Most ez jellemző rám...tartom magam amennyire lehet, ahelyett, hogy szavad folyást engednék a könnyeimnek...de erős vagyok, és nem teszem...
Zúdítsatok rám követ, adjatok pofont, de nem tudom merre tovább...
...tudom, friss az "élmény"...
Már látom magam előtt a jövő hetet, amikor is a "szeretett" kolléganő, gyermekorvos, főnök, és még ki tudja, ki, már röhög a markában...hányinger kerülget...
...szeretnék máshová menni dolgozni, kiszakadni a gyermekek köréből...
...azt hiszem a maradék józan eszem is elment...
...kiváltképp, hogy ma már zumbán is voltam...
...csak nem értem, hogy az élet miért dobta ránk ismét súlyos vasláncát..."Amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel!"...
Szeretnék meghalni!...
...hiszen milyen ember vagyok, aki padlóra küldi a társát is-bár ő soha nem hangoztatta-, mert nem tudja megadni neki a legféltettebb kincsét...
3 megjegyzés:
Ez a poklok-pokla, amit Te átélsz. Ezt nem tudja csak az, aki átélte.
A munkád miatti aggodalmadat megértem. Tartsd nyitva a szemed és ha egy mód van rá, lépj le. Így nem lehet élni! Te több vagy ennél!!!
A férjed veled együtt éli meg ezt a fájdalmat és biztosan nem vádol semmiért. Neked sem kellene!!!
Ezért nem szabad magadat vádolni!!!
Most van a legnagyobb szükségetek egymásra!!!
Csatlakoznék az előttem szólóhoz..., ne hibáztasd magad!
A tapasztalat azt mondatja velem, hogy sajnos minden érzésed és gondolatod normális, de azt is, hogy idővel megenyhülsz. Valóban friss most minden, de nem hiszem, hogy most kell erősnek lenned. Sírj nyugodtan! Ölellek!
A munkahely változtatás valóban jó lehetne, ha van rá lehetőséged. Új környezet, új emberek ...
Megjegyzés küldése