/; azért inkább vígasztalhatatlanul sírt, mintsem bírta volna a ringatásom...bár 1-1 mosolyt időnként megeresztett, gagyarászott, és közben olyan grimaszokat vágott, hogy még itthon is emlegettük

Remélem a szülőknek nem lesz ellenvetése :)

Szokásos...

Azzal ugye tisztában vagyunk, hogy a drágalátos munkáltatómnak is feltűnt a sok idegeskedés~mellesleg leszarja, de mindegy~ és csütörtökön el akart távolítani munkából; kvázi menjek táppénzre. Na, azt az örömet nem adom meg egyikőjüknek sem, pedig tényleg rám férne...
Pénteken beközöltem, hogy jövő héten elmennék szabira...önként, dalolva...
Alá is írtam a szabis tömböt, amikor beközölte, hogy orvosi alkalmassági lesz a héten, és oldjam meg /legalább a tüdőszűrést, mert az alkalmasságit a következő héten is lehet/...erre alkudozni kezdtem, hogy bemegyek hétfőn dolgozni, és majd máskor lecsúszom...nem ment bele! Bezzeg a másiknak mindent lehet...
Már mondtam is a Férjemnek, hogy már nem érdekel, ha kirúgnak, de nem azért kértem szabit, hogy helyette minden mással foglalkozzam...értem én, hogy kötelező, de ezt akkor is tudta, amikor kiírta nekem a szabit...
...Vessetek meg érte, de basszus, pihenni akartam; legalább agyilag, mert az már durva, hogy tegnap is bevásárlás közben lettem olyan rosszul/pánikoltam be?/...
Megváltás lenne a külföldi munkahely, ~ahol mondjuk csak mosogatni kellene~...tudom én, persze, hogy sehol sem könnyű, és máshol is vannak szemét emberek, de ma már sógornőmnek is feltűnt, hogy már megint fogytam...Férjem szerint lassan elfogyok, bár szerintem az még odébb van...
~még nem zörögnek a csontjaim, bár kilóban már ott tartok, mint 3 éve, csak most rakódik az izom :)

Munkahelyek és padló...

Tegnap előtt már én könyörögtem 1 ismerősnek, ha van valami munka náluk, szóljon...
Tegnap reggel meg is csörrent a telefonom, hogy Férjem be tudna-e menni 15.30-ra a céghez? /DC/
Borult a rend, és én is mentem vele...
...annyit kell tudni erről is, hogy koreai? cég, a fizetés a minimálbért eléri~azt már csak halkan jegyzem meg-talán~és állandó túlóra van; könyörgöm, az embernek pihennie is kell/ene...ekkor már a sírás kerülgetett...
~persze, több a semminél, de a körülmények...~
Amíg a zumbás irodista csajokkal beszélgettem/Éviék/, addig a főnök Férjemmel gyors üzemlátogatást folytatott le...és az önéletrajzát megnézve, megkérdezte, mi a fenét keres itt? /Túlképzett!/
Megköszönve a lehetőséget, ki sem értünk a portán, már nyúltam a telefonom után, és tárcsáztam Gabit, hogy mi a helyzet annál a cégnél, ahol az apja is dolgozik?
Gyors telefon, és visszahívás...holnap délelőtt önéletrajzzal irány be hozzájuk...felvétel jelenleg nincs, de amint sor kerül rá, Férjem lesz az 1.
Normális fizetés, kajapénz, patika kártya, munkaruha, bejárás fizetése...amint ma kiderült a számára...ráadásul a nagy főnökkel is összefutott, aki szimpatikusnak találta...
Én pedig sírásból átcsaptam gyomoridegbe, mert az egész éjszakát végighánytam...így ma itthon is maradtam.
Most sem vagyok toppon, de ha holnap sem megyek, akkor minden leszek, csak jó nem...bár szerintem az ma már megtörtént...

Kikészít...

...a munkahelyem, és a munkanélküliség/bizonytalanság...
Hiába adtuk be az önéletrajzokat, 1 félreértésen kívül semmire sem jutottunk...
Tegnap már pár emberrel felvettem a kapcsolatot, akik külföldön dolgoznak...
Melóban ma annyit sírtam, szinte vígasztalhatatlanná váltam...
Már zumbán is megjegyezték a Csajok, hogy ismét fogytam...

Bánom...

Meddig mehet még így?...
Éjszakánként ismét alig alszom; kattog az agyam, azon, hogy munkában mit felejtek el, mit rontok el...
Ez már arra is rányomja a bélyegét, hogy ma fellépés volt, és hezitáltam, hogy a színpad előtt nyomjam vagy be merjem vállalni...nem mertem...
...most már bánom, de késő bánat...
Kereshetem a kifogásokat, hogy Melus barátnőm sem merte bevállalni, és együtt zumbáztunk lent, biztatva a többieket; vagy hogy Férjem volt lakóhelyén került megrendezésre a fellépés, ~és tudjuk ugye, hogy Andika szereti, ha a helyiek mutatják meg tudásuk; bár 2 csaj volt ismét, aki nem helybeli, na mindegy; ráadásul nekem is szólt, hogy lépjek fel velük~ és ha elrontom, akkor Őt is minősítem~pedig dehogy!~ ha pedig jól nyomom, akkor legalább büszke lett volna rám.../legalábbis a mérai statisztika ezt mutatta/
Ki is akart velem jönni, de lebeszéltem róla, mondván, úgysem lépem fel...
Hogy én mekkora hülye vagyok...