2009. december 18., péntek

2009. december 18.

Ismét az érzéseimről szeretnék pár sort megjeleníteni. A hormonok megteszik a tőlük telhetőt, vagy megbántódom az emberek mondatain, vagy sírva fakadok, és ilyenkor ezeket a kedves embereket a pokolba tudnám kergetni. A héten már kaptam hideget-meleget; fejemhez vágták azt, hogy ha elvetélek, úgy is észre fogom venni; ha most nem sikerül a lombik, majd megyünk újra, vagy ha netalán nem fogunk, van, aki boldog gyermek nélkül is.
Ezek igazán szép biztatások, de mára már megrázom magam, és hagyom elmenni a fülem mellett.
Ezt a pár sort csak azért akartam megosztani a kedves olvasóval, mert ilyenek vagyunk, mi emberek? Ennyi empátia szorult belénk, pláne, hogy viharos sebességgel közeledik a Karácsony, a Szeretet Ünnepe.

Nincsenek megjegyzések: