A sírás még mindig nyom a napomon...de én már csak ilyen vagyok...
Tegnap este 1 hülye picsa felhívott telefonon, hogy én miért mondtam el a közös barátnőnknek/Annának/, hogy ő depressziós?; holott 1 szót sem szóltam! Közben kiderült, hogy Anna munkahelyére ment be a csaj sírva, és neki a kolléganője mondta el ezt a dolgot. Akkor én miről is tehetek? A hülye picsa ordított a telefonban, mire közöltem vele, hogy hagyjon ki ebből az egészből, és kinyomtam. Ekkor annyira befeszült a hasam, hogy már feladtam a harcot...
Még Férjem is kiakadt, és majdnem sírt...ha emiatt lesz baj, tuti agyon ütjük/bár az ilyen kreténnek nincs is agya/...
Tudom, ezt így olvasva túlspilázom a dolgot, hiszen, ha akarnak, úgyis megmaradnak; de tegnap délután már a Férjem is megjegyezte, hogy félek, amikor beszélgettünk a vérvételekről...
Az unokatesója pedig meg is jegyezte még csütörtökön induláskor, hogy többet nem hajlandó felvinni beültetésre...nem is megyek többet, az tuti...tudom, ezt mindennap hajtogatom, de idegileg már nem bírnék még egyet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése