Az éjszaka úgy gondoltam összeomlott minden...pedig csak annyi történt, hogy felébredtem...üresnek éreztem magam...
Hajnaltájt valószínűleg fél-álomban ismét görcsölgettem, és úgy éreztem elájulok; pedig nem is vagyok az a fajta...
Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, csak tudom, hogy iszonyatosan féltem...
Pedig tegnap este beszéltem azzal a barátnőmmel, akivel anno együtt lombikoztunk, és neki sikerült! Van 1 közel 10 hónapos gyönyörű kisfia!
Pont neki mondtam, hogy most a hozzáállásom is jobb; nem keresem a jeleket; nem aggódom azon, ha egyik nap nem úgy reagálok bizonyos dolgokra, mint másnap; elengedtem a görcsös akarást, ha akarnak úgyis megmaradnak!
...már el tudom fogadni azt is, ha nem sikerülne...
A francokat! Rájöttem, hogy ez még tegnap este valóban így volt, mára viszont már nem igaz!...
2 megjegyzés:
Veled is az a baj, hogy túl sokat vagy egyedül, túl sok időd marad gondolkozni. Természetes dolog, hogy félsz, és hogy egyik pillanatban így, a másikban úgy érzed! Pár óra múlva megint jobb lesz! Hidd el! :)
Ne agyalj ennyit a dolgokon. Hinni kell, hogy minden jól alakul! :)
Megjegyzés küldése