Bánom...

Meddig mehet még így?...
Éjszakánként ismét alig alszom; kattog az agyam, azon, hogy munkában mit felejtek el, mit rontok el...
Ez már arra is rányomja a bélyegét, hogy ma fellépés volt, és hezitáltam, hogy a színpad előtt nyomjam vagy be merjem vállalni...nem mertem...
...most már bánom, de késő bánat...
Kereshetem a kifogásokat, hogy Melus barátnőm sem merte bevállalni, és együtt zumbáztunk lent, biztatva a többieket; vagy hogy Férjem volt lakóhelyén került megrendezésre a fellépés, ~és tudjuk ugye, hogy Andika szereti, ha a helyiek mutatják meg tudásuk; bár 2 csaj volt ismét, aki nem helybeli, na mindegy; ráadásul nekem is szólt, hogy lépjek fel velük~ és ha elrontom, akkor Őt is minősítem~pedig dehogy!~ ha pedig jól nyomom, akkor legalább büszke lett volna rám.../legalábbis a mérai statisztika ezt mutatta/
Ki is akart velem jönni, de lebeszéltem róla, mondván, úgysem lépem fel...
Hogy én mekkora hülye vagyok...