Totális összeomlás...

Alighanem magával ragadott az önmegsemmisülés érzése...
Már nem érzem azt a felszabaduló örömet, amit addig éreztem, amíg az 1. várandósságom el nem vesztettem. A sikertelen IVF csak olaj volt a tűzre...
Harcolom önmagammal, a létemmel.
Körülöttem is változnak az események, vagy egyszerűen csak én változtam meg?
Csak teszem a dolgom, végzem a munkám, de nem szívből, hanem csak egyszerű kötelességtudatból; keveset foglalkozom azzal, mi történik körülöttem...
Nem tudok jóval szolgálni, az önbizalmam és önértékelésem valahol a mélyben...
Nem tudom más hogyan bírja ki gyermeke elvesztését, de ki kell, hogy bírja, ahogyan nekem is kellett már sok mindent és ki is kellene, tovább kellene mennem. Pont ma panaszolta 1 lány, hogy depressziós, és hogyan tudnék segíteni...irónia a végletekig...